Dicsérgető

Dicsérgető

Magam is sokat gondolkodtam, hogy mikor és miért is dicsérem meg a gyermekeimet.

Be kell látnom, hogy az a bizonyos léc olykor magasan van. Egyvalamit azonban megtanultam — most erről, illetve általánosságban a dicséretről fejtem ki gondolataimat.

Úgy látom, a dicséret leginkább akkor érkezik, amikor arra törekszünk, hogy általa megváltoztassuk a gyereket, vagyis jobb teljesítményre, viselkedésre motiváljuk. A gyerekek azonban a legtöbbször átlátnak a szitán, és felismerik a felnőttek rejtett üzenetét: az ilyen szülőket és tanárokat manipulatívnak érzik, és némi sunyiságot sejtenek a háttérben, hiszen céljuk egyértelműen az, hogy további engedelmességre ösztönözzenek. Számos kísérlet is bizonyította, hogy azok a gyerekek, akiknek szülei melegszívűek voltak, azaz megengedték, hogy szabadon kifejezzék agresszivitásukat, nagyon magas pontszámot érnek el azokkal szemben, akiknek szülei gyakran büntettek, és ritkán használtak észérveket.

Ezek alapján a válasz a hitelességünkben rejlik. Vagyis arra kell törekednünk, hogy a Jaj, anyu, nem is érted, mire gondolok! vagy a Rosszul csinálom, és ezt te is tudod! mondatokat felülírjuk. Különösen nehéz helyzet, amikor hozzáadódik a testvérféltékenység is: a fiatalabb, egyelőre még kevésbé ügyes gyerkőcöt megdicsérjük, noha az idősebb szemlátomást jobban teljesített, hiszen képességeiben már fejlettebb.

Az egyik módszer, hogy két dicséret közé becsempészünk egy bírálatot is: azaz kiemeljük azt a részt, amelyről mi is látjuk, hogy nem az igazi, de előtte és utána a már jól működő részekért dicsérünk. A második egy biztató üzenet legyen. Például: Látom, hogy most sokkal elszántabban dolgozol, de még mindig elkövetsz meggondolatlan hibákat. Tudom, hogy meg tudod ezt oldani, ha igazán akarod.

Mégis, hogyan lehetünk hitelesek? Nos, elég, ha magunkról beszélünk, arról, hogy nekünk milyen érzés, és mindezt spontán el is mondjuk a csemetének. Vagyis nem róla beszélünk, hanem magunkról: De jó, hogy leszedted az asztalt, így sokkal gyorsabban elkészülhettem a konyha rendbe rakásával! Egyszerűen csak örüljünk. A kulcsfogalom az idő: ez kell ahhoz, hogy megtanuljunk így dicsérni, s ahhoz is, hogy ennek hatását egyértelműen lássuk.

Fontos, hogy a dicséret által a mi lelkünk is „szebbé” válik, s a gyermek önbizalma is mérföldeket nő — már ha ez hosszban kifejezhető. Arról nem is beszélve, hogy mi, felnőttek is leginkább embertársaink külső megjelenésére vonatkoztatva használjuk a dicséretet, a gyermek pedig ebből azt látja, hogy barátot aszerint kell választania, hogy annak milyen előnyös külső tulajdonságai vannak. A gyermekek azonban nem hülyék — talán írhatok ilyet —, jól tudják, hogy külső, fizikai megjelenésük egy adottság, vagyis olyasvalami, amire csak kismértékben hathatnak. Ám ha mi csak a külsőségeket dicsérjük, akkor a gyermek előbb vagy utóbb a külsejével fogja azonosítani önmagát, identitását. Ebből pedig azt tanulhatja meg, hogy önértékelését a külsejéhez kapcsolja, vagyis felnőttként vagy lekicsinylően néz önmagára, vagy éppen olyan eszközökhöz nyúl, amelyekkel konzerválhatja szépségét és fiatalságát.

