Christopher Nolan: divat vagy ikon?

Christopher Nolan: divat vagy ikon?

Christopher Nolan nem az egyetlen olyan kortárs filmrendező, aki páratlanul egyedi látásmódjával helyet szorított magának a tömegfilmeket előnyben részesítő közönség köreiben is.

Kétségkívül azonban Nolan az egyetlen, aki olyan rajongói bázist tudhat a magáénak, amely nem csupán kultuszfigurává tette, hanem bárki ellen keresztes háborút indít, aki negatív vagy kevésbé pozitív kritikával illeti a rendezőt, illetve filmjeit.

Az elfogulatlanabb kritikusok váltig állítják, hogy Nolan alkotásait már az is sikerre ítéli, hogy rajongói képtelenek nem szeretni filmjeit, és előbb könyvelik el sikerként, minthogy egyáltalán látnák őket. Ez pedig felvet néhány kérdést. Nemcsak azt, hogy mi teszi ezeket a filmeket annyira nagyszerűvé, hanem azt is, hogy vajon nem éppen a tömeges rajongás generálja-e az újabb rajongói hullámokat. A kérdés valójában az is lehetne, hogy divat imádni a Nolan-filmeket, vagy valóban egy olyan géniuszról beszélünk, aki minden dicséretet kiérdemelt.

A kemény magon kívül persze akadnak közepesen fanatikus és kezdő rajongók is. Ennek tudatában most elsősorban azokat kíséreljük meg hangulatba hozni, akik eddig szkeptikusan álltak Nolan világának fantasztikusságához. Ebből a célból egy sokat tárgyalt, de a legkevésbé sem elcsépelt klasszikus, az Eredet kulisszái mögé tekintünk.

 

Eredet (Inception, 2010) 

A film bonyolult felépítése és fordulatai miatt azt gondolhatnánk, hogy a forgatókönyv megírását hosszas kutatómunka előzte meg. Ezzel ellentétben viszont a rendező ahelyett, hogy az álmokról szóló tudományos vizsgálódásokra építette volna történetét, a saját tapasztalatait és érzéseit vette alapul. Ezzel a szubjektívebb hozzáállással pedig sokkal közelebb hozta a közönséghez a cselekményt.

Elmondta: „Szerintem főleg azért végzünk kutatásokat, hogy alátámasszuk azt, amit meg akarunk csinálni. Ha a kutatás ennek ellent mond, te attól függetlenül még megcsinálod. Szóval rájöttem, hogy ha el akarod érni a közönséget, és annyira szubjektív akarsz lenni, amennyire csak lehet, akkor annak ez a módja. És ez valóban főleg a saját munkámon, tapasztalataimon alapul.”

Elsődleges inspirációs forrásként éppen azt a kreatív alkotói folyamatot használta, amelyet olyannyira ismer. Karakterei jól felismerhető metaforái a filmipar különféle alakjainak. Arthur (Joseph Gordon-Lewitt) a producer, az építész Ariadné (Ellen Page) a gyártásvezető, Eames (Tom Hardy) a színész és Robert Fischer (Cillian Murphy) a közönség. A Dom Cobbot alakító Leonardo DiCaprio a rendezőt képviselte. Nolan pedig saját elmondása szerint is felismerte magát a vásznon.

Leo azonban nem csak jelképesen képviselte őt. Maga is aktívan részt vett a rendező munkájának segítésében. Hosszasan tárgyaltak a forgatókönyvről, végül pedig hozzá igazítva válogatták össze a stáb többi tagját. Korban és kisugárzásban is egy hozzáillő szereplőgárdát állítottak össze. Nolan felesége, Emma Thomas, aki a film elkészítésében is közreműködött, így mesélt a rendező és Leo közös munkájáról: „Az, ahogyan Leo kidolgozta a karakterét Chrisszel, lehetővé tette, hogy a film kevésbé legyen kirakósszerű, ehelyett inkább egy olyan karakter története, akivel a közönség kapcsolatot tud teremteni.”

