home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Disznótoros napok Hajdújáráson
(T. T.)
2013.03.13.
LXVIII. évf. 11. szám
Disznótoros napok Hajdújáráson

Hajdújáráson először rendeztek Disznótoros napokat. A kétnapos rendezvény péntek reggel kezdődött azzal, hogy a két, több mint 130 kilós disznót hagyományos módon megpörkölték, majd feldarabolták. A munka gyümölcsét két óra elteltével már élvezni lehetett, ekkor készült ugyanis el a disznótoros reggeli, a sült máj, sült szalonna, sült hús, amit a látogatók meg is vásárolhattak.

Hajdújáráson először rendeztek Disznótoros napokat. A kétnapos rendezvény péntek reggel kezdődött azzal, hogy a két, több mint 130 kilós disznót hagyományos módon megpörkölték, majd feldarabolták. A munka gyümölcsét két óra elteltével már élvezni lehetett, ekkor készült ugyanis el a disznótoros reggeli, a sült máj, sült szalonna, sült hús, amit a látogatók meg is vásárolhattak. Hurkát, kolbászt is töltöttek, húst is daráltak, ezeket a finomságokat azonban csak másnap, a nagy sikert aratott Böllérbálban kóstolhatták meg az érdeklődők. A rendezvénynek jótékonysági jellege is volt, hiszen a hús egy részét a hajdújárási Lurkóháznak adták a szervezők. A hajdújárási helyi közösség vezetői hagyományt szeretnének teremteni e rendezvényből, az elképzelések szerint évente egy alkalommal a magyarországi testvértelepülés, Zákányszék mintájára Hajdújáráson is disznótoros napokat tartanak.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..