home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Csendes jubileum
Faragó Árpád
2009.01.28.
LXIV. évf. 4. szám

A film és a színház elkötelezettjeVicsek Károlynak, filmművésztársadalmunk és színházi életünk karizmatikus egyéniségének a névét bizonyára nagyon sokan ismerik nemcsak szűkebb pátriánkban, hanem annak határain túl is. Ismerik, mondom, mert negyvenévi tartalmas, eredményekben rendkívül gazdag munká...

A film és a színház elkötelezettje
Vicsek Károlynak, filmművésztársadalmunk és színházi életünk karizmatikus egyéniségének a névét bizonyára nagyon sokan ismerik nemcsak szűkebb pátriánkban, hanem annak határain túl is. Ismerik, mondom, mert negyvenévi tartalmas, eredményekben rendkívül gazdag munkássága már rég fogalommá tette a nevét. Nem győzöm hangsúlyozni: nemcsak itt a mi beszűkült kis világunkban!
Mindenekelőtt mondjuk el, hogy Vicsek Károly rendező immáron 40 esztendeje jelen van filmművészetünkben (1968-ban kezdett rendezni). S jelenlétének köszönhetően szerzett létjogosultságot a filmes szakma itt nálunk, sőt, minden elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy ezenkívül tiszteletet érdemlő rangot is.
Azt hiszem, szükségtelen ezt az állításomat bármivel is alátámasztani, hiszen remélem, vannak még, akik emlékeznek az 1974. esztendőre, a pulai országos filmfesztiválra, amelyen Vicsek Károly Parlag című játékfilmje osztatlan sikert aratott, ő maga pedig kiérdemelte a Bronz Aréna Díjat. A Parlagért később San Remóban is kitüntették rendezői munkájáért. S mi történt öt év után, ugyancsak a pulai országos filmfesztiválon? Vicsek Károlyt Trófea című filmjéért már a Nagy Arany Aréna Díjjal jutalmazták.
S következtek az évek, évtizedek, és sorjáztak a művész által filmszalagra álmodott alkotások (Fekete glóbusz, 1977; a Fajkutyák ideje, 1984; A késdobáló, 1985; a Szikkadó földeken, 1987; Keressünk egy jobb hajót, 1988; A világ legjobb nagyapja, 1993; Bolygótűz, 2003... hogy csak néhányat említsek), azok a játékfilmek, amelyek megalkuvás nélkül a mi kis világunkról szóltak, a mi sorskérdéseinket boncolgatták.
Az a rendezői érettség, alaposság, amely játékfilmjeit jellemzi, a dokumentális jellegű rövidfilmjeit éppúgy vezérli (A kubikus, a Kereszt és csillag, a Baranyai trilógia), akárcsak tévéportréit (Csuka Zoltán, Fehér Ferenc, Veijko Petrović, Milan Konjović, Wanjek Tivadar), hiszen alkotónk negyvenéves munkásságának, értékteremtő munkásságának ezek az alapvető művészi eszközei.
Színházi életünkben is jelen volt/van a rendező, Vicsek Károly. Színházművészetünkben is megtalálta önmagát, megtalálta sajátos, korszerű kifejezési formákra épülő stílusát, amelyet már régóta vicseki stílusként emlegetünk. Mindenesetre az általa színpadra állított művek ezt bizonyítják. Így A zöld hajú lány című rockopera (Az 1981/82-es színházi évadban a Szabadkai Népszínházban), aztán a Csáth Géza szövegeiből összeállított színpadi játék, A varázsló (ugyancsak a Szabadkai Népszínházban) vagy Gobby Fehér Gyula Duna menti Hollywood című multimediális előadása (az Újvidéki Színházban 1985-ben), mind-mind világosan érzékelteti sajátos rendezői ars poeticáját!
Pályájának negyven esztendeje alatt az igaz művészember elhivatottságával járta a maga útját Vicsek Károly. S természetesen járja továbbra is, hiszen ez a négy évtized, amely mögötte van, csak egy része rendkívül tartalmas pályájának. Ez a csendes jubileum pedig csak egy állomás azon az úton, amelyet eddig bejárt. Állomás, amely egyúttal alkalom arra is, hogy (ha ugyan csak egy rövidebb lélegzetű írásban) szóljunk magáról a művészről, aki negyven esztendő alatt sokat, nagyon sokat tett le arra az asztalkára, amelyen művelődési életünk, nemzeti kultúránk értékeit gyűjtjük össze. S tette ezt szerényen, a művészember alázatával!
Természetesen nem tartom magam illetékesnek arra, hogy Vicsek Károly munkásságának szakmai elemzésébe bocsátkozzam (ez a film- és színikritikusok dolga), ami persze nem zárja ki, hogy őszinte tisztelettel, megbecsüléssel szóljak négy évtizedes működéséről, azt nagyra értékeljem, példaértékűnek tartsam!
Vicsek Károly nagyon mélyről táplálkozó hajszálgyökerekkel kötődik a mi kis világunkhoz. Ezért aztán természetes is, hogy mindenekelőtt erről a világról vall, hogy alkotásaiban az itt élő emberek sorsával foglalkozik, azokat jeleníti meg a maga sajátos szemléletmódja révén kialakított, megálmodott képvilágban. József Attila Elégia című versének költeményének befejező sorai jutnak eszembe: ,,Igazán/ csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz./ Magaddal is csak itt bírhatsz,/ óh lélek! Ez a hazám.''
Negyven esztendő. Csendes jubileum. Egy igaz művészember, Vicsek Károly jubileuma. Azé a művészé, aki ennyi idő óta járja a maga útját, és aki, bizton tudom, továbbra sem tér le arról a pályáról, amelyet 1968-ban megálmodott, hanem folytatja útját ugyanazzal az elhivatottsággal, amellyel nekivágott.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..