Egy kis töri, nem csak gyerekeknek! (1.)

Egy kis töri, nem csak gyerekeknek! (1.)

Az iskolapadban ülve igen sok történelmi tényre derül fény, szép lassan megismerünk nagy tudósokat, hadvezéreket, tanulunk háborúkról, harcos elődjeinkről, bemagolunk egy csomó évszámot, később pedig jó, ha ennek az óriási anyagnak a felére emlékezünk. Most olyan érdekességeket gyűjtöttük össze a múltból, amelyeket nem minden tanár mesélt el a töriórán, de miután elolvassuk, biztosan meg fogjuk jegyezni őket.

Halott fogát el ne dobd

Régen, évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt még nem volt olyan fejlett a fogászat, mint manapság. Nem volt fogfehérítés meg fogkőleszedés. És fogsorokat sem csináltak, pedig egyre nagyobb igény volt rájuk. A korai, XVIII—XIX. századi, lószőrből készített fogkefék (a képen Napóleoné látható) gyakran több gondot okoztak, mint amennyitől megóvtak, s a porlasztott faszénből, krétából, téglából vagy sóból készült fogkrémek és porok is inkább ártalmasak voltak, mint hasznosak. Az idő előrehaladtával, ahogy a cukor és a dohány egyre többek számára vált elérhetővé, a fogszuvasodás is mind gyakoribbá vált, s ez piacot teremtett a műfogsorok számára. A korai változatok még elefánt- vagy más állati csontokból készültek, s általában kivégzett bűnözők vagy exhumált testek fogait foglalták beléjük. Waterloo-fogak néven váltak ismertté az olyan fogak, amelyeket a XIX. század során halott katonák szájából loptak ki, tisztítottak meg s adtak el. A kifejezést még a krími és az amerikai függetlenségi háborúban is használták. A hullarablók követték a seregeket a csatába, s többcsomagnyi foggal tértek haza, melyeket ezután fogorvosoknak és sebészeknek adtak tovább magas jutalék fejében. A fogorvosok azonban rákényszerültek, hogy új anyagok (például a porcelán) felhasználásával új technológiákat fejlesszenek ki, s olyan műfogsorokat állítsanak elő, amelyekhez nincs szükség a halottak fogaira.

 

A legrövidebb háború

Az angol—zanzibári háború az Egyesült Királyság és Zanzibár között tört ki 1896. augusztus 27-én. A világtörténelem legrövidebb háborújaként tartják számon, mivel mindössze körülbelül 40 percig tartott. A britekkel tudatosan együttműködő Hamad bin Thuwaini szultán augusztus 25-én meghalt, a hatalmat pedig unokaöccse, Khalid bin Barghash szerezte meg puccs által. A brit vezetők azonban Hamud bin Muhammedet szerették volna trónra juttatni, mivel úgy vélték, vele könnyebben tudnának együttműködni, ezért Barghash lemondását követelték. Válaszképp Barghash felállított egy 2800 főből álló hadsereget, valamint harcrendbe állíttatta felfegyverzett jachtját. Míg katonái a vár megerősítésén dolgoztak, a királyi flotta öt hadihajót vezényelt a kikötőbe a palota elé, csapatai pedig partra szálltak. A szultán az utolsó pillanatban hajlandó lett volna a béketárgyalásra egy amerikai közvetítő segítségével, a királyi flotta hajói mégis tüzet nyitottak a palotára augusztus 27-én, miután lejárt az ultimátum határideje. A palota és a kikötő bombázását a britek 45 perc után hagyták abba, a jacht elsüllyedt, a konfliktus pedig a világ legrövidebb háborújaként vonult be a történelembe.


