Egyévnyi utazás

Egyévnyi utazás

Pakai Ákos jóbarátom. Azt hiszem, ezt mondhatom így, még akkor is, ha nem találkozunk mindennap. Az a fajta barát, akivel az ember ott tudja folytatni, ahol abbahagyta.

Jól ismerem, így nehéz bemutatnom, ráadásul sok dolog kapcsán beszélgethettünk volna, viszont mégis az elmúlt egy évéről kérdezgettem, hiszen fecskemódra ő is útra kelt, s önkéntes munkákat vállalva utazgatott a világban. Amit még fontos tudni róla, hogy Újvidéken végezte el a közgazdasági kart, de e mellett a komoly szakma mellett mindig volt a kezében egy hangszer is, legújabban a Sjaj & i zenekar basszusgitárosaként ismerhetik az alternatív zene kedvelői.
 


* Ákos, tavaly ilyenkor egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy egy olaszországi paradicsomi helyszínről jelentkezel be, a szobádból hegyoldalra nyílik kilátás, közepén egy függőágy hintázik. Miért éppen most döntöttél az önkénteskedés mellett? 

— Elérkezett egy pont az életemben, amikor úgy éreztem, hogy nem maradhatok a munkahelyemen, mert már nincs meg a lelkesedés, és nem akarok hazudni sem magamnak, sem a kollégáimnak. Elkezdtem gondolkodni, mit csinálnék szívesen, s így jött a Workaway (önkéntes munkákat kínáló honlap). Már motoszkált bennem, hogy itt állok, egy egyetemet végzett ember, aki még soha nem utazgatott. Mások vagy nem tanulnak rögtön tovább a középiskola után, vagy az egyetem után utazgatnak, én viszont rögtön munkába álltam. Eldöntöttem: nem baj, én most fogom megcsinálni azt, amit huszon-egynéhány évesen kellett volna. Persze mindenki furán nézett rám, hogy miért nem a nagybetűs élettel foglalkozom inkább, család, gyerek, házasság, de úgy éreztem, hogy nagyon kellett ez akkor. Adtam magamnak egy évet (a határidők embere vagyok) az utazásra. Egyébként ha van egy határidő, az ember sokkal szabadabban megy, erőteljesebben kutat. A célom az volt, hogy elmegyek néhány helyre, s megpróbálom ellesni a „trükköt”. Megnézni, egy-egy nép miben jó, s azt valamilyen formában hazahozni, alkalmazni. Hát valami ilyen hátsó szándékkal indultam meg, a fölnőttkor-gyerekkor párhuzam gondolatával, és mentem egy kicsit világgá.

* Ha jól tudom, csak egy olaszországi helyre jelentkeztél. Tudatosan, közölve, hogy te kizárólag a Milano melletti Centro d’Ompióba szeretnél menni. 

— Igen. Csak erre az egy helyre jelentkeztem, és sikerült. A Centro d’Ompio egyébként egy szemináriumi/rekreációs/szabadidőközpont. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a „nyisd ki az elméd és ereszd el a hajad” központ. Van itt minden a meditációtól kezdve a tribal dance órákon át a tantraszexig. De ide főként a negyven és hatvan közötti korosztály jön el, hogy jól érezze magát. Mindenki nagyon szabadszellemű, ezáltal a hangulat is nagyon jó. Első osztályú a kaja, melyből mindenki eszik, mi, önkéntesek, azaz a legénység is, mert itt mindenki mindenkinek barátja. Ide olyan ember nem jön, akinek ezt a pénztárcája nem engedi meg. Volt még egy különleges program: az emberek 432 hertzen hallgattak hangokat, mert az agy elvileg ezen a frekvencián működik optimálisan. Úgy képzeld el, mint egy CT-gépet, melybe betolnak, fölötte egy kupolában hatvan, ugyanarra a hangra hangolt húr van kifeszítve, s ezt húzzák meg egyszerre, különleges hangi hatást keltve.

* De te mint önkéntes mit csináltál? 

— Dolgoztam. Haha. Sokféle önkéntestapasztalatot lehet hallani. Volt, aki olyan helyre került, ahol egész nap birkákat terelt, köveket hordott, esőben úszott a sátra, s olyan is akadt, aki mást sem csinált, csak szórakozott. No, ez ennek a kettőnek a közepe. Dolgozni kellett, de meg voltunk becsülve. Maga a hely pedig varázslatos. A semmi közepén vagy. Olaszországban több zarándokhely létezik, s ez éppen a kettő között helyezkedik el. Aki egyszer eljön ide, az vissza is jár. Bent pókok és skorpiók, a teraszon gitároznak, lentebb jógáznak. A barman Carlos Santanát játszik a gitáron, ő egy lagziba jött ide sok éve, s itt ragadt. A szakemberünk, a szerelő egy Hollandiából elmenekült, hatvanéves ember, akinek Kubrick Űrodüsszeia című filmje a kedvence, ezért minden hónapban szervez egy vetítést az önkénteseknek, és nyomja az őrült összeesküvés-elméleteit. A szakácsnő pedig egy igazi olasz, aki elfelejti, hogy nem értesz a nyelvén, és már tíz perce pöröl, mert több kalácsot ettél, mint amennyi járt. De visszatérve a kérdésre, én handyman voltam (mindenes), és szándékosan jelentkeztem erre a munkakörre. Keményen kellett dolgozni. Egy svéd izompacsirtával voltam párban, és mivel ott is híres a metálzene, gyorsan megtaláltuk a közös hangot. És mentünk. Követ bontani, fát kitépni tövestül stb. Az első napon már emésztőgödröt ástam. Erről a területről tudni kell, hogy benne van a világ öt „legvillámsújtottabb” régiójában. Néha naponta több ezer villámlást lehet észlelni. Az a kétszáz éves ház, amelyben laktunk, esőzés idején egészen szürreális élményt nyújtott, hiszen annyi víz zúdult le a hegyoldalból, mintha vízesés lett volna az ablakunk felett. Mindeközben pedig még villámlott is. Sokszor a ház is beleremegett. Elment az áram, és halálfélelmem támadt. Na meg a hegyomlásveszély. Volt olyan feladatunk, hogy egy hegyoldalba sok-sok gigantikus fát kellett löknünk, hogy meggátoljuk a csuszamlást. Négyszáz kilókat emelgettünk, köteleken lógtunk. A végére egészen megizmosodtam.

