A kisebbségbarát társadalmi légkör kialakítása és fenntartása érdekében a magyar kormány a kisebbségek napjává nyilvánította azt a napot, amikor elfogadták az ENSZ-nek a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbséghez tartozó személyek jogairól szóló nyilatkozatát. A Magyar Nemzeti Tanács döntése értelmében ez a nap - december 18-a - a vajdasági magyarság egyik jeles dátuma.
Budapesten a kisebbségek napján kerül átadásra a Kisebbségekért Díj, amelyet a kisebbségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszerveződésben kiemelkedő tevékenységet végző magyarországi és határon túli személyek és szervezetek kaphatnak meg.
Európa megosztottságának megszűnése és az átalakulás kezdete után az Európa Tanács két jogilag kötelező érvényű dokumentumot fogadott el a kisebbségben élő nemzetek megmaradása érdekében, ezek: a kisebbségvédelmi keretegyezmény és a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartája - nyelvi charta. Ezt a két egyezményt az Európa Tanács legtöbb tagállama ratifikálta. Vajon a kisebbségben élők alárendelt szerepben érzik-e magukat a többségi nemzettel szemben? Egyenrangú-e? -- kérdeztük a héten olvasóinktól.
MIKLÓS Erzsébet tiszaszentmiklósi nyugdíjas:
- A kérdés megválaszolásához röviden vázolnom kell azt a környezetet, amelyben élek. Tiszaszentmiklós többnemzetiségű falu. Magyarok, szerbek és szlovákok lakják. Többé-kevésbé beszélik is egymás nyelvét, ki jobban, ki rosszabbul, de látszik az igyekezet. Engem mélységesen felháborított az újságban olvasott magyarverések híre, mind a Temerinben, mind a Szabadkán történtek. Ha ilyen közegben születtünk, nevelkedtünk, akkor tolerálni kell egymást, nem pedig önbíráskodáshoz és tettlegességhez folyamodni. Mindenekelőtt az ,,ember'-t kell nézni, a többi mind mellékes. Hála Istennek, nálunk a faluban semmilyen atrocitás nem fordult még elő. Igaz, az útjelző tábláinkon a magyar feliratot lefestették, de néhány újságcikk és a helyi vezetőség beavatkozására a további próbálkozások kudarcba fulladtak. Én egyenjogúnak érzem magam a környezetemben. Az emberek úgy próbálnak segíteni egymáson, ahogy tudnak. Például az egészségházból mindenkit értesítettek, hogy jelentkezhetünk influenza elleni ingyenes védőoltásra. A nővér, aki szólt, nem magyar nemzetiségű. Két éve egy falubeli beteg édesanya és beteg kisfia részére pénzt gyűjtöttünk, s az egész falu megmozdult. Nem azt nézték, ki kicsoda, ki milyen nyelven beszél, vagy milyen vallású. Lehet, hogy akad nálunk is olyan ember, aki nem így gondolja, ahogy én, mert esetleg valamikor sérelem érte. Az idősebb korosztály többé-kevésbé egymás nagyobb ünnepeit is tiszteletben tartja. A fiatalok, sajnos, még a maguk ünnepeit sem tisztelik igazán. Nem a békeangyal szerepét szeretném játszani, de próbáljuk meg egymást szeretni, ha csak egy kicsit is.
BANCSI Ferenc, a pirosi helyi közösség alelnöke:
- Gazdasági, mezőgazdasági kérdésekkel foglakozó szakemberként csupán a magánvéleményemet fogalmazhatom meg a kérdés kapcsán.
Mindenekelőtt fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy el kell különíteni egymástól az itt élő nemzetek egyenlőségét biztosítani kívánó törvényrendeletek meglétét és az alkalmazásukban elért eredményeket. Előrehaladásra elsősorban ez utóbbi területen van szükség. Reméljük, a jövőben közeledni fog egymáshoz az elmélet és a gyakorlat, az ígéreteket tettek is követik, legyen szó akár a nyelvhasználati jogok biztosításáról, akár az igazságszolgáltatás hatékonyságáról. Ez számunkra, szórványterületen élők számára egyenlő a megmaradás esélyével, és szerintem ezen a két területen van még tennivaló.
Szülőfalum, Piros példájával élve: öröm számunkra, hogy a közelmúltban sikerült visszaállítani a magyar tannyelvű általános iskolai oktatást az elsőtől a nyolcadik osztályig, és ha kis létszámú osztályokban is, de azóta is zavartalanul folyik. Sajnos, a helyi közösség irodájába látogató magyar ajkú lakos nem tájékozódhat anyanyelvén az őt érintő kérdésekről. Persze nem elég csupán elégedetlenkedni, hanem aktívan részt is kell vennünk a probléma megoldásában.
Azt hiszem, ebben értünk el legnagyobb haladást az utóbbi években, ami a nemzetek közötti egyenjogúság kérdését illeti. Ha úgy érezzük, hogy méltánytalanság ért bennünket, lehetőségünk van rámutatni erre, remélve persze, hogy nem csupán elméleti szinten, papíron oldódnak meg a problémáink. Fontos az is, hogy szakképzett fiataljaink nagyobb lehetőséget kapjanak arra, hogy munkához jutva segíthessék szűkebb és tágabb környezetüket a fejlődésben, és a nemzetek között felmerülő esetleges problémák megoldásában.
CSERNAI Adrien, a Pro Media újságíró-iskola hallgatója:
- Nem mondanám magam egyenlőnek a többségi nemzet tagjaival, mivel nekik minden téren sokkal nagyobb lehetőségeik van, mint nekünk, kisebbségieknek. A munkavállalás területe és az anyanyelv használata számomra a legnagyobb gond. Egy kisebbségi csak úgy vállalhat munkát, ha beszéli az államnyelvet, az államalkotó nemzet tagja számára viszont nem feltétel (vagy csak nagyon ritkán) a kisebbségi nyelv ismerete. Az anyanyelv használata is korlátozva van számunkra. Ha, mondjuk, bemegyek egy patikába, kötelesek lennének anyanyelvemen kiszolgálni. Főleg azért, mert a különböző szakkifejezéseket nem igazán ismerem - attól függetlenül, hogy jól beszélem a szerb nyelvet. Ha ilyen helyeken nem tudnak kiszolgálni magyarul, megköszönöm a segítséget és kifordulok az üzletből. Szerintem ezáltal, hogy bojkottáljuk az eladót vagy az üzletet, felhívjuk a figyelmet arra, hogy létezünk és hogy tessék minket, kisebbségieket is emberszámba venni. Ily módon is segítünk tudatosítani, hogy nekünk is vannak jogaink, és mi is az emberiség nagy családjához tartozunk.