 

A mindent túlélő

Már egy atomrobbanást túlélni sem kis dolog, Jamagucsi Cutomu tengerészeti mérnök azonban még ennél is szerencsésebbnek mondhatja magát. Huszonkilenc évesen üzleti útra ment Hirosimába, éppen abban az időszakban, amikor az Enola Gay nevű, B—29 Superfortress típusú repülő ledobta az atombombát. Jamagucsi körülbelül 3 kilométerre volt a helyszíntől, de valahogy sikerült túlélnie a robbanást. Augusztus 7-én szülővárosába, Nagaszakiba utazott. Két nap múlva kollégáival vakító, fehér fényt látott az égen, majd egy hatalmas robbanást hallott. Az épület, melyben tartózkodott, összeomlott, de ő ezt is megúszta kisebb karcolásokkal.


A világ legrégebbi parlamentje

Az Alþingi (angol átírásban: Althing vagy Althingi, jelentése: mindenki gyűlése, azaz közgyűlés) Izland parlamentje, melyet a világ legrégebbi ilyen típusú intézményének szokás nevezni, bár korai korszakában inkább a nemzetségi társadalmakra jellemző népgyűlés volt. 930-ban alapították. Az üléseket annak idején két-három hétig tartották a hosszú, nyári nappalokon a szabad ég alatt. Itt folyt a bíráskodás és a törvényhozás, de emellett egy nagyon fontos társadalmi esemény is lett, melyen az ország lakosságának 10-15%-a gyűlt össze rendszeresen. Az épület azóta is változatlan formájában áll.


Fox tossing

Talán az egyik legfurcsább szórakozásként vonult be a történelembe a fox tossing, azaz a rókadobálás. Az európai arisztokrácia tagjai között terjedt mint szórakoztató tevékenység. A XVII—XVIII. században a rókákat és a kisebb testű állatokat a levegőbe dobálták, és miután földet értek, a legtöbbjük a csontját törte, vagy elpusztult. Elég brutális, nem? Jó, persze, a gladiátorjátékok még keményebbek voltak, de a rókák szemszögéből nézve ez is igen fájdalmas lehetett. A feljegyzések szerint olyan is előfordult, hogy a kiengedett állatok rátámadtak az emberekre.


Raszputyin, a túlélő

A Boney M-nek köszönhetően mindenki ismeri Raszputyin orosz szerzetes nevét, aki elég nagy hatással volt az orosz cári családra. Ahogy teltek-múltak az évek, úgy lett egyre nagyobb szálka a nemesek szemében, ezért egy napon eldöntötték, hogy kiiktatják. Az első merényletet 1910-ben követték el, autóval próbálták meg elgázolni, de nem sikerült nekik, majd 1916. december 16-án azzal csalták el, hogy a világ legszebb nője akar vele találkozni, és egy szépen feldíszített terembe vezették. Amíg várakozott, megkóstolta a kirakott süteményt és bort, arról viszont nem volt sejtése, hogy ezek ciánnal voltak megmérgezve. Miután észrevették, hogy semmi baja sem lett, rálőttek, ám ez sem végzett vele. Később még kétszer rálőttek, majd testét a fagyos folyóba dobták.


Élve eltemetve?

Nagy Sándor, a hódító volt az, aki létrehozta a legnagyobb szárazföldi birodalmat, melyet a világ valaha látott. Kr. e. 323-ban viszont sajnos megbetegedett, és tizenkét hónapnyi szenvedés, fájdalom után örökre lehunyta szemét. Teste viszont hat nap után sem mutatott bomlásra utaló jeleket. A ma élő tudósok azon a véleményen vannak, hogy Nagy Sándor Guillain—Barré-szindrómában szenvedett, mely egy olyan autoimmun betegség, amely az idegeket, ideggyököket érinti. Az érző funkciók, valamint a váz- és a simaizmok is károsodnak tőle. Ebből pedig arra következtettek, hogy Nagy Sándor nem is halt meg, csak megbénult, de közben tudatánál volt.


(Forrás: Vilagunk.hu)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Színes rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Egy kis töri, nem csak gyerekeknek! (1.)
Színes
  • 2020.06.16.
  • LXXV. évfolyam 24. szám
Egy kis töri, nem csak gyerekeknek! (1.)
Színes
  • 2020.04.07.
  • LXXV. évfolyam 14. szám
Facebook

Támogatóink