Jeles, törökbecsei prózaíróként, egykötetes regényíróként és publicistaként tartják őt számon a vajdasági magyar irodalomban, ám kevéssé ismert, hogy munkásságának volt egy másik, gépészmérnöki végzettségéhez kapcsolódó, érdekes és mindeddig jórészt ismeretlen vonulata is. Abban is sikeres volt, sőt, 1931-ben szabadalmaztatta Luxophon nevű találmányát is, melyet a sajtó „muzsikáló papírszalag”-nak nevezett.

Darvas Gábor (1889–1972) pályafutása Törökbecséről indult. Ott született 1889. november 14-én. Középiskolai tanulmányait a nagybecskereki gimnáziumban végezte, s onnan került azután műszaki érdeklődése révén a pesti József Műegyetemre, ahol 1912 végén gépészmérnöki oklevelet szerzett. Büszkén is tüntette fel neve mellett, hogy ingenieur. Mint Kalapis Zoltán írja, „műszaki érdeklődésű, fúró-faragó, barkácsoló ember volt kora ifjúságától kezdve”.

Mint nemzedéke többi tagjának életpályáját, az övét is az I. világháború törte derékba. Akkortájt éppen rendes katonai szolgálatot teljesített, és elsőként került a szerb hadszíntérre. Sajnos, viszonylag korán fogságba esett, eközben tífuszban is megbetegedett, s egy szerbiai tífuszkórházban kezelték. Később, a katonapolitikai események alakulása miatt nélkülözés és nagy megpróbáltatások sújtották, és mindennapjainak része lett a kimerítő gyaloglás, a gyötrő éhség. Túlélte a szerb hadsereg albániai visszavonulásának viszontagságait is, s amennyire gyötrelmes volt számára a háború, olyannyira inspirálta is arra, hogy kötetben örökítse meg háborús emlékeit. (Önéletrajzi ihletettségű regénye 1930-ban Újvidéken jelent meg, Mindent meggondoltam és mindent megfontoltam címmel.)

A háború befejeztével Darvas Gábor visszatért Óbecsére, mechanikusként dolgozott, de a vajdasági magyar folyóiratokban és antológiákban is közölte prózáját, novelláit.

Munkásságának másik meghatározó (kevésbé ismert) területe műszaki érdeklődése volt. Rajongott az újítások iránt, és publicisztikájának egy része is a technikai újdonságokról és a fizika fejlődéséről szól.

Az 1930-as évek Vajdaságában a technikai fejlődés iránti lelkesedés különleges, szinte lázas érdeklődés formájában jelent meg. A korszak embere úgy érezhette, hogy a világ napról napra gyorsabban változik: az elektromosság, a rádió, a repülés, a hangrögzítés és a modern gépek mind azt sugallták, hogy az emberiség egy új korszak küszöbén áll. A vajdasági magyar sajtó rendszeresen beszámolt ezekről az újdonságokról, és az olvasók nem pusztán híreket kaptak, hanem egyfajta jövőbe vetett hitet is. A különféle találmányokról szóló tudósítások azt az érzést keltették, hogy a tudomány előtt nincs akadály. A korszak technikai lelkesedése mögött egy szélesebb társadalmi remény is meghúzódott. Az I. világháború és a gazdasági nehézségek után sokan hittek abban, hogy a fejlődés és a tudomány képes egy modernebb, rendezettebb világot teremteni. A vajdasági újságírók és technikakedvelők gyakran magyarázták közérthető módon az új felfedezéseket, így Darvas is.

1932 augusztusában egy bővebb írásában „a halálsugarakról” értekezett, azaz a „magasfeszültséget hordozó, láthatatlan sugárnyalábokról”, melyek életveszélyesek az élő szervezetekre. 1932 szeptemberében A modern fizika a technika szolgálatában címmel írt a felgyorsult műszaki fejlődésről, bizonyítva széles körű szakmai tájékozottságát is.

1933–34-ben figyelemfelkeltő cikksorozata jelent meg a Reggeli Ujságban a műszaki újdonságokról és találmányokról. Külön kitért a jelesebb magyar feltalálókra és találmányaikra is. Darvas nagy érdeklődést mutatott az akkor lendületes fejlődésben lévő rádió- és elektrotechnika iránt, sőt, ami igencsak meglepő volt, jómaga is újításokkal kezdett el foglalkozni.

Akkortájt a rádiótechnika különösen nagy csodálat tárgya volt. A rádió a haladás szimbóluma lett, és sok fiatal kezdett érdeklődni az elektrotechnika, az amatőr rádiózás és a készüléképítés iránt. Abba Darvas is bekapcsolódott. Ő volt a zágrábi és belgrádi Tungsram cég óbecsei megbízottja is, akinél úgynevezett Tungsram báriumcsövet lehetett vásárolni, mellyel a rádiókészüléket hangosabbá és jobb minőségűvé lehet tenni. Felvilágosítást és szaktanácsokat is adott az érdeklődőknek az újabb típusú Tungsram báriumcsövekről, melyek, a korabeli hirdetés szövege szerint, jobbá tették a rádiókészüléket, illetve a műsor vételét.

„Nagyfontosságú” szabadalmát, a „muzsikáló papírszalag”-ot, melyet Darvas Luxophonnak nevezett el, egy terjedelmes írásban a Reggeli Ujság ismertette 1931 márciusában. Azon több éven át dolgozott, és 1930 májusában nyújtotta be (7410-es szám alatt) szabadalmi igényét a belgrádi szabadalmi hivatalnak. 1931 márciusában már arról értesítették, hogy nincs akadálya a szabadalmi okirat elnyerésének.

