Számos alkalommal kerestük fel Tunézia híres romterületét, Karthágót. Sétáltunk az ódon, szépen feltárt utcák kövein, az antik víztározókat is körbejártuk. Ha volt még energiánk, felmentünk a francia érában épült Szent Lajos-székesegyházhoz, és megtekintettük a mellette álló múzeum gazdag mozaikgyűjteményét meg az ásatásokat. Karthágó gazdag múltja számos zeneszerzőt is megihletett.
Talán a leghíresebb közöttük az angol zeneszerzők legnagyobbja, Henry Purcell: 1689-ben mutatta be Dido és Aeneas című egyfelvonásos zenedrámáját.
A történet Vergilius Aeneis című művén alapult, s örökbecsűt alkotott a karthágói királynő meg a trójai hős szerelmének és szomorú elválásának megéneklésével. Muszorgszkijt egy másik történet — Gustave Flaubert történelmi regénye, a Salammbô — nyűgözte le, s egy operát komponált a hősies papnő tragikus sorsából. Az orosz mester egy évtizedig dolgozott a művön, de nem tudta befejezni. Mások kísérletet tettek kiegészítésére, de sikertelenül. Egy francia operaszerző, Ernest Reyer szerencsésebb volt, szintén a francia regényíró művét dolgozta fel, és mutatta be 1890-ben Brüsszelben.
Képek forrása: Wikipedia
A leírtakkal egy korábbi cikkemben is foglalkoztam. Egy szép napon viszont bekapcsolva a Bartók rádiót egy újabb — Karthágóban játszódó — műre bukkantam, Christoph Graupner Dido, Karthágó királynője című háromfelvonásos operájára. A német, barokk szerző a dalművet 1707-ben Hamburgban mutatta be. Az opera alapjában német nyelven íródott, de számos olasz áriát is tartalmazott. Az előadás meghallgatása szép estét szerzett.
A szerző talentuma a hallottak alapján elvitathatatlan, de az alkotó kevésbé ismert, pedig személye — akaratlanul is — egy korszakalkotó zeneszerző pályafutására is döntő hatással volt. Lássuk a történetet!
Graupner 1709 óta végezte becsületesen munkáját a hessen-darmstadti tartománygrófságban, de a tartomány pénzügyei egyre romlottak, s ez a sokgyermekes szerző apanázsára is hatással volt. Ekkor gondolt egyet, s 1722-ben jelentkezett a lipcsei Tamás-templom karnagyi állására. Volt is rá esélye, mivel az akkori idők zenefejedelme, Telemann visszalépett, így Graupner vált a „befutóvá”. A zenész a városba utazott, s a döntnökök pozitívan értékelték a Magnificat című, arra az alkalomra bemutatott művét. Az események felgyorsultak, a tanács hosszabb levélben fordult Ernest Louishoz, Hessen-Darmstadt tartománygrófjához, hogy kérje jelöltjük elbocsátását. A gróf kibontván a postát ráeszmélt, mit is okozhat számára a zeneszerző elvesztése, s nemet mondott. Titokban megemelte Graupner fizetését, így a komponista előmenetele okafogyottá vált. Ez Lipcsében megnyitotta a Johann Sebastian Bach megválasztásához vezető utat, akinek alkalmazását Graupner is támogatta. A többit már ismerjük…
