* Én annyira örülök, hogy újra összeálltatok! Őszintén. Volt néhány év szünet, melyet mi, rajongók túléltünk valahogy, de most végre újra lehet a reggae-ritmusra ringani Vajdaságban. Miért a szünet?

— Mi elsősorban barátok vagyunk, akik szeretik, tisztelik egymást, s akik ebből adódóan kegyetlenül őszinték is tudnak lenni egymással. 2017-ben egy olyan periódust éltünk, amikor a zenekartagok több együttesben játszottak, nehéz volt összeszervezni a próbákat, sok koncertünk volt, s ez némi feszültséget generált. Nem volt egységes az energia, az összhang, emellett konkrét zenekarvezető sem volt. Szerették volna, ha ezt a szerepet én töltöm be, de a vitáinkkor nem éreztem azt, hogy meg akarom mondani, kinek van igaza, hiszen egy kicsit mindenkinek az volt. A 2017-beli Reggae Camp-es fellépésünk után igen megkeseredetten jöttünk le a színpadról, meghasonulást, elidegenedést éreztünk, amit nem szerettünk volna. Azt pedig már a legelején meghatároztuk, nem engedjük, hogy bármi a barátság rovására menjen. Ezután következett a malomfesztiválos koncert, mely nagyon jól sikerült, de akkor már eldöntöttük, hogy egy időre lefagyasztjuk a zenekart. Azt is eldöntöttük még az elején, hogy mi hatan vagyunk a zenekar, tagcsere nem lesz soha. Tehát ha mi hatan nem csináljuk, más sem fogja. A semmiből jövő valami volt, amit csinálunk, közös eszmék mentén. S azt kell hogy mondjam, két év szünet után most jobb érzés zenélni, mint valaha. Mi is változtunk, más a hozzáállás, néhány rossz tulajdonságunkat levetkeztük. Családias a hangulat, békében és szeretetben létezünk, s ez a fontos.

* Elképesztően pörögsz a színpadon. S ez az energia ragadós. Már az első hangok után. Ez honnan jön? Van egy színpadi tapasztalat mögötted?

— Ez talán onnan fakad, hogy gyerekkoromban édesanyámmal éltem, ő volt a motiváció s az inspiráció, ami az önkifejezést illeti. Amióta az eszemet tudom, jártam a Tátika tánccsoportba, s nagyon élveztem. Aztán Gergely Róberttől kezdve a Flinstoneson át a Beatlesig jutottam, koreográfiákat állítottunk össze édesanyámmal. Lámpalázam persze a mai napig van. Hallgattam a ketrecharcosok beszámolóit, én is valami olyasmit érzek, mint ők. Ez nem félelem, hanem valami jóféle izgalom. Az a koncepcióm, hogy ami energia jön belőlem egy fellépésnél, azt engedem ki. Ott egyébként is élesben megy, nincs idő gondolkodni. 

* A reggae-zene s a rasztafári mozgalom Jamaicában ma is aktív életforma. S nem nehéz ezzel azonosulni itthon, Szerbiában sem, hiszen a balkáni mentalitásban is van egyfajta „lazulj le” felfogás.

— Ez egy életérzés. S itt nem kell feltétlenül bigott vallásos hozzáállásra gondolni. Ez a hozzáállás pedig összeért a mi belső gyermeki lelkületünkkel. Mi egy keresztény kultúrkörbe nőttünk bele, s a reggae sok esetben gyógyír volt mindarra a bűntudatot keltő, feszültséget hordozó, nem egészen világos tanításra, amelyet kaptunk. A reggae-mozgalom legikonikusabb alakja Bob Marley, s már fiatalon láttuk manifesztálódni azt az igazságot, amelyről ő beszélt, amely nagyon vonzó volt számunkra. Pedig a társaságban akkoriban mindenki hallgatott mindenféle zenét, és más érdekelte a világból, de volt egy közös pont, a reggae, amikor hátradőltünk, lenyugodtunk, megbeszéltünk mindent, erőszakmentesen. Ez egy fontos szó. Az élni és élni hagyni filozófiája. Amíg nem ártasz a másiknak, addig tedd azt, amit jónak gondolsz. Bob Marley dalai és szavai olyan energiákat szabadítottak fel bennünk, amelyek közösségformálóak voltak. Aztán ez komolyabbá vált, s következett a zenekar. Szeretjük egymást és mindenekelőtt a zenét. Mindenféle stílusú zenét. Már ez magában hordoz egyfajta lüktetést és egy eszmei világot, mely alkalmanként szépen össze tud érni, ennyi. De nem misztifikáljuk túl.

Fotó: Mina Delic

Fotó: Mina Delic

* „Civil” életedben dolgoztál már sok helyen, egy ideje pedig masszőrként tevékenykedsz. Ez hogyan jött be az életedbe? 