* S Izrael hogyan jött képbe?      

— Megkerestek, mert már volt referenciám. Olaszországban ismerkedtem meg az egyik izraeli fiúval.

* Miben volt más ez a helyszín?

— Az előző hely egy svájci milliomos tulajdonában van, ezt pedig három izraeli fiatal vezeti. Kis ország sok pénzzel, s a backpacker/art center mellett, ahol dolgoztam, volt egy kráter, emiatt látogatták olyan sokan a hostelt is, mely egyúttal a művészeti egyetem három szakának is helyet ad: a cirkusznak, a színészetnek s a táncnak. A diákok heti négy alkalommal jönnek ide. Több száz fiatal művész alkot, próbál itt, hétvégente pedig az ő helyükre érkeznek a turisták krátert nézni, fesztiválozni, hiszen az óriási udvar goapartiknak és más rendezvényeknek is teret ad. A nagy vasszerkezet a közepén olyan hatást kelt, mintha egy űrállomáson volnál. Ami még meglepett, hogy Izraelben az öltözködési stílus egészen más, mint nálunk. Amikor a helyiekre néztem, azt hittem, hogy szegény emberek, nincs pénzük ruhára. Aztán viszont rá kellett jönnöm, hogy ott ez a divat. Minden ruha nagyon barna, lógós, a lányokon fiús ing van, mezítláb járnak, és FEHÉR zokniban. Kint is, bent is. A másik oldalon pedig ott van a radikálisan vallásos réteg. S a fal. Jeruzsálem már félbe van vágva általa, szétválasztva a palesztin és az izraeli oldalt. Városi busszal mész át Betlehembe, mely már Palesztina, más pénz, más emberek, más közeg. S ez a fal is tele van graffitikkel. A többi közt egy híres Banksy is itt található, tehát művészi élmény is ide elmenni.

* Azt mondtad, azért mentél, hogy valamit hazahozz, majd hasznosíts. Ez esetben mi volt ez?

— Izraelből a lassan gyaloglást hoztam haza. Ott az emberek feleannyira temperamentumosak, mint nálunk. Egyszer valamit meg kellett volna csinálnom, s úgy éreztem, semmi nincs a helyén, így nem fog sikerülni. Ezt igen idegesen közöltem a többiekkel, ők pedig azt mondták: Ákos, ha még egyszer így beszélsz, nem kapsz ebédet. Az idegeskedést hagyd kint. Itt minden a legnagyobb rendben van, akkor is, ha nincs. Ezt a hozzáállást a végére nekem is sikerült átvennem. Izraelben a legnagyobb tanulság tehát, hogy ne rohanj, hiszen tíz dologból kilenc magától megoldódik, a maradék egyet pedig nem is lehet megoldani. A másik nagy tanulság, hogy ezt a központot, ahol dolgoztam, olyan idős emberek vezették, mint én. Meglátták az elhagyatott gyárcsarnokot, s azt mondták, csináljunk belőle valamit. Falakat húztak, festettek, és létrehozták ezt az igen hangulatos helyet. Ez két évvel ezelőtt történt, és már most tele van, udvarában lakókocsik parkolnak. A főnök is egy ilyenben él, néha a tetején alszik, nézi a naplementét és a csillagokat. Mindkét helyen baráti kapcsolatba kerültem a többiekkel, elmenni volt a legnehezebb, mert te is építed az egészet, amíg ott vagy. A tanulság tehát, hogy merj lépni, merj okosan gondolkozni, a művészetet az emberek elé tárni, valamint ne csak egy dologgal foglalkozz, mert ha abba belebuksz, nincs hova menni.

* Most Berlinbe utazol. Te csak falakról elhíresült helyeket választasz?

— Igen. Nemsokára következik Kína is. (Nevet.)

* Most dolgozni mész, de nem önkéntesként.

— Berlin rajta volt a listámon, és az út végén meg is akartam keresni azt a pénzt, amelyet ez alatt az egy év alatt elköltöttem, ezért úgy döntöttem, utazom is, és pénzt is keresek. Felmerült ez a munkalehetőség egy kertészeti nagykereskedésben, a természet lágy ölén, és kaptam az alkalmon.

* Ott jár le az egy utazós év? Meg tudsz majd állni?

— Nem lenne muszáj, de ez a határidő egy kompromisszum is volt magammal és Julival, a barátnőmmel szemben, úgyhogy ha kitolom is egy picivel (néhány héttel), azért visszaélni nem akarok vele.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink