home 2024. október 06., Brúnó napja
Online előfizetés
Egy lapszámnyi vajdasági képzőművészet
Szerda Zsófi
2019.05.23.
LXXIV. évf. 20. szám
Egy lapszámnyi vajdasági képzőművészet

Létezik Magyarországon egy folyóirat, melyre nem árt odafigyelnünk, ha ezt eddig nem tettük meg.

Különösen azoknak tudom ajánlani az Art Limest, akiket érdekelnek a művészetek, azon belül is főként a képzőművészet, a bábművészet, az illusztrációk. Ezek ugyanis a leggyakrabban előforduló témák a folyóiratban. Nemrég egy számunkra különösen lényeges szám jelent meg, a Képzőművészek a Vajdaságban című. Szabadkán is bemutatták a szerkesztők a Kortárs Galériában.


Kucor Tamara felvételei


A lapszámot Miglinczi Éva és Virág Jenő szerkesztők ismertették, velük Bíró Tímea költő, lapunk újságírója beszélgetett. Elsőként természetesen bemutatták a lapot. Az Art Limes művészeti folyóirat 2003-ban indult útjára, a profilját főleg a bábművészet, a gyermekkönyv-illusztráció, valamint a képzőművészet és az iparművészet jellemzi. Negyedévente jelenik meg, esetenként különszámokkal.

A jelenlegi szám csúszott egy picit, anyagi és szerkesztési gondok miatt — tudtuk meg. A VMMI-vel közösen valósult meg.

— Mi már évek óta járunk a Vajdaságba, a Gyermekszínházi Fesztiválra, megismerkedtünk az itteni művészeti élettel, festőkkel, írókkal, és rá kellett jönnünk, hogy Magyarországon nem igazán ismerik a vajdasági képzőművészeket. Ezért úgy gondoltuk, fontos lenne egy szám erejéig csak velük foglalkozni. S a lapnak egyébként is feladata, hogy a határok nélküliséget képviselje. Az előkészítés tartott sokáig — mondta Miglinczi Éva. Összeállították a művészek és írók listáját. Ez utóbbiak aztán kiválasztották, kiről szeretnének írni, kinek a munkásságába kívánják beleásni magukat.

— Nem művészettörténészeket kértünk fel, hanem vajdasági szépírókat, akik figyelemmel kísérik az alkotók eddigi munkásságának alakulását. Az irodalom és a képzőművészet viszonyáé most a főszerep — mondta Virág Jenő.

A szerzők közül többen — Benedek Miklós, Gyurkovics Virág, Tolnai Ottó és jómagam — is jelen voltak a szabadkai lapbemutatón, s a szabadkai képzőművészek — Pesti Emma, Kozma Laura, Sagmeister Péity Laura, Blaskó Árpád — is velünk voltak. A rövid lapszámbemutatót kötetlen beszélgetés követte képzőművészetről, irodalomról, könyvillusztrálásról.

Végezetül álljon itt azoknak a szerzőknek, illetve a lapban szereplő képzőművészeknek a listája, akik az Art Limes legújabb számában szerepelnek:
A szám szerzői: Benedek Miklós, Beszédes István, Dancsó Andrea, Danyi Zoltán, Fehér Dorottya, Gyurkovics Virág, Jódal Kálmán, Lábadi Lénárd, Lovas Ildikó, Orcsik Roland, Péter László, Szerda Zsófia, Sirbik Attila, Szombathy Bálint, Tolnai Ottó, Verebes György, Virág Gábor, valamint Fekete J. József, Máriás Endre, Utasi Anikó és Sinkovits Péter.
Képzőművészek: Acsaji Györgyi, Ágoston Lóránt, Argyelán Zita, Bicskei Anikó, Blaskó Árpád, Kincses Endre, Kiss Endre, Klájó Adrián, Kozma Laura, Lak Róbert, Lázár Tibor, Paszterkó Richárd, Pesti Emma, Ricz Géza, Sagmeister Péity Laura, Soltis Miklós, Tarkó János, Tóth Alisa, Újházi Adrienn, Utcai Dávid, Varga Valentin és Vass Szabolcs.
A lapszámot ezenkívül Újvidéken a Forum Könyvkiadóban, illetve Zentán a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetben is bemutatták.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..