Csend — Élet (3.)

Csend — Élet (3.)

Négyrészes sorozatunkban a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium néhány tanulóját kértük fel egy kis közös kreatív játékra, alkotásra. Olyan általuk készített képeket és saját tollukból származó szövegeket kértünk tőlük, amelyek egymást inspirálva készültek. Hogy a képhez íródott-e a szöveg, vagy a szövegből inspirálódva készült-e a kép, azt döntsék el önök.


Tolnai Zsófia képe
 



Száz Marianna (4.A.)

Én miért nem?

Mindig ide jövök, ha el akarok bújni a világ elől. A világon a szüleimet, a házunkat, a barátaimat, az emberektől hemzsegő várost értem, sőt még a legjobb barátnőmet is. Ilyenkor nem csak egyedüllétre vágyom. Annál többre. Szeretném tudatni magammal, hogy nem én vagyok az, aki üres és sötét, mint ez a hely.

De miért mindig olyan emberek vesznek körül, akik ezt sugározzák felém? Ami még inkább nem világos, miért vonzanak ezek a tulajdonságok, az üres és sötét helyek, emberek?
Ez a hely is egy romhalmaz belülről. Mellette egy óriási épület. Minden rendben van vele, magas, magabiztosan áll előttem, én pedig csak ámulok. Ülök a poros fapadlón, ki tudja, ki vagy mi járt itt előttem, mit csinálhatott. Hoztam magammal pop-cornt meg sört, mégiscsak legyen társaságom. Furcsa ízkombináció, de pont megfelel.

Ma szombat van.

Lavot vettem, már csak ez volt behűtve a sarki kisboltban. Hiába szeretem jobban a Jelent, a sör csak hidegen sör.

Egyébként kényelmes így. Nem hall senki, én sem hallok senkit és semmit. Hoztam magammal telefont, de nem akarok zenét hallgatni. Elüldögélek még egy darabig, időm, mint a tenger.

Mégsem olyan megnyugtató ez az egész helyzet: hangyák támadják meg a pop-cornos zacskómat. Nem is érdekel. Váljék egészségükre. Nagyokat kortyolok a sörből, bámulok egy pontot, miközben kinn, a törött ablaküvegen túl már sötétedik, de az utcai lámpákat még nem kapcsolták fel.

Ráérnek.

Mindenki ráér mindennel. Semmi sincs rendben.

Nem sikerült ma elérnem, amit akartam. Eddig mindig azért jöttem ide, hogy kikapcsoljam az agyam, és valóban semmire se gondoljak. Csak találjam meg a szépséget abban, ami körülvesz.

De most csak az derült ki, hogy én vagyok az, aki sötét és üres.

Igyekeztem nem ide kilyukadni, vagy inkább elkerülni ezt az egészet. Nem jártam sikerrel.

Még mindig itt ülök, minden poros és pókhálós. Kezd hűvösödni, én meg természetesen semmilyen fölsőt nem hoztam, mert hát minek. Előttem pedig az átkozott lakótömb tornyosul az ég felé, hiába teszek fel neki kérdéseket, nem válaszol. Önelégültem bámul belém, és hallgat.

Nem kell nekünk jóban lennünk, csak akkor legalább annyit mondjon, hogy nem felelek meg az elvárásainak, vagy éppen nem vagyok olyan jó, mint ő. De én miért nem?
Legyen mit elhinnem.


Szabó Viktória képe

Címkék: csend_élet
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Fiatalok Fiataloknak rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Csend — Élet (3.)
Fiatalok Fiataloknak
  • 2016.12.31.
  • LXXI. évfolyam 52. szám
Csend — Élet (3.)
Fiatalok Fiataloknak
  • Fehér János (4/A)
  • 2016.12.19.
  • LXXI. évfolyam 50. szám
Facebook

Támogatóink