— A pizzafutártól kezdve dolgoztam utazási irodában, tanárként, biztonságtechnológiai rendszerek szerelőjeként, kertészként, de... Van egy idézet, kint is áll a falamon, Lénárd Norbi barátomtól kaptam: Love the life you live, live the life you love (Szeresd az életet, melyet élsz, éld az életet, melyet szeretsz.) Ez egy nagyon fontos mondat számomra. Szegeden fejeztem be a főiskolát földrajz szakon. Ez egy arany középútnak tűnt annak idején, de már a fősuli után éreztem, hogy ez nem az én világom. Nem láttam magam sem tanárként, sem egy irodában görnyedve. Persze mindkettő megtörtént, mert az élet megadja a maga leckéit a megfelelő időben. Mindeközben 2010-ben kiutaztam Indiába egy csoporttal, és volt köztünk egy nagyjából hetvenéves, szerb terapeuta bácsi is. Ő ott akkor azt mondta nekem: Danilo, te tudsz angolul, gyere velem, én masszírozok, te pedig ha kell, fordítasz nekem. Rábólintottam, és végignéztem, ahogy nyomkodja az embereket, akik nyöszörögnek, jajgatnak néhányat, aztán ripsz-ropsz, egy kis nyújtás, és máris felragyog a szemük, elkezdik élvezni, majd percekig hálálkodnak. Tanítás közben rajtam mutatta meg a fogásokat, s olyan pontokat vettem észre a testemen, amelyek létezéséről nem is tudtam. Végignéztem, mennyire jó érzés adni, jót tenni, szolgálni. Egy szerelem lett ez számomra.

* Ez idő alatt tanultad meg a technikát?

— Ezután tíz napot töltöttem Vujo bácsinál, aki azt mondta, valóban van hozzá tehetségem, szeretne tanítani. Akkoriban éppen az utazás-ügyintézői vizsgáim előtt álltam, ez egy OKJ-s képzés volt, úgy éreztem, jól jön majd a főiskola mellé. Csörgött a telefon, én pedig nem gondolkodtam, lementem ebbe az idegenforgalmi falucskába, ahol a mester egy gyógyközpontot akart létrehozni. Nappal segítettünk, építkeztünk, hordtuk a követ, este pedig tanított bennünket ennek a száz lépésből álló masszázsnak az alapjaira. Rajtam, amatőrön kívül még természetgyógyászok és masszőrök voltak ott. Végig kint tartózkodtunk a természetben, így még jobban megerősödött bennem az érzés, hogy nem tudok egy irodában dolgozni. A szülői nyomás ellen mentem, valami felé, ami nem feltétlen papírfüggő. Ezután három évet Magyarországon töltöttem, mert hivatalos kereteken belül szerettem volna továbbtanulni a masszázst. Amit én csinálok, az egy japán technika, de beiratkoztam Szegeden a gyógymasszőr szakra, jártam az órákra, aztán egy újabb töréspont következett be az életemben. Azt éreztem, hogy elegem van az egészből, hazugságnak éltem meg mindent. Hozzátartozik ehhez, hogy az intézményesített egészségügyi rendszeren belül olyan ellentéteket, politikai és szakmai diszharmóniát érzékeltem, olyan sok őszintétlen dolgot, amely azt mondatta velem: ebből nem kérek. Hazajöttem Zentára, mert azt éreztem, hogy nem akarok egy olyan világban élni, ahol a papír határozza meg az embert. Nem azt mondom, hogy egyszer nem szerzek egy okiratot igazolásként, de nem ez az elsődleges. És nem szeretek másoktól függni. A masszázst egyszerűen szolgálatnak éltem meg, sokáig nem is akartam belőle pénzt csinálni, s az önbizalom is hiányzott.

* Akkor most mondhatjuk, hogy Zentán vagy, és azt csinálod, amit szeretsz, ami jó érzéssel tölt el? Elmondhatod, amit az egyik dalotok szövege is, hogy te onnan, Zentáról úgy látod, hogy megvan mindened, mi kell neked a világon…

— Néha úgy látom. Az is ott van a szövegben.

Fotó: Ocskó Ferenc

Fotó: Ocskó Ferenc

* Aztán pedig az, hogy valóban. (Nevetünk.)

— Hét év Szeged után költöztem haza, de akkor még elég szürkének tűnt minden, mindenki máshol sulizott, aztán hazajött Ujházi Tamás és Lénárd Norbert barátom, megalapítottuk a Give Peace a Chance zenekart, mert nem akartunk mást, csak kint ülni az erdőben, és akusztikus gitáron zenélni, átadva magunkat az univerzumnak, aztán jött az Uprize, s minden egyre jobb lett. A fent említett dal is egy baráti összejövetel alkalmával született, amikor zenét hallgattunk, és rájöttünk, hogy mennyire divat, hogy zenészek a saját szülővárosukról énekelnek, miért ne írnánk mi is egy ilyen dalt, hiszen ennyi lokálpatriotizmus kell, s a többi városnak is motiváció lehet. Fontos inspirálni másokat. És mi szeretjük Zentát. A dalainkban s az életben is fontos az őszinteség, ez sokszor nem egyszerű, de amikor az ember sokáig nem őszinte, előbb-utóbb csömörspirálok alakulnak ki benne, s megkérded magadtól, hogy mi az értelme az egésznek. Egyébként is csak a pillanat létezik, a jövő és a múlt csak illúzió. Ilyen az élet. Bravó, Élet!

* Nagy tervek vannak? CD, lemez, klip, turné Jamaicában?

— Haha. Egyébként egy nagy IGEN a válasz. Minden szervezés alatt áll. Új dalok felvétele egy helyen, egy időben, old-school módon, és persze egy videóklip is. A többi a jövő titka. Reméljük, sok koncert vár ránk. 

Fotó: Ocskó Ferenc

Fotó: Ocskó Ferenc