A vandál tett nyomai

Torontálvásárhelyen hivatalos adatok szerint több mint húsz nemzet él egymás mellett jószomszédi viszonyban, ami zűrzavaros jelenünkben bizony felbecsülhetetlen kincs. Ezért is váltott ki a polgárok körében akkora döbbenetet egy köztéri szobor vandál megrongálása május folyamán. Akadtak persze jól értesült párhuzam-keresők, attól függetlenül, hogy a jelek félreérthetetlenül ''csak” egyszerű (vagyis a szobor anyagának ''újrahasznosítása” végetti) lopásra utaltak. Szóval nyomtalanul eltűnt Németh Péternek a falu központi parkjában állított mellszobra, pontosabban a helyszínen csak az öntvény leválasztásához kifejtett nyers erő nyomai maradtak. No, meg maga a lefejezett talapzat, egy névvel és két évszámmal.
''Németh Péter csizmadia- és cipészsegéd 1900-ban született Kisoroszon. å volt Torontálvásárhely első párttitkára, 1944/45-ben alelnöke a dél-bánáti körzet felszabadító bizottságának, és ugyanakkor Szerbia parlamenti képviselője.” -- vallatjuk a múltat, segítségül kérve a Hosszú a jegenyesor -- Debelyacsa monográfiájának 141-144. oldalait is. Németh Péternek köszönhető, hogy a németek illetve az orosz hadsereg meg a partizánok bejövetele alkalmával sem volt a debelyacsai magyarság és a környező szerbség között semmilyen nézeteltérés, nem lángolt fel a nemzeti gyűlölet. ''Az oroszok és a partizánok bejövetele előtt (vagyis 1944-ben -- a szerző megj.) kerül a nagybecskereki börtönbe, ahonnan október végén szabadult. Hazajövetele után alakítja meg a KP debelyacsai alapszervezetét, és társaival mindent elkövet annak érdekében, hogy a debelyacsai polgárokat ártatlanul ne bántsák, a lakosságot ne üldözzék el és ne rabolják ki. Minden tudásával és képességével azon munkálkodott, hogy a debelyacsaiak számára biztosítsa a békét és az itt maradást. A gazdaság fellendítésében is nagy szerepet vállalt. å is alapító tagja volt 1945. szeptember 18-án a debelyacsai cipészszövetkezetnek...”
A visszaemlékezők szerint mindenki előtt nyitva állt a háza, és sokan éltek is a lehetőséggel: mentek hozzá panaszra, tanácsért, éjjel is, nappal is. Mindig kész volt segítséget nyújtani a rászorulóknak. 1945. október 4-én, a falu felszabadulásának első évfordulóján lőtték le orvul. A feljegyzések szerint a hajnali órákban kopogtak be az ablakán, s amikor kitárta, az orvgyilkos fegyvere eldördült. Jóságáért életével fizetett, de a debelyacsaiak nem felejtették el. Tiszteletük és megbecsülésük jeléül az utcát, ahol lakott, róla nevezték el. A 22-es számú házon emléktábla jelzi, hogy ott élt és dolgozott. Emlékének megőrzése és az utókor emlékeztetése érdekében a polgárok felállították a mellszobrát a falu központi parkjában -- évtizedekkel ezelőtt.
Végezetül hadd mondjuk el: polgáraink megoldásként ezúttal is kizárólag a bölcs higgadtságot, józan gondolkodást helyezték előtérbe, vagyis nem kerestek bűnbakot. Továbbá, a tervek szerint -- alkalomadtán (és talán belátható időn belül!) -- ismét formába öntik majd (h)ősünk alakját, azét az emberét, aki nemcsak az életét, hanem a végzetét is fel tudta, fel merte vállalni heterogén közösségünk tudatos építése közben.