Ő színészetet tanult, én pedig akkoriban azt hittem, táncos lesz belőlem. Ő színész lett, én pedig most szavakat táncoltatok. Ezúttal egy másik pincében találkoztunk, immáron Szabadkán, a VM4K Klubhelyiségében, ahol önálló estjével szerepelt, melyet Kosztolányi Dezső verseiből állított össze, címe Lírám, te légy a bírám. Természetesen volt miről beszélgetni, s ahogy ilyenkor mindig, nosztalgiázni is a félig-meddig közös szegedi éveken.

* Az első önálló ested. Milyen érzés ott kint állni? Hiszen csak az asztalra támaszkodhatsz, esetleg az ablakpárkányra.

— Két évvel ezelőtt mutattam be, tehát nem most került először közönség elé, de mint önálló est ez az első ilyen vállalásom. Megmondom őszintén, hogy nehéz, de megvan a maga szépsége. Ebben a műfajban nincs partner, nincs súgó, nincs semmi, csak te vagy, és a versek, jó esetben még valami kis fény. Olyan teret kell teremtened magad köré, amelyben otthonosan tudsz mozogni. Nem foghatod senkire és semmire, minden hiba a saját hibád.

* És a verses forma is más, mint egy előadás, egy dráma szövege.

— Más, de már régóta foglalkozom versekkel, olvasni, szavalni is szeretem őket. Persze főleg városi ünnepségeken, szoboravatón és hasonló rendezvényeken szavalok, ami más, mint egy egész estés verses est. A pályatársak biztattak, hogy többet kellene foglalkoznom a lírával, mert értem, amit mondok. Ezek jó és fontos visszajelzések voltak, így 2017 január-februárjában elkezdtük Czene Zoltánnal összeállítani a Lírám, te légy a bírám című önálló estet. Zoli segített a versek válogatásában s egy picit a dramaturgiában is. Velem elszaladt volna a ló, hiszen kamaszkorom óta forgatom Kosztolányi verseit, ezért volt jó, hogy ő visszafogott. Az apás verseket mindenképp szerettem volna, ha megjelennek, mivel nagyon fiatal voltam, amikor elveszítettem édesapámat, s úgy éltem meg, hasonlóan érzek, mint a költő, csak ő ezt meg is tudja fogalmazni. Törekedtem, hogy ne a legismertebb versei hangozzanak el, hanem azt a játékosságot vagy mélységet más, kevésbé ismert műveivel is tudjam tolmácsolni.

Fotó: Herner Donát
 

* Neked van kedvenc Kosztolányi-versed?

— Hűha... A kabaré nagyhete. Most ez ugrott be. De persze rengeteg van.

* Lépjünk egy picit vissza. Laci, te nem színésznek készültél. Hogyan lettek mégis az életed részei a deszkák? Miért kanyarodtál el a színház felé?

— Ez nagyon kalandosan és véletlenül alakult így. Építőipari szakközépiskolát végeztem, tehát van egy magasépítő technikusi papírom.

* Akkor építeni is tudsz, van egy „rendes” szakmád is.

— Hááát... Legfeljebb legóból tudnék házat építeni (nevet), mert egy percet sem dolgoztam a szakmában. 2001 őszén egy utazó bábszínházzal jártam Magyarország kisebb településeit, főleg Csongrád és Békés megyébe vittük olyan klasszikus mesék adaptációját a művelődési házakba, óvodákba, mint A két bors ökröcske, az Óz, a csodák csodája vagy A róka és a héja. Ott másfél évig dolgoztam, onnan vittek el sorkatonának fél évre, s 2003 júliusában, a leszerelésem után az akkori barátnőm beszélt nekem a Katedra Színházi Műhelyről.
 

* Tehát akkor már korábban is érdekelt a színház.

— Érdekelt. Amikor negyedikben az osztálytársaim azt nézték, hol is kellene továbbtanulni, és a mérnöki karok közül válogattak, azt mondták: Szívós, te olyan hülye vagy, miért nem adod be a jelentkezésed a színművészetire? Jó, azért azt hozzáteszem, hogy ez nem légből kapott ötlet volt, a tanárok parodizálásában és az osztály szórakoztatásában már akkor is élen jártam. Felütöttem a továbbtanulási tájékoztatót… 15 vers... 10 monológ... Dehogy tanulok meg ennyi szöveget! Szégyen vagy nem, így történt. Lusta voltam. Később a Katedrába pedig csak 5 vers kellett. (Nevet.) Az első év volt a vízválasztó, ekkor jöttem rá, hogy én kizárólag ezzel szeretnék foglalkozni.

* Emlékszel rá, hogy miért éreztél így?

— Mindig a humán tárgyak érdekeltek, de ettől még nem lesz valaki színész. A családi vendégségekben is én voltam az, aki szórakoztatta a többieket, de még ettől sem biztos, hogy valaki színész lesz. Amikor azonban elkezdtük tanulni a szaktantárgyakat, a hangképzést, drámairodalmat, beszédművészetet, művészettörténetet, azt éreztem, hogy imádom. S imádok színműveket olvasni. Addig keveset találkoztam drámákkal, melyeket máshogy olvasunk, értelmezünk, mint egy regényt. Rákaptam az ízére, és rengeteget olvastam, közben pedig elképzeltem, én hogyan mondanám a leírtakat.

