* Mindig tudtad, hogy orvos szeretnél lenni?

— Nem igazán. Gyerekként, ahogy sokan mások, én is átmentem ezeken a lépcsőkön: királylány, tanár, színész, énekesnő, modell. Majd amikor a gimnázium után ott álltam, hogy merre tovább, egyben voltam biztos: biológiához köthető legyen a választás. Jött egy lehetőség, Budapesten biológia-, kémia-előkészítő, melynek a végén emelt szintű érettséginek megfelelő vizsgát tettünk. Innen egyenes út vezetett a szegedi orvostudományi karra.

* Azért a királylány és az orvosi szakma között elég nagy a különbség. Gondolom, ehhez kellett egy lelki felkészülési folyamat is. Tisztában voltál azzal, hogy mivel jár ez a hivatás?

— El is telt tizenöt év a királylányi lét utáni vágyakozás és a gimi vége között. Egyrészt tudtam, hogy nagyon nehéz lesz, viszont annál szebb, mint másoknak segíteni, számomra nincs. Anyukám ápolónő, sok mindenbe beleláttam már gyerekként, az akkor nagyon tetszett. A folyamatos tanulás, továbbképzés, kongresszusok, és ami a legfontosabb: tisztelték az orvosokat, ápolókat. Ami viszont elszomorító, hogy az egészségügyi dolgozókhoz való viszonyulás az utóbbi években nagyon megváltozott — sajnos nem a jó értelemben.

* Miért tisztelik kevésbé az egészségügyi dolgozókat ma, mint régen?

— A mai világban, az internet fénykorában, mindenki azt hiszi, hogy mindenhez is ért, mert csak beír valamit a Google-ba, és rengeteg információhoz jut. Sajnos ezek között sok a téves adat, de laikusként nem könnyű ezt megítélni. Így alapból előítélettel, téves elképzelésekkel jönnek be az emberek a kórházba. Olyan, mintha az egészségügyi dolgozókat ellenségnek néznék, állandóan azt mondják, hogy jogaik vannak, és ha fizetik a biztosítást, nekik minden jár. Mivel sokkal nehezebb bejutni egy-egy rendelésre, a sürgősségi osztályokra mennek, nem oda való panaszokkal, és felháborodnak, hogy várniuk kell. (Akinek nem életveszélyes a panasza, bőven hat órán túli várakozással is számolhat. Viszont az orvos csak vizsgálat után küldheti haza a beteget.) Számtalanszor jött be beteg a rendelésemre, hogy ő csak azért jött… És elmondta nekem, hogy mit is szeretne. Nem a panaszait sorolta, vizsgálatot sem akart. Egyik „kedvencem”, amikor ellátom tanácsokkal a beteget, de esze ágában sincs megfogadni őket, és ezt még közli is velem. Inkább gyógyszert kér, pedig vannak olyan kórállapotok, amelyek pusztán a beteg más életmódjával javíthatóak. Visszatérve a kérdéshez: inkább elfogadják a szomszéd jótanácsát, mint tartják be az orvosi javaslatot. Nekem soha nem jutna eszembe beleszólni egy másik szakmába, hiába olvastam utána! Persze tisztelet a kivételnek, mert szerencsére az is akad. Voltak olyan napok, amikor ott álltam széttett kézzel, hogy minek is tanultam az egyetemen, ha mindenki jobban tudja, mint én, hogy mit kellene tennem. És olyan is volt, hogy az ápoló rám szólt a beteg előtt, hogy ezt nem így szoktuk. Egyébként türelmes ember vagyok, hiszek a párbeszéd erejében, azt vallom, jobb a békesség. Könnyebb együtt dolgozni, ha tiszteljük egymást. A jót kiemelve: vannak olyan kollégák, akikkel már szavak nélkül is megértjük egymást, azokon az ügyeleteken örömmel és pörögve telik az ellátás.

* Az internet lehet barát és ellenség is — orvosnak és páciensnek egyaránt. Ha ésszel használják, sokat segíthet. Te magad is használod ezt a lehetőséget tanácsadásra, jól tudom?

— Igen, ha az ember jó helyen keres, előreviheti a tudását. Még tavaly tavasszal különböző szakterületeken dolgozó orvosokkal alapítottunk egy csoportot, amivel az volt a célunk, hogy a koronavírus-járvány miatt nehezebben hozzáférhető szakrendeléseket próbáljuk segíteni — szabadidőnkben, munka mellett, teljesen ingyen. Amikor a járvány csillapodott, és ezzel együtt az igény is csökkent, leálltunk vele. Majd ahogy elkészültek az oltások, megalapítottuk a ma is működő Vakcinainfó — Az orvos válaszol csoportot. Itt kizárólag valódi tudományos kutatások alapján válaszolunk a feltett kérdésekre. Illetve létrehoztunk egy GYIK (gyakran ismételt kérdések) fájlt. Ahogy futnak be az újabb és újabb kutatási anyagok, folyamatosan frissítjük. Elvárjuk a tagoktól, hogy kérdezés előtt ezt olvassák el. Aki hosszabb ideje követ bennünket, már egy kicsit belelát a járvánnyal való küzdelembe, valamint az orvosi lét nehézségeibe is.

