Jártunk már a Dunán és a Bajai-csatorna környékén is, ezúttal azonban egy kevésbé ismert, ám annál érdekesebb vízterületet mutatnék be: a Vajast. Ez a különleges holtág Bezdán mellett, a Sziget nevű határrész szívében bújik meg, távol a nyüzsgéstől és a hétköznapok zajától.

Aki Bezdán központjából indul, az a Ferenc-csatornán átvezető Dora hídon áthaladva nagyjából 2 kilométer után érkezik meg a Korlátoshoz. A helyiek Nagyforgóként vagy Feketevízként is emlegetik ezt a holtágat, melyet sokan egyszerűen csak Elsővíznek neveznek, hiszen a Szigetbe vezető úton ez az első jelentősebb vízfelület, mely az utazó elé tárul.

A környék valóságos vízi labirintus. Kisebb erek, fokok és tavak hálózzák be a tájat: a Bárkás, a Kereszt-fok vagy a Csikós-fok ma is ismert nevek a helybeliek körében. A régi térképek és az idősebb bezdániak emlékei azonban arról árulkodnak, hogy egykor ennél jóval gazdagabb volt a vidék. Olyan vizek léteztek itt, mint a Gál-fok, a Dóka-fok, a Sulymos-tó, a Tányéros-tó, Luca vize vagy az Ördögásta-tó – mára ezek közül több már csak az emlékezetben él tovább.

Ilyen út vezet a Vajashoz. Egy kis parkoló is akad a töltésen a pecások számára 

A Vajas felé vezető utunk a Korlátosnál jobbra fordul. A vízparti töltésen haladva, takaros hétvégi házak mellett vezet az utacska, mígnem balról az erdő fái között egyszer csak megcsillan a víztükör. A látvány első pillantásra lenyűgöző: a teljes egészében erdővel körülölelt holtág szinte teljesen rejtve marad a külvilág elől.

A Vajas és a Korlátos valaha egyetlen összefüggő vízrendszert alkotott, viszont ma már egy töltés választja el őket egymástól. Míg a Korlátos helyenként 70 méter szélességben kanyarog, addig a Vajas jóval szerényebb méretű: legszélesebb pontjain sem haladja meg a 30–40 métert, teljes hossza pedig mintegy másfél kilométer. Különlegességét nemcsak elszigeteltsége adja, hanem vízellátása is. Az évszázadok során végrehajtott folyószabályozások és vízrendezési munkálatok teljesen elszakították az élő folyóvizektől. Napjainkban vízutánpótlásáról elsősorban a meder mélyéből feltörő természetes források, valamint a csapadék gondoskodnak.

Korlátos – hajdan a két víz egy egységet alkotott

A Vajas mindig is híres volt halbőségéről. Az öreg halászok történeteiben rendre felbukkannak azok a hatalmas harcsák, amelyek állítólag nemcsak a hálókat tépték szét, hanem olykor a vízre tévedő kacsákat és libákat sem kímélték. Hogy ezek a legendák mennyire igazak, ma már nehéz volna megállapítani, de az bizonyos, hogy a holtág még mindig értékes halállománnyal büszkélkedhet.

Leggyakrabban csukával, ponttyal, kárásszal és törpeharcsával találkozhatunk, de a helyiek szerint nagyobb ragadozók is lapulhatnak a víz alatti akadók között. A sűrű nádas, a bedőlt fák és a mélyebb gödrök kiváló búvóhelyet nyújtanak számukra.

A Vajas egyik legnagyobb szerencséje, hogy partjait elkerülte a túlzott beépítés. Nem alakult ki körülötte kiterjedt víkendtelep, így természetes jellege nagyrészt érintetlen maradt. Csupán a déli nyúlvány egy része került magántulajdonba, ám ez nem befolyásolja jelentősen a holtág vadregényes karakterét.

A Vajas holtág vadregényes partja

A víz tisztasága sokakat meglep. Kedvező fényviszonyok esetén akár több méter mélyre is leláthatunk, ami napjainkban ritkaságszámba megy. A 3–4 méteres átlagmélységhez társuló kiváló vízminőség szinte akváriumszerű élményt nyújt.

Na de milyen a Vajasban horgászni? A Vajas nem az a víz, amely azonnal megadja magát. Itt az embernek türelemre, figyelemre és alkalmazkodóképességre van szüksége. Éppen ez teszi különlegessé. Egy nyári hajnalon érkeztünk a partra. Az erdő még félhomályba burkolózott, a víz felszínét vékony pára fedte, és csak a nádasból hallatszó madárhangok törték meg a csendet. Az első benyomás szinte minden alkalommal ugyanaz: a Vajas inkább emlékeztet egy filmbéli, sejtelmes erdei tóra, mint klasszikus horgászvízre.