Cobb karaktere után az építész Ariadné is az elsők között készült el. Nolan a szereplőválogatás előtt döntött Ellen Page mellett. A karaktere neve szintén nem véletlen választás eredménye. A görög mitológia szerint Minósz Ariadnéval őrizteti a labirintust, a filmben látható, Ariadné által megtervezett térről erre asszociálhatunk.

A jeleneteket összesen hat, a világ más-más pontján található országban vették fel. A forgó díszletet az angliai Bedfordshire-ben építették meg, a hegyi jeleneteket az albertai Calgaryban vették fel, ezenkívül Marokkóban, Tokióban, Londonban és Los Angelesben is forgattak.

Abban a jelenetben, amelyikben Cobb elmagyarázza Fischernek, hogy éppen egy álomban vannak, a főszereplő úgy bizonyítja az igazát, hogy mozgásba hozza a szobát, melyben ülnek. Ezt a stáb úgy érte el, hogy a teret 25 fokban elforgatta. A valódi kihívás viszont Gordon-Lewitt (Arthur) jelenetének felvétele volt, melyben a gravitáció szabályainak ellent mondva mozgott. A minél valósághűbb eredmény elérése érdekében a stáb egy 360 fokban forgó szerkezetet épített a színész számára. A felvételekhez 500 ember munkájára és három hétre volt szükség, Gordon-Lewitt pedig csak egyetlen alkalommal kérte a dublőre segítségét.


Hasonlóan trükkös munkát igényelt a lépcső megépítése is. Itt azonban a pusztán fizikai kivitelezés helyett a vizuális effektekért felelős csapatot is segítségül hívták. A Penrose-lépcső (ahol minden alkalommal egy nő szedegeti fel a földre hullott papírjait), melyet Arthur megmutat Ariadnénak, utalás a holland grafikus, M. C. Escher egy litográfiájára.

A film hossza (2 óra 28 perc) sem a véletlen műve. Édith Piaf dala, a Non, je ne regrette rien, mely nemegyszer felcsendül a moziban, pontosan 2 perc 28 másodperc hosszú. Hans Zimmer, aki a film zenéjét szerezte, a dal első és eredeti felvételével dolgozott. Ebből további munkája során egyetlen ütemet kölcsönözve alkotott.

Miután a Nolan-féle Sötét lovag 1 milliárd dolláros bevételt hozott, a Warner Bros. megengedte a rendezőnek, hogy megvalósítsa szerelemprojektumát, az Inceptiont. Cserébe Nolan nemcsak hogy idő előtt és a rászánt költségvetésen belül maradva (160 millió dollárt kapott rá) teljesítette a feladatot, hanem 800 millió dolláros bevétellel hálálta meg a beléfektetett bizalmat.

Az alkotás vége kétségkívül még a Nolan-filmek között is az egyik legfelkavaróbb. A rendező egy 2010-ben adott interjúban erről csak ennyit mondott: „Semmi olyasmi sem lehet a filmben, ami egyértelműen utalhatna a végkimenetelre. Ebben az esetben kudarcba fulladna a mozi arra irányuló próbálkozása, hogy kommunikáljon valamit. De ez nem hiba. A kétértelműséget a filmen kívülről helyeztem a végére. Ezt gondoltam a legmegfelelőbb befejezésnek.”

Persze, számos elmélet, értelmezés született arról, hogy vajon mi is lehetett a rendező valódi célja, és — ezek szerint — a legtöbb találgatás egyformán helyes.


(Forrás: Mentalfloss.com, Film-grab.com, Movies.about.com)

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Divatosan rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Christopher Nolan: divat vagy ikon?
Divatosan
  • Salvai Ramona
  • 2018.09.13.
  • LXXIII. évfolyam 36. szám
Christopher Nolan: divat vagy ikon?
Divatosan
  • Salvai Ramona
  • 2018.08.28.
  • LXXIII. évfolyam 34. szám
Facebook

Támogatóink