Minden generációnak megvannak a maga sajátosságai, és függetlenül attól, hogy milyen korszakról beszélünk, minden tizenéves életében elhangzik a mostani fiatalok és a bezzeg a mi időnkben kezdetű örök klasszikus. Természetesen a mostani tizen-huszon évesekkel sincs ez másképp. Viszont, ami a korszak egyedisége ez esetben, az a szinte pillanatok alatt az életünk természetes részévé vált internet-hozzáférés. A mai huszonévesek az utolsók, akik még emlékeznek arra, hogy milyen volt hétévesen egy Nokia 3310-ről álmodozni, és a mai hétévesek az elsők, akik iPaddel a kezükben tanulták meg az első szavaikat.

S ahogy minden újításnak és találmánynak számos oldala van, úgy az internet is legalább annyi problémát generál, mint amennyit megold. Az utóbbi időben pedig szélesebb körben is elkezdtek foglalkozni ezzel. Cikksorozatunkban néhány olyan témát emelünk ki, amely az internet jelentőségének felfokozódásával vált — mondhatni — társadalmi jelenséggé, s többségében elsősorban a fiatal felnőtteket érinti.

A jelenség, melyről ezúttal szó lesz, nem teljesen új, viszont jelenkori formája mindenképp összefügg az internet jelentőségének megnövekedésével.

A body shamingnek nevezett jelenség az ideális testkép elérésére való törekvés, vágyakozás nyomán alakulhatott ki. Konkrét magyar fordítása nincsen. Szó szerinti fordításban a body szó testet, a shaming pedig szégyenítést jelent. Eszerint arra az attitűdre vonatkozik, amikor valakit a testalkata miatt hoznak kellemetlen helyzetbe, szidalmaznak, gúnyolnak, piszkálnak, vagy megalázó módon viselkednek vele. Ide tartozik az is, amikor szemtől szembe, konkrétan egy egyénre irányulnak ezek a negatív kommentek, és az is, amikor társadalmi vagy közösségi szinten sugallják azt, hogy mi és mi nem szexi, vonzó vagy szerethető.

Testképről persze azóta gondolkodunk és alkotunk véleményt, amióta létezünk és társadalomba rendeződve élünk. Mindig is voltak olyan, a többség által előtérbe helyezett külső jegyek, amelyeket a közösség szintjén vonzóbbnak tekintettünk. Nemcsak történelmi koronként, de kultúránként is változhat(ott) az, hogy mit nevezünk ideálisnak.

Egy valóban globálisan ható, erőteljesen jelen levő és valódi gondokat szülő vízió elterjedése viszont szorosan összefügg a tömegmédia gyors és kiszámíthatatlan hatásokat magával vonó fejlődésével. Erről már a múlt század folyamán meggyőződhettünk a figyelem előterébe kerülő nyomtatott média példáját tekintve. Mióta viszont az internet a mindennapi élet részese, velejárója és szinte nélkülözhetetlenül szükséges eleme lett, a hasznos funkciói mellett a társadalomformáló szerepe is legalább annyira fontos. A legnagyobb változások ugyanis sok esetben éppen azok, amelyeket nem akkor észlelünk igazán, amikor végbemennek, sokkal inkább akkor, amikor már bekövetkezett formában szembesülünk velük.

Ha a magyar társadalomról és a közép-kelet-európai régióról beszélünk, akkor az aktuálisan hódító elképzelés az ideális női testképről a csontsovány, már-már gyermeki testalkat. Nemcsak a divatmárkák reklámjainak óriásplakátjairól, a tv-ből vagy a magazinokból szerzünk tudomást erről, de az otthonunkban, a legszemélyesebb terünkben is jelen van a tudat. A személyes érdeklődési körünkre szabott közösségi oldalakat böngészve is lépten-nyomon ezzel találkozunk. A testalkathoz vonzóságot, népszerűséget, sikerességet társítunk. A fotókról ránk mosolygó tizen-huszon éves lányok ugyanis mind XS-es méretűek, karcsúak, és rendszerint olyan életet képviselnek vagy sugallnak, amelyről a legtöbb fiatal lány álmodik. Amíg a plakátokon csak sejthetjük, hogy kik ők, milyenek, addig az Instagram-profiljaik, blogjaik vagy vlogjaik révén pontos betekintést nyerhetünk ebbe. A tömegek ízlését és gondolkodását befolyásoló lányok — úgynevezett influencerek — virtuálisan megjelenített élete ugyanis maga is ideális. (Erről sorozatunk első részében írtunk.) Így evidenssé válik, hogy külsejüket tekintve is iránymutatóak lesznek. Egyszerűen azt akarjuk magunkénak tudni, ami látszólag olyan lenyűgözően szép, és a boldogság, a gondtalanság látszatát kelti.