A holtág hangulatát nehéz néhány mondatban visszaadni. Ez nem az a víz, ahol egész nap motorcsónakok zúgása vagy hangos társaságok beszélgetése hallatszik. Sokszor előfordul, hogy órákon át egyetlen emberrel sem találkozik a horgász. A part menti, öreg nyárfák és füzek lombjai összeborulnak a víz felett, árnyékot adva a legmelegebb nyári napokon is. A víz gyakran mozdulatlan, akár egy tükör. Ilyenkor csak egy-egy felröppenő jégmadár, egy vadkacsa csobbanása vagy a nádasban mászkáló vízityúk hangja emlékeztet arra, hogy nem egy festmény előtt ülünk. Aki szereti a természet csendjét, annak a Vajas több egyszerű horgászhelynél: garantáltan a szívéhez fog nőni!

Csak egy-két víkendház áll a parton

Külön említést érdemel a spiccbotos horgászat, mely talán az egyik legélvezetesebb módszer ezen a vízen. A part közelében – igaz, egy kis erdőjárás árán – találunk olyan tisztásokat, ahol egy 4-5 méteres spiccbottal kényelmesen meghorgászhatók a kárászok és a kisebb pontyok. Gumicsizma okvetlenül legyen nálunk, pontosabban a lábunkon, az olykor mocsaras talaj miatt. Egy maréknyi etetőanyag, néhány csonti és némi csemegekukorica gyakran elegendő ahhoz, hogy rövid időn belül megjelenjenek a halak. A kapások sokszor finomak, óvatosak, ezért különösen izgalmas figyelni az úszó legapróbb rezdüléseit. Nem ritka, hogy a tiszta vízben magát a halat is meglátjuk, amint közelít a csalétekhez. Ez olyan élmény, amelyet kevés holtág kínál. Egy-egy sikeres fárasztás után pedig könnyen azon kapja magát az ember, hogy már nem is a zsákmány miatt ül a parton, hanem azért a különleges nyugalomért, amelyet a Vajas minden látogatójának megad.

A part menti szakaszokon sok az akadó, ezért a finom szerelékek használata mellett fokozott óvatosságra van szükség. Itt is legjobb, ha csónakból próbálkozunk, ha van erre lehetőségünk. A helyismerettel bíró horgászok szerint a kora reggeli és az alkonyati órák a legeredményesebbek, különösen a békés halak esetében.

Csukára pergető felszereléssel elsősorban a késő őszi, téli időszakban érdemes próbálkozni. A kisebb wobblerek, gumihalak és villantók gyakran eredményesek a bedőlt fák környékén. A tavalyi szezonban – a sekélyebb részeken – lassú csalivezetéssel több alkalommal is sikerült kapást kicsikarni, néhány kisebb csukát horogra csalni. Pontyozásnál a visszafogott etetés bizonyult hatékonynak. A víz viszonylag kis mérete miatt nem szükséges nagy mennyiségű etetőanyag. A kukorica, a pellet és a kisebb bojlik jól működhetnek, különösen az árnyékos, mélyebb részeken.

A kárász- és keszegállomány stabil, így azok számára is tartogat sikerélményt a holtág, akik könnyedebb horgászatra vágynak. A spiccbotos peca igazi kikapcsolódást nyújthat, miközben folyamatos kapásokra számíthatunk.

Ami azonban a leginkább megkülönbözteti a Vajast más vizektől, az valóban a hangulata. A csend, az erdő, a tiszta víz és az elszigeteltség olyan élményt ad, amelyet egyre kevesebb helyen találhatunk meg.

A Vajas történelme is igen érdekes. Amit ma Bezdánnál látunk, az egy réges-régi, igen jelentős Duna-ág reliktuma, mely egykor önálló folyóágként kísérte a Dunát. A történészek szerint valahol Kalocsa térségében ágazott ki a nagy folyóból, majd Apatin környékén tért vissza a főmederbe. A honfoglalás korában a Vajas a Duna egyik legjelentősebb mellékága volt. Fontosságát jól mutatja, hogy Anonymus krónikája szerint Árpád vezér és a magyar törzsek 895-ben a Vajas mentén táboroztak.

A Vajas tehát nem csupán egy holtág a sok közül. Egy darabka megmaradt múlt, egy különleges természeti érték, mely egyszerre kínál történelmi emlékeket, vadregényes környezetet és izgalmas horgászélményeket. Azok számára, akik hajlandók felfedezni a Duna menti táj eldugott kincseit, a Vajas olyan hely, ahová érdemes újra és újra visszatérni.