* Aztán jött Székhelyi József, a Szegedi Nemzeti Színház akkori igazgatója, s négyeteket felvett. Azóta is a színháznál vagy. Soha nem volt benned vágy, hogy belevesd magad, mondjuk, a pesti színházi életbe, új munkát, színházat keress, vagy szabadúszóként dolgozz?

— 2006-ban, miután bemutattuk a vizsgaelőadásunkat, a Ponyvaregényt, Toronykőy Attila rendezésében, négyünket szerződtettek a színházhoz: Csorba Katát, Bánvölgyi Tamást, Tóth Lambertet és engem. Lambin kívül mi hárman még mindig ott vagyunk, immáron tizenöt éve. Jelentkeztünk mi más színházakba is, de nem vettek fel. Itt indult el a pályánk. Székhelyi egyengette, s úgy volt vele, ha már felvett bennünket, akkor évadonként legalább egy érdekes szerepet oszt ránk. Ezt a hivatást a legjobban a takarásban és a deszkákon lehet megtanulni. Figyelve a kollégákat, alabárdosként és néma szolgaként tanulni azt a fajta alázatot, türelmet és fegyelmet, amelyet nem volna szabad elfelejteni a pályánk során. A vezetőség változott, de Gyüdi Sándor, Bodolay Géza és Keszég László művészeti igazgatók is számítottak rám, mindig jutott számomra „örömmunka”, soha nem éreztem magam mellőzve. Egy ilyen biztos közösséget az ember nem rúg fel, hogy elinduljon szerencsét próbálni. Budapest tele van szabadúszó színészekkel, közülük sok inkább szabadon fuldokol. Senkit nem érdekelne, ha bekopognék, hogy csókolom, jöttem, Szívós Laci vagyok, van valami kis szerep számomra? Hálát adok az égnek, hogy a pályám során volt szerencsém együtt dolgozni kiváló rendezőkkel, hogy csak néhányat említsek: Szőcs Artur, Alföldi Róbert, Zsótér Sándor, Máté Gábor. Ezek mind mesterkurzusok voltak.

* Volt olyan szerep, amellyel többet kellett küzdened, hogy elcsípd?

— Mindegyikkel meg kell küzdeni, olyan nincs, hogy az első percben már tökéletes. Akkor is kell vele dolgozni, ha a karakteredhez hasonló szerepet kapsz. Ami elsőként eszembe jut, az az Ahogy tetszikben Orlando. Valahogy nem sikerült zöld ágra vergődnöm önmagammal és a szereppel.

* Mi vár rád ebben az évadban?

— A Moliére, avagy az álszentek összeesküvése című darabot májusban mutattuk be, ezt Alföldi Róbert rendezte, ennek felújításával kezdünk, D’Orsignit alakítom benne, a testőrség parancsnokát. Ezzel párhuzamosan próbálom az Időfutár című darabot, melyben Schikanedert, a színházigazgatót formálom meg. Ezután következik a Mágnás Miska, itt Pixit vagy Mixit játszom majd, ráadásul mindkét szerep le van duplázva, Varga Huszti Máté, Gömöri Krisztián, Medveczky Balázs és én játsszuk, benne leszek a Ludas Matyiban, illetve Orwell 1984 című előadásában, ezzel zárjuk az évadot, Horgas Ádám rendezi, s az az érdekessége, hogy újrafordította a darabot, s az új fordításhoz az Orwell-örökösök is hozzájárultak, így ez magyarországi ősbemutató lesz. Igen színes évad vár rám.

* A végére három fogalommal készültem, és nem is kérdezek, csak mondom: zene (rap), festészet, gasztronómia.

— A rap előbb volt, mint a színház. Tinédzserként, amikor néztük a rapperek klipjeit, elkezdtük majmolni az amcsikat, letolt nadrág, saját szövegek, s elég sokáig jártuk az országot. Pepsi Sziget, Kecel, Kiskunhalas. Aztán felnőttünk. (Nevet.) Mostanában évi egy-két koncert jó, ha van. Amikor befuthattunk volna, akkor hagytuk abba. A csúcs előtt egy kicsivel. Így kell ezt, nem? Képzőművészet. Régebben többet, mostanság kevesebbet foglalkozom rajzolással. Nagyapám Kulai József szobrász és festőművész volt, tőle talán maradt valamicske tehetség az ujjaimban, a fantáziámban, és gyerekkorom óta szeretek rajzolgatni. Ezek az alkotások nem bírnak különösebb művészi értékkel. Fiókművészet, hobbi. Próba után este az ember inkább zuhan bele a foteljébe, s néz filmet, mint hogy elővegye a temperát. Ha van rá időm, a mai napig szívesen leülök, de ehhez kell tér, idő, tisztaság, nyugalom, egy olyan hétfő, amikor mindent elintéztél, meggyújtasz egy gyertyát, füstölőt, szól a zene. Na és a főzés... Egész egyszerűen szeretem a hasamat. Sok gasztroműsort nézek, van fantáziám, szeretek főzni, kísérletezni, kedvelem a halételeket, a fúziókat. Előbb állok neki főzni, mint festeni. Kikapcsol ez a gasztromeditáció.

* S melyik konyhát részesíted előnyben?

— A Laci-konyhát.

Ezen a ponton nevetésbe fulladtak a további kérdések. Keressétek Lacit a Szegedi Nemzeti Színház deszkáin!