Ha kezünket a szívünkre tesszük, már-már akár azt is mondhatjuk, hogy mostanság el-elmaradozik az egészséges kíváncsiskodás, kevés ember érdeklődik az iránt, mi volt tegnap, tegnapelőtt, szívesen visszatuszkolnánk mindent a feledés homályába, nem kutatunk a padlásokon feljegyzések, naplók után, s ha...
Dr. Kiss János édesapja, az asztalos-ezermester az aracsi katolikus templom faragója volt, készítője, édesanyja pedig Sztánkovics Katalin, akinek öccse, János a hatvani plébániatemplom kántoraként lett hírneves. Kiss János az elemi elvégzése után, gimnáziumi tanulmányait Szabadkán végezte, 1942-ben jeles eredménnyel érettségizett, de már abban az évben -- miután Bácskát visszacsatolták Magyarországhoz -- behívták katonai szolgálatra. Hónapokat töltött Ungváron, 1944-ben Erdélyben harcolt, majd részt vett a debreceni páncélos csatában mint légvédelmi tüzér. 1945-ben szovjet fogságba került, negyvenfokos lázzal nyomta a kórházi ágyat sokáig. 1945 szeptemberében már szabad ember volt, de haza nem mehetett, mert az a hír járta, hogy a magyar katonákat Jugoszláviában táborokba zárják, rosszul bánnak velük, sokukat bíróság elé állították, és jeltelen sírba lökték. Kiss János sokáig Budapesten maradt, a Keleti pályaudvaron húzta meg magát, hajléktalan volt. Néhány hét elmúltával egy valamikori osztálytársának köszönhetően bekerült egy kollégiumba, és hamarosan megkezdhette tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem természetrajz-kémia szakán, majd a geológus szakon tanult tovább, s nyaranta geológusok mellett szorgoskodott. Először akkor vonta magára a figyelmet, amikor felismerte a sárszentmiklósi, régebben riolitlávának tartott kőzetet, annak piroklasztit eredetét. 1949-ben geológusi diplomát szerzett, s hamarosan már az Ásvány- és Kőzettani Intézetben dolgozhatott, innen vonult nyugdíjba is, 70 éves korában.
Tudományos publikációk szerzője, kilenc könyvet adatott ki. Irányító szerep jutott neki a honi réz-színesérc-, az urán- és alumíniumkutatásokban, megteremtője a honi experimentális minerológia és ércteleptannak. Kutatómunkát végzett Franciaországban (urán), Kanadában (nikkel, urán), Marokkóban (színes fémek, nemes anyagok), Algériában (foszfáttelepek, színes ércek), Mongóliában (volfrám, molibdén) stb.
Ennyit a doktorról távirati stílusban. De azt is megtudtuk, hogy Kiss János meglehetősen öntörvényű ember volt, nem volt kenyere a diplomácia, nem igazán szerette az adminisztrációt s a velejáró kötöttségeket sem. Különösen távol állt tőle az önadminisztrálás, másoknak azonban messzemenően egyengette a tudományos pályáját. Saját személyének előtérbe helyezése mindig is idegen volt a jellemétől. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a Társulat sokáig adósa maradt munkája formális elismerésével. Igazi tanár és tudós volt. Mindig az újat kereste, tankönyveiből ma is tanulnak a fiatalok. Mindenről tudott, minden érdekelte, ezért részt vett csaknem valamennyi érctelep kutatásában Magyarországon és másutt. Így bányageológusként begyűjti a területen előforduló fosszíliákat, róla neveznek el egy korallfajt... 1951-ben doktorált. A tudomány érdekében nem ismert lehetetlent. A hidegháborús években kezdte kutatni a mecseki ércbányát, mert felismerte e nyersanyag jelentőségét, ez nagyon veszélyes vállalkozás volt akkor, mert a vállalatnál csak hűséges pártkatonák és szovjet szakemberek dolgozhattak. Amikor enyhült a nagyhatalmak közötti feszültség, beszámolhatott tudományos eredményeiről, az addig titokban megszerzett mintáknak a vizsgálatáról. A franciaországi utazások után még felszabadultabban vetette bele magát a kutatómunkába. Otthon addig fel nem fedezett ásványfajokat írt le, izotóp-laboratóriumot létesített, kísérleti ásványtannal foglalkozott, részt vett afrikai és ázsiai érckutatásokban. Túl a hetvenen új tudományos irányzatot vezetett be, a biominerológiát, ami világviszonylatban is újdonság... Munkájában rejlik mindaz, amit nemzeti tudományként elképzelni szeretnénk, vagy ha nem is minden, de egy aprócska szikra csak, amely bevilágítja Aracs templomromját és ezt a sivár tájat, amely több vért rejt magában, mint ércet.