A Bonneville egy kiszáradt tó feneke, mely sóval van borítva akkor, amikor nincs rajta víz. 2014-ben már minden készen állt az autóversenyre, a víz azonban elöntötte a területet, és el kellett halasztani a megmérettetést, pedig sok versenyző évről évre erre készül.

A Bonneville Speed Week ugyanis nem akármilyen rendezvény. Nem klasszikus értelemben vett verseny, hanem egy látvány, ahol minden részvevő kizárólag az időmérő berendezésekkel versenyez. Ezen a pályán nagyon sok gyorsasági rekord született, többségük még mindig érvényben van. A több tízezer néző szabadon mozoghat az ideiglenes bokszok között, melyek néha két kilométer hosszúak is lehetnek, elbeszélgethet a versenyzőkkel, akiknek száma még az ötszázat is meghaladhatja. Nagyon sok az autó, a motorkerékpár, sőt, még a kerékpár is. Némelyek képesek a 600 km/h-s sebességet is meghaladni. Ezek a járművek elsősorban a tervezőik zsenialitását, találékonyságát és innovatív megoldását tükrözik. A nézők számára ez egy audiovizuális kakofónia. Naponta néha 3000 mérést is végeznek több kategóriában és háromféle pályán, persze csakis a selejtezők után.

A Bonneville-tó 15 000 évvel ezelőtt még 300 méter mély volt. Idővel eltűnt, kiszáradt. Jelenleg a sós tófenék kiterjedése 12 690 941 m², a sóréteg vastagsága átlagban 152 cm, a széleken 60 cm. Az amerikaiak szerint 147 millió tonna só van ezen a területen. Nevét Benjamin Bonneville kapitánynak köszönheti, aki valójában személyesen sohasem látta, mivel 1833-ban Joseph R. Walker kutatta ezt a vidéket az ő megbízásából, és a munkaadója tiszteletére róla nevezte el. Az egész régió 1972 óta nemzeti park, 1975 óta pedig a nemzeti történelmi helyek jegyzékébe is felvették. 1935 és 1970 között minden gyorsasági rekordot ezen a sós terepen állítottak fel.

W. D. Rishel ismerte fel a terület adta lehetőséget 1896-ban, amíg a New York és San Francisco kerékpárversenyt készítette elő. Az üzlettársaival 1907-ben tért vissza, és a saját Pierce-Arrow autójával azt bizonyította, hogy az egyenes, sós terep is alkalmas a gyors hajtásra. Ez egy lavinát idézett elő, és Teddy Tetzlaff már 1914-ben egy Blitzen Benz 2-vel 229,9 km/h-s sebességet ért el, felállítva a világcsúcsot. Ezzel Bonneville egyre népszerűbb lett, megelőzve Brooklandset és Daytona Beachet. Bonneville segítője, Ab Jenkins 1925-ben a Studebaker márkájú autójával a Union Pacific vonatjával versenyzett, és öt perccel lett gyorsabb. A másik esemény, mely még híresebbé tette, az 1932-ben Bonneville-ben megtartott tesztelés, amikor is a Pierce-Arrow V12-es motorjának megbízhatóságát vizsgálták. A jármű megállás nélkül körözött a sópályán, 24 órán át, csak üzemanyagtöltés végett állt meg, de azt is úgy, hogy a vezető egy pillanatra sem hagyta el a kocsit. Így is 180 km/h-s átlagsebességet ért el. Ezután Bonneville-t ellepték a brit versenyzők, hogy sorra állítsák fel gyorsasági rekordjaikat. John Cobb, Malcolm Campbell és George Eyston az egymás közötti versengésben még a második világháború kitörése előtt elérték az 592 km/h-s sebességet.

A háború után azonban egy másik korszak kezdődött. Az egoizmus és az arra való megszállott törekvés, hogy még gyorsabban döntsenek rekordokat, továbbra is megmaradt, viszont megjelent a rock and roll és a hot road. Az első Gyorsasági hétvége nevű rendezvényt 1949-ben tartották meg, 1952-ben pedig kijelöltek egy 36 km²-es területet, melyet hivatalosan is versenyekre és tesztelésre szántak.

A ’60-as évek elejétől már sugárhajtású motorok voltak az erőforrások. Gary Gabelich 1970-ben a Blue Flame nevű autóval 1014,5 km/h-t ért el. Ezen a pályán ez a valaha elért legnagyobb sebesség.

A rekordvadászok tehát sosem felejtik el a Bonneville gazdag történelmét. A pilóták már korábban is jelezték, hogy a sós felszín struktúrája elkezdett változni, ezért egy alapítvány igyekszik megőrizni a pályát a jövő számára. A Save the Salt (Mentsük meg a Sót) nevű szervezet már elérte, hogy az elmúlt években mintegy tízmillió tonna sót szórjanak a pályára, egy szakemberekből álló csapat pedig állandóan felügyeli a területet. A jelek szerint a természet és az adrenalinfüggő életmód kapcsolata továbbra sem ér véget.