Milyen találmányról is volt szó? Olyanról, amelyet a hangosfilm megjelenése ihletett, s amely valójában összekapcsolta a képet a hanggal, de sokkal olcsóbban – papírszalag felhasználásával. Természetesen kép nélkül is egyfajta hangszalagként lehetett használni, mely az akkori gramofonlemezeknél és viaszhengereknél alkalmasabb volt, s a rádió is jól hasznosíthatta.

A sajtóban közölt leírás szerint: „A hangosfilm hozta meg azt a jelentős technikai újítást, hogy a hangot nemcsak viaszba karcolt mechanikai rezgésekkel, de fényérzékeny filmen, különböző fényértékű sávokkal is lehet rögzíteni. Egy ilyen hangfotográfiával ellátott filmszalagnak egy fotocella előtt való elhúzása ugyanis a hangfrekvenciának megfelelő áramingadozást vált ki, mely – kellő erősítés után – bármilyen hangszóró megszólaltatására alkalmas. Egy ilyen hangfotográfiát, természetesen, képek nélkül is el lehet képzelni. Ha egy ilyen filmszalagot egy fotocella előtt elhúzunk, kellő berendezés segélyével a fotográfiának megfelelő hangot kapunk a hangszóróba. Erre van alapítva Darvas Gábornak, az óbecsei, kitűnő technikusnak nagyjelentőségű találmánya, mely nemcsak az egész gramofonipart, hanem, mint látni fogjuk, az egész filmtechnikát is alapjában változtathatja meg. A találmányt hosszú évek kísérlete előzte meg, s nyilvánosságra hozatala úgy a szakkörökben, mint a közönség körében általános feltűnést keltett.”

Értelmezésünk szerint egy papíralapú hangszalagról volt szó, mely (a közölt leírás alapján) nem volt más, mint egyfajta korai magnószalag, mely a film- és a rádióiparban talált volna hasznos alkalmazásra.

A lap a feltalálót, Darvas Gábort is megszólaltatta kis, óbecsei „laboratóriumában”. Elmondása szerint a találmány lényege egy filmszalag, melyen a hangképek több sorban vannak elhelyezve. A szalag egy dobra csavarodik, közben pedig egy fotocella előtt halad el, melyben elektromos rezgéseket idéz elő.

Mint nyilatkozta: „A találmány szerkezeti lényegét, a fényből keletkezett hangot hozza kifejezésre. […] Nemcsak a filmszalagra való hangírás visszaadását teszi lehetővé. Ha a hangkép közönséges papirosra nyomva készül, úgy megfelelő tükörvetítés segélyével (Epibioskop) szintén lejátszható. Óriási fontosságú kérdés ez, mert a költséges celluloidot vagy keménygumit kiküszöböli. A papiros olcsó anyag s megfelelő eljárással hihetetlen gyorsan, potom pénzért előállítható. Egy gramofonlemez három–öt percig játszik. Elkopik. Tű kell hozzá. Recseg. A papírszalag kellő hosszúságban órákon keresztül mehet egyfolytában. Nem kopik, szinte elpusztíthatatlan. Ha elszakad, egyszerűen összeragasztható. Karcolás, recsegés nincs. Amellett olcsóbb, mint ma egy gramofonlemez. Szóval, egy csapásra megszűnnek mindazon kellemetlenségek, melyek eddig a gramofonlemezt jellemezték. […] Elképzelhető egy olyan opera vagy operettelőadás, ahol egy ilyen készülék adja a zenét. Hosszú előadások reprodukálására alkalmas. […] Találmányom a hangosfilm-ipart is érinti. […] Az olcsó, házi hangosfilm megoldása is csak ezen az alapon képzelhető el.”

Afféle zárógondolatként a cikkíró szükségesnek tartotta megjegyezni: „Azzal az érzéssel távozunk, hogy lassan ébredező technikánk valamikor még büszke is lehet erre az egyszerű, fáradhatatlanul kutató, szorgalmas, igénytelen emberre.” A későbbiekben, sajnos, a vajdasági lapok már nem számoltak be a Luxophon esetleges gyártásáról, gyakorlati alkalmazásáról. Nem tudni, hogy végül is mi lett a sorsa.

Darvas vajdasági munkássága néhány év múltán váratlanul félbeszakadt. Egy hirtelen elhatározással 1935-ben kivándorolt Haifába, ahol egy fémfeldolgozó szerszámgyár szervezője és tulajdonosa lett. Ott is hunyt el 1972-ben.

Az 1930-as évek Vajdaságában a technika nem csupán gépeket és vezetékeket foglalt magában, hanem hitet is a jövőben, az emberi tudás erejében, illetve abban, hogy a világ egyre nyitottabbá és fejlettebbé válhat.

Forrás: Gerold László: Jugoszláviai Magyar Irodalmi Lexikon (1918–2000). Forum, Újvidék, 2001, 52.; Kalapis Zoltán: Darvas Gábor. Híd, 1999/12. sz., 876–877.; Reggeli Ujság, 1930. dec. 21., 1931. márc. 25., 1931. dec. 17., 1932. aug. 24., 1932. szept. 18., 1933. nov. 12., 1933. jan. 14., 1933. dec. 31., 1934. jan. 21.; Bácsmegyei Napló, 1932. máj. 14., 1932. júl. 6.