Egy beteg fiú álma

Egy beteg fiú álma

Súlyos beteg a tizennégy éves Budai Dániel. Szív- és tüdőátültetésre vár. Közben arról álmodozik, hogy ha megnő, szakács lesz.

Már most, kiskamaszként imád sütni-főzni. Palacsintát készít a legnagyobb örömmel, viszont még a krumplihámozás is kedves elfoglaltság számára. Szabadka külvárosában lakik édesanyjával, aki egyedül neveli őt.

Napjának jelentős részét egyedül tölti a beteg fiú. Édesanyja takarítónőként dolgozik egy állami intézményben, ahol nehezen tolerálják, ha Dani miatt korábban menne haza. Félóránként beszélnek telefonon, hogy minden rendben van-e. Dániel hét éve beteg, szívizom- és szívbillentyűgonddal küszködik, tüdeje csak 75 százalékban működik. Így minden megerőltetéstől kímélni kell, gyakran fullad, már attól is bekékül az arca, ha túl sokat sétál vagy lépcsőzik.

Szerény körülmények között él a kéttagú, kis család. Saját házban ugyan, de az édesanya még két évtizedig fizeti a lakáshitelt. A régi ház nem tesz jót a fiú beteg szervezetének. A testi bajok mellé lelki megterhelések is társultak, az idén ugyanis tragikus hirtelenséggel meghalt mindkét anyai nagyszülő, akihez Dani nagyon kötődött.

— Ezt nem tudja feldolgozni — panaszolja az édesanya, Budai Mónika. — Azt sem tudom, mit készítsek, hogy készítsem, mert enni sem akar.

* Mennyire van tisztában Dani a betegsége súlyosságával?

— Múltkor, amikor Belgrádban voltunk, nagyon letört, mert mondták, hogy még nem lehet megoperálni. Azt is tudja, hogy nem tanulhat tovább. Nagyon elkeseredett, hogy nem lehet szakács. Ez volt az álma.

* Mitől függ, hogy mikor lehet megműteni?

— Donorra nagyon sokat kell várni. Meg arra is, hogy az orvos mikor teszi fel a listára. Egészen le kell hogy romoljon az állapota. Londonban vagy Bécsben kellene megműteni, ott vannak meg a feltételek. Egyéves kintlétet kell tervezni, hogy a műtét után követni tudják az állapotát, amíg fel nem javul.

A hetedikes fiú otthon tanul, a minisztérium engedélyével a Jovan Mikić Általános Iskola tanárai járnak ki hozzá. Hetente-kéthetente veszik át a tananyagot, tesztekkel mérik, hogyan halad. A matematika és a biológia a kedvence. Szabadidejében rajzfilmeket néz, és főz. A karácsonyt ugyanúgy nagyon várta, mint kortársai. Nemcsak az ünnep miatt, hanem azért is, mert ilyenkor osztálytársai is meglátogatják. Kis fenyőfát, játékot, édességet, ruhát hoztak ajándékba a félév utolsó napján a hozzá érkező tanárai, társai.

Petrás Csilla osztályfőnöknek, matematikatanárnak pályafutása során most jár először beteg gyerek az osztályába. Dani az ötödik osztály második félévétől részesül házi oktatásban.

— Amikor csak lehet, diákokat is hozunk magunkkal, az osztálytársak is szeretnének vele találkozni. Többször is megszervezzük, hogy ők is jöjjenek. Születésnapkor, karácsonykor, gyermekhétkor, húsvétkor kötelezően meglátogatjuk.

— Iskolaként tisztában vagyunk vele, hogy a család segítségre szorul. A gyerek súlyos beteg, édesanyjával nehéz anyagi körülmények között élnek — mondja Milodanović Marija iskolaigazgató. — A szülők, a diákok, a tanárok mindannyian hozzájárulnak anyagilag, lehetőségeiktől függően. Szabadka város is kész segíteni a gyógyszervásárlást. Elég-e ez? Nem elég. Jó lenne, ha a szabadkaiak csatlakoznának hozzánk. Láthatják, milyen körülmények között élnek. Egy beteg gyermek számára ez nem megfelelő — és tegyük hozzá: egy egészséges gyermek számára sem.

Aki segítene a családnak, az hívja az édesanyát a 064/322-69-75-ös telefonszámon.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadkai Napló rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink