home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Csőre töltve
Tóth Tibor
2015.01.28.
LXX. évf. 4. szám
Csőre töltve

Egyházaskér, a szerb—román határ mentén fekvő kis település sikeresen működő civil szervezetei közül az egyik az Őzbak Vadásztársaság, mely a csókai Túzok Vadászegyesület egyik alosztálya.

A vadásztársaság harmincöt tagot számlál, az elnöki teendőket immár nyolcadik éve Tűri Tibor látja el. Évek óta nagy hangsúlyt helyeznek a vadászotthon fejlesztésére, udvarának rendezésére, fásításra, a környezet- és vadvédelemre.

Háromezer hektáros vadászterületükön, melyből 5,5-6 hektár az erdő, főként fácán, nyúl, őz, fürj, vaddisznó található. A 80-as években gazdag fogolyállomány élt itt, manapság azonban már csak elvétve lehet látni belőlük. A vaddisznó és a sakál jelenléte viszont nagy gondot okoz.

— A vaddisznó úgy szaporodik, mint eső után a gomba, de nem tudunk mit tenni ellene. Ahova egyszer beteszi a lábát, ott az apróvad száma rohamosan csökken. Mindenevő, a tojásoktól kezdve a kisnyulakig mindent elpusztít. A mi sík területünkön a vaddisznó nem áll meg, a nádasokat, erdős részeket keresi. Abból nekünk kevés van, így nem tudom garantálni a turisták számára, hogy ha ellátogatnak hozzánk, akkor találnak elejtésre alkalmas vadkant, 15—18 centis agyarral. Majdnem egész évben lehet vaddisznókra vadászni, viszont a kocákat január 1-jétől július első napjáig nem szabad bántani. Rendkívül szaporák, gyakran 8-9 malacot is fialnak. Területünkön sok a róka, viszont a fácán és a nyúlállomány csökkent — ecsetelte az állapotokat Tűri Tibor, és hozzátette, a vaddisznón kívül a sakál is súlyos károkat okoz. A vadászidény végeztével a kártékony vadak irtása kezdődik, vagyis hamarosan indul a vaddisznó-, a róka- és a sakálvadászat. A vadászok az etetésről sem feledkeznek meg. Több alkalommal szénát, kukoricát, szemestakarmányt, sót visznek a vadaknak. A takarmány nagy részét az egyesület maga termeli.

A vadászotthon falait különféle trófeák, a vitrineket számtalan serleg díszíti. A vaddisznók és az őzek mellé hamarosan egy sakál is kerül.

— Nagyon büszke vagyok rá, hogy két alkalommal sikerült sakált lőnöm.

Először két éve, éppen az esztendő utolsó napján, tudomásom szerint a községben elsőként egy 20 kg-os példányt ejtettem el, tavaly pedig egy 13-14 kg körülit sikerült puskavégre kapnom. Utóbbit preparálásra küldtük — mondta az elnök.

Az utánpótlás képzését is fontosnak tartják. A tizenhárom vadászjelölttel az egyesület tagja, Basa Gábor foglalkozik. A vadászok élete nem csak a vad elejtéséről, etetéséről, a vadállomány fenntartásáról szól. Évente rendeznek agyaggalamblövő és bográcsfőző versenyt a vadászotthon udvarán, valamint kötélhúzásban is megmérettetik magukat a környékbeli társaikkal: a csókaiakkal, feketetóiakkal, szanádiakkal, hódegyháziakkal, tiszaszentmiklósiakkal, oroszlámosiakkal, homokréviekkel, valkányiakkal.

Az egyesület a vad eladásából fedezi a működéséhez szükséges költségeket. Fő pénzforrása az őzbak. Az egyházaskériek évente 7-8 őzbakot lőhetnek ki, amiből összbevételük 60-70 százaléka származik. A fennmaradt részt a nyári vadászatból (fürj, galamb, afrikai gerle, apróvadak) teremtik elő. Őzbakra a hazai vadászokon kívül leginkább osztrákok, németek és spanyolok vadásznak, apróvadra, galambra és fürjre pedig németek, magyarok és főként olaszok.

A tervek felől érdeklődve Tűri Tibor elmondta: anyagiak hiányában az egyesület nem engedheti meg magának, hogy területeket vásároljon, és fásítson.

— Mivel Vajdaságban nincs elegendő erdő, jó volna területekhez jutni, és befásítani őket. Elképzelésünket ismertettük Balázs Ferenccel, Csóka község polgármesterével, akinek köszönhetően megkezdődött egy folyamat. A tartományi környezetvédelmi titkár, Slobodan Puzović is ellátogatott hozzánk, és neki is tetszett az ötlet. Az elképzelés szerint a megmunkálás szempontjából értéktelen állami területekhez jutnánk, melyeket befásítanánk. Reményeim szerint a tavasszal már megkezdhetjük ezt a tevékenységet.

Az egyesület tagjai minden évben igyekeznek valamit alakítani, szépíteni a vadászotthonon. Tavaly bemeszelték az épületet, nyári teraszt létesítettek. Az idén a többi közt kennelt készítenek a vadászkutyáknak, valamint 350 kisfácánt is vásárolnak.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..