A helyes önértékeléshez szeretnünk kell magunkat, azaz elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk belső értékeinkkel és tulajdonságainkkal. Ezért ha a gyereket olyan jellemzők alapján dicsérjük, amelyek nem köthetőek a külső megjelenéséhez, akkor segítjük őt a helyes értékítélet kialakításában, fejleszthetjük vele az empatikus és a szociális készségeket, valamint a társas viselkedés normáinak elsajátítását is.

Szülőként azt is megtanultam, hogy vannak mondatok, melyek gyógyítóan hatnak a gyerek „fáradt” lelkére. Ilyen a Nagyon keményen dolgoztál!, melyben elismerjük a befektetett erőfeszítéseit, vagy az Értékelem, hogy ilyen türelmesen kivártad a sorodat!, hiszen ez is arra ösztönzi őt, hogy fegyelmezze a vágyait, vagy késleltesse azok kielégítését.

Ha alapjában véve zökkenőmentes a kommunikáció a szülő és a gyermek között, akkor nagy segítségünkre lehet a humor is — például amikor a gyerek a szobája rendbe rakása után maga is elismeri, hogy most már valóban látszik a padló!

Különösen nehéz falat a kamaszkor. Ilyenkor a fiatalok eleve azzal küzdenek, hogy a szüleik eddig átverték őket, s a valóság sokkal kegyetlenebb, mint amivel mindeddig hitegették őket. Ezért ha valamikor, hát a kamaszkorban nélkülözhetetlen az őszinteség. Dicsérjük ezért meg őket, ha látjuk, hogy jól működnek kortárs-, esetleg szerelmi kapcsolataikban. Ekkor arra is figyelnünk kell, hogy ha a kamasz megjelenésére teszünk dicsérő megjegyzést, akkor az olyasvalamire vonatkozzon, ami nem esik kívül az irányításán.

S ha már szó esett a testvéri kapcsolatokról: leginkább akkor segítünk, ha egyenesen rámutatunk arra, hogy egészen pontosan mit szeretünk a kettejük viszonyában megjelenő viselkedésben. Például: Tetszik, ha kedves vagy a testvéreddel!

És mielőtt még hatalmas összegekkel bővítenénk a zsebpénzt egy-egy házimunka elvégzésekor, gondoljuk át, nem tudnánk-e a gyereket másképp is jutalmazni, hiszen a házimunkában való részvétel nagyon fontos az egyedülálló, felelősségteljes felnőttéletmód kialakításában.

Úgy kellene dicsérnünk, ahogyan a tanároknak osztályozni: érvekkel, magyarázattal. Ne csak általánosságban, hanem pontosan, a részletekre odafigyelve. Konkretizáljuk, mi az, amiért a gyerek valóban lenyűgözött bennünket. Sokkal nagyobb hatást kelt benne, ha érzi, hogy mi valóban figyeltünk rá, illetve arra, amit és ahogyan tett.

Arra azonban ügyeljünk, hogy ne hasonlítsuk őt össze mással, mert a gyerekek eltérnek képességeikben, és bizony sokszor különböző ütemben is fejlődnek. Akkor se hasonlítsuk máshoz, ha ő a jobb, mert ebből azt az üzenetet hallhatja ki, hogy ő csak akkor elég jó, ha legyőzi a többieket. Arról nem is beszélve, hogy folyton attól retteghet, hogy anyu meg apu mikor fog rájönni, hogy ő mégsem olyan jó…

A dicséret hiánya persze ugyanilyen káros lehet, mert a gyerek azt látja, hogy tehet ő bármit, soha nem lesz elég jó, esetleg hogy egyáltalán nem is érdekli a szüleit az, amit csinál.

Persze nehéz lenne mindehhez tartani magunkat, és ez esetleg újabb görcsösséghez is vezethet. Dicsérjük hát mindig az erőfeszítést, jó szóval és szívvel, de legfőképpen hitelesen, spontánul és mértékkel.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Lélekbúvár rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Dicsérgető
Lélekbúvár
  • Pap Ágota pszichológus
  • 2020.08.05.
  • LXXV. évfolyam 31. szám
Dicsérgető
Lélekbúvár
  • Pap Ágota pszichológus
  • 2020.07.22.
  • LXXV. évfolyam 29. szám
Facebook

Támogatóink