A baj akkor kezdődik, amikor az egészséges inspirálódás vagy motiválódás önsanyargatásba, elérhetetlen célok hajszolásába és légvárak építésébe vált át. Társadalmi szinten pedig akkor beszélhetünk gondról, ha a média által sugallt ideális testkép arra készteti az embereket, hogy kiközösítsenek és/vagy degradáljanak mindenkit, aki más — azaz magasabb, alacsonyabb, laposabb, teltebb, fehérebb, szeplősebb, hosszabb, rövidebb, vastagabb vagy vékonyabb. Pontosan tudjuk, hogy milyen hatással van egy fiatal, kamaszodó személyre, ha az osztálytársai pusztán azért csúfolják, mert valamiben különbözik. Ha viszont az identitását kereső egyén a közösségi oldalakon is azt tapasztalja, hogy a főleg pozitív visszajelzések olyanokra vonatkoznak, akik szöges ellentétei az ő még alakuló egyéniségének, akkor — érthető módon — még inkább elbizonytalanodik. Ha pedig véleményformáló pozícióban levő személyek — például sokak által kedvelt és követett celebek — tesznek olyan kijelentéseket, amelyek szintén erre utalnak, az fokozott frusztrációt idézhet elő az egyénben.

Persze az az ideális, ha tizenévesen olyan környezetben élünk és alakulunk, amely nyitott ránk, és a különbözőségeinkkel, a személyes szépségünkkel fogad el bennünket. De ha ez nem így van, akkor a legelemibb igények, mint például a befogadottságra, a valahova tartozásra való vágy, arra késztethetnek bennünket, hogy külső követendő példákat keressünk. Ezekhez azonban nincs figyelmeztetés vagy tájékoztató. Gyakran a saját álomképeink hajhászása során jövünk csak rá, hogy amit olyan sokan ideálisnak tekintünk, az valójában egyáltalán nem az, illetve nem is olyan, mint amilyennek a képeken látszik.

Lena Dunham és Jemima Kirke a Girls című sorozatból

Habár evidenciának tűnhet, gyakran mégis elfelejtünk néhány olyan szempontot, amelyet figyelembe véve helyrerázhatjuk a megingó önbizalmunkat és önértékelésünket. Íme egy lista arról, hogy mi mindent kell végiggondolnunk, ha esetleg megkérdőjeleznénk magunkat:

1. Ne az XS-es méretért sportoljunk, hanem önmagunkért!

Az egészséges és tudatos étkezés, valamint a testmozgás nagyon fontos. Leginkább azért, mert több energiánk lesz, könnyebben vesszük az akadályokat, és jobban érezzük magunkat a bőrünkben. Ez viszont egyáltalán nem függ össze a kisebb méretű nadrággal. A nadrág az életmód velejárója — nem pedig fordítva!

2. Válasszuk meg a mintaképeink!

Tizenhét évesen elképesztően izgalmas elképzelni egy életet, melyben olyanok vagyunk, mint egy hollywoodi színésznő, akinek a megjelenésén gyakran egy nagy csapat dolgozik, természetesen a szerelmünk is sármos, egy villában élünk, és vásárlással, utazással meg a saját életünk internetes dokumentálásával töltjük a napjainkat. A valóságban viszont egészen mást kellene értéknek és minőségnek tekintünk. A pusztán kinézet alapján megválasztott példaképeink — az úgynevezett instagramos celebek — követése hosszú távon egyáltalán nem gyümölcsöző. Ha példaképeket szeretnénk, akkor ássunk egy kicsit mélyebbre, és olyanokat válasszunk, akik szilárdabb alapokra építkeznek.

3. Ismerjük meg a testalkatunkat, és barátkozzunk vele!

Ha megnézzük, hogy a történelem során hányféle testképet tekintettek ideálisnak, könnyen beláthatjuk, hogy nincs egy állandó és örök. Az ideális egészen relatív. És nem különösebben boldogító. A testalkatunk egy adottság, ezért tanácsosabb megismerni, elfogadni, megbarátkozni vele — és persze dolgozni rajta. Van az a csípő, amelyből sohasem lesz XS-es, és van az a testalkat, amelyből sohasem lesz homokóra. Mégis mindkettő egyformán szép és ideális, csak hozzáállás és tálalás kérdése.

4. A tökéletlen az új trendi

A body shaming figyelemfelkeltő és kétségbeejtő megjelenésével együtt az olyan új trendek is elterjedőben vannak, amelyek nemcsak hangoztatják a különbözőségben rejlő szépséget, de vizuálisan is megjelenítik. Reklámokban, kampányokban láthatunk olyan lányokat, akiket nem sokkal korábban még csúnyának tartottak volna. Bloggerek és vloggerek építik arra a történetüket, hogy elmondják és megosztják a saját hibáikat, különbözőségeiket és gyengeségeiket. A kép mögé vagy mellé társuló történet ad azonosulási lehetőséget