* Nemrég kétszeres édesanya lettél. Megváltoztatott ez valamit benned a munkáddal kapcsolatban?

— Természetesen! Rájöttem, hogy van nehezebb a 48 órás ügyeletnél! (Nevet.) Komolyra fordítva a szót: szerintem nem. Sebész szakorvos vagyok, de sürgősségi ügyeleteket is vállalok, ez orvos hiányában néha végeláthatatlan feladatnak tűnt. Nincs idő enni-inni, mosdóba menni. A sürgősségin például gyermekbalesetekből adódó sérüléseket is ellátunk. Varrtam össze a kis csöppségek sebét, és mindig elmagyaráztam nekik, ez mivel jár, illetve a YouTube-on bekapcsoltam a kedvenc meséjüket, ezzel is enyhítve a rájuk váró ellátást. Erről is jelent meg cikk egy magyarországi lapban. Úgy vagyok vele, ha valamit csinálok, arra maximálisan koncentrálok, és kihozom belőle a legjobbat, a legtöbbet, ami tőlem telik. Kizárok minden mást, szem előtt tartva, hogy a beteg kiszolgáltatott állapotban van. Ha engedi a helyzet, viccelődök, ezzel oldva a feszültséget.

* Van olyan, hogy te vagy feszült? Vagy bizonytalan? Hogyan küzdöd ezt le?

— Hogyne. Rengeteg feszültséggel jár ez a hivatás. Igazából csapatmunka, átlendítjük egymást a nehezebb időszakokon. Mi is csak emberek vagyunk, érzelmekkel. A tudat, hogy mindent megteszek, amit lehet, sokat számít. Illetve a sport is hasznos. Ezenkívül orvos barátokkal szoktunk megbeszélni egy-egy esetet. Haza ritkán viszem a munkát, nem szeretem terhelni ezzel a családot. A benti dolgokhoz, ahogy laikusoktól hallottam, „egészségügyis gyomor” kell. Bizonytalanság esetén egy tapasztaltabb kollégától tudunk segítséget kérni. A rossz hír közlése mindig nehéz, ehhez nem lehet hozzászokni. Az emberből mindig kiszakad egy kis darab. Ez a hivatás sajnos ezzel is jár.

* Ehhez a munkához elengedhetetlen a megértő család, a biztos háttér. Össze lehet egyeztetni az állandó ügyeleteket a boldog családdal?

— Nem könnyű. A férjem tudta, mire vállalkozik. (Nevet.) Igyekszik mindenben támogatni, másképp nem is lehetne. Ő is főz, ha kell, ellátja az otthoni teendőket. Járványmentes időszakban csak nyolc-tíz alkalommal jut 24 órás ügyelet egy hónapra. Némi túlzással minden másnap szabad, ekkorra lehet közös programokat szervezni kikapcsolódásként, illetve két-három havonta beiktatunk egy hosszú hétvégét, szabadságot igénybe véve. Ilyenkor általában utazunk.

* És mi a helyzet most, amikor az egész világ a feje tetejére állt, és az egészségügy Magyarországon sincs tökéletes állapotban? Tartasz tőle, hogy milyen lesz két apróság mellett visszamenni dolgozni?

— Mire visszamegyek, remélem, egy élhetőbb rendszer vár majd. Ha pedig minden marad a régiben, akkor a lelkesedésem és a segíteni akarásom átlendít, ahogyan eddig is. Nagy terveim vannak a jövőre nézve: érdekel az emlősebészet. A diplomamunkámat az emlődaganatokból írtam. Ebből PhD-fokozatot is szeretnék elérni. Illetve az emlődaganat-műtét utáni emlőrekonstrukció elsajátítása lenne egy fontos célom. Az is eszembe jutott már (de nem tudom, megvalósítható-e), hogy a szülőfalumban, Bajmokon, az egészségházban havonta egyszer ellátnám az apróbb sebészeti beavatkozásra szoruló embereket, hogy ne kelljen ezért a városba utazniuk. Valamint egy közösségi portálon is szeretnék csoportot létrehozni, sebészeti témakörökkel. Ez idő hiányában még várat magára. Addig a már említett online tanácsadással segítek, amennyit az ikrek mellett tudok.

* És akkor a bónuszkérdés mindezek után: mit üzennél azoknak a fiataloknak, akik most döntenek úgy, hogy orvosi pályára lépnek? Megéri?

— Őszintén? A saját gyermekeimnek nem javasolnám. Ha nagyon mennének, természetesen nem fognám vissza őket. Orvosok kellenek, de ez valóban egy hivatás, csak szívvel-lélekkel lehet csinálni. Van jó oldala is, a sikerélmények. Ha jó a csapat, sok lehetőség is adódik. Viszont az ember élete nagyobb százalékban fog a munkáról szólni, mint bármi másról. Ha ezt elfogadja az illető, akkor teljes mértékben megéri!