— Egy kiállításon láttam először csuhéból készült tárgyakat, és annyira megfogtak, hogy azonnal eldöntöttem, elsajátítom ezt a technikát, hiszen olyan helyen élünk, ahol a csuhé begyűjthető, formálható és elkészíthető. Sokáig önmagamat képeztem, és amikor pozitív visszajelzéseket kaptam, akkor még jobban felbátorodtam, és mivel még többet szerettem volna tudni, ezért beiratkoztam a békéscsabai Kézműves Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskolába, és ott képeztem tovább magamat fonástechnikából. Kizárólag természetes anyagokkal szeretek dolgozni, mint a csuhé, szalma, gyékény, bőr, és a papírt is számba vehetjük — árulja el Tímea, akinek a kezei alatt gyékényből használati tárgyak, szalmából aratódíszek, csuhéból pedig leginkább használati tárgyak, csuhébabák, betlehemek születnek.

A csuhé minden évszakban felhasználható. Tímea saját maga gyűjti be a kukoricaleveleket. Fontos, hogy jó minőségű csuhéból dolgozzon az ember, ne legyen sérült, nedves, penészes. A begyűjtött levelek laza szövésű zsákban több évig eltarthatók, felhasználhatók.

Márton Kovács Tímea

— Egyszerű, természetes finomságával gyönyörködtet, nedves, lágy, mint a textil, de száradás után a nedves állapotban felvett formát, alakot, mozdulatot megtartja, tehát vizes levelekkel dolgozom, mert szárazon törik. Fontos számomra, hogy az alkotásaim a régi világ életképeit jelenítsék meg. Egyfajta időutazás ez számomra, hiszen visszamegyek az időben, és megalkotom a bácsikát, aki a földet munkálja, vagy a kemence mellett ülő kisgyereket, aki majszolja az anyukája által kemencében sütött kenyeret. Volt egy különleges rendelésem, amikor egy 80 centiméter széles és 50 centiméter magas betlehemet kellett elkészítenem, és gyorspostával elküldenem. Egy izgalmas kihívás volt, és még azon is izgultam, hogy épségben megérkezzen a megrendelőhöz a munka. Lehetetlen nem létezik számomra, addig fogom próbálgatni és művelni az anyagot, ameddig az nem lesz belőle, amit a megrendelő vagy én elképzeltünk.

Bármennyire modern világban élünk is, a gyerekekben még ott van a nyitottság a régi világ iránt, és az is vonzó számukra, hogy nem találkoznak mindenütt ezekkel a természetes anyagokkal, fel kell lelni őket a természetben, vagy egy műhelymunka során kerülhetnek közelebb hozzá.

— A játszóházakban a legtöbbféleképp felhasználható anyag a csuhé, a lehetőségei kimeríthetetlenek, fantázia kell hozzá. Fontosnak tartom, hogy már óvodáskorban alakuljon ki egyfajta látásmód a természet kincsei és a múltból átmentett mesterségek iránt. Továbbra is egységes kézügyességünkkel megpróbáljuk fenntartani ezeket a hagyományokat. Az én üknagyapám gyékényfonómester volt, akit sajnos nem ismerhettem meg, mert amikor megszülettem, ő már nem élt. Büszke vagyok, mert a génjeimben talán ő él tovább, tőle örököltem a kézügyességemet, a természetes anyagok iránti mérhetetlen szeretetemet. Ezért fontosnak tartom, hogy a tudásunkat továbbadjuk a csöpp gyerekeknek, akik így nagyon hamar elsajátíthatják a fogások csínját-bínját. A közös munka közben a gyermek megtanulja, hogy a terményjátékokra vigyázni kell, gondosan, óvatosan kell elkészíteni őket, hozzájuk nyúlni. Többre becsüli, mint bármelyik ultramodern, műanyagból készült játékát, mert ezt saját maga csinálta. A játék elkészítése közben átéli az alkotás örömét, közelebb kerül a természethez. A kiscsoportos óvodások körében a kukorica a legkedveltebb, mert minden részéből lehet valamit készíteni. Rohanó világunkban sajnos a gyerekek is sietnek, átvették a társadalom pörgését, nyugtalanságát, olykor nehéz kivárniuk egy-egy munkafolyamatot, de amikor látják az eredményt, akkor megbizonyosodnak arról, hogy megérte türelmesnek lenni. Próbálom egy kicsit lelassítani őket.

A foglalkozásvezető már számos elismerést kapott a munkáiért. A Nürnbergben megrendezett iENA elnevezésű kiállításon 2002-ben elért eredményére a legbüszkébb, ott a kenyér születését ábrázolta négy csuhékompozícióval. A Magyarkanizsán is bemutatott, négy életképből álló sorozat a teljes folyamatot magában foglalja a gabona begyűjtésétől a kenyér megsütéséig. Budapesten és a hazai MIRK-en is több alkalommal díjazták a munkáit.

— Szeretek elmerülni a kézműves-tevékenységekben, szinte meditatív állapotba kerülök, minden elcsendesedik körülöttem. Szeretem, hogy ez a tevékenység nyugtatja az elmét, serkenti a mentális-fizikai képességeket, az alkotás folyamata magában hordozza a kézműveskedés felemelő élményét. Ilyenkor egy burokba kerülök, sem idő, sem tér nem létezik számomra. Az elkészült alkotásokat szívesen ajándékozom olyan személyeknek, akik megbecsülik őket. Örvendetes, hogy napjainkban a népi hagyományok, köztük a népi kismesterségek újra megtalálták helyüket a magyar kultúrában. Egyre többen lelik örömüket a régi elfeledett szokások, mesterségek újraélesztésében. Egyszerre szaporodnak a kézműves-népművészetikörök, -alkotótáborok. Mesterségbemutatók keretében elterjedtek a szálas anyagok, a gyékény, a szalma és a csuhé. Hitem szerint a néphagyomány úgy él tovább, illetve úgy öröklődik, ha szeretettel készítjük a tárgyainkat, és továbbítjuk a tudásunkat, tapasztalatainkat. A hagyomány ápolásával, az örökséghez való ragaszkodással őseink iránti tiszteletünket fejezzük ki — osztotta meg velünk gondolatait Márton Kovács Tímea, aki szerda esténként 18.30-kor sok szeretettel várja a kézműveskedni vágyó fiatalokat a Palicsi Magyar Művelődési Központban, hogy kibontakoztathassák a bennük rejlő tehetséget, vagy elmerüljenek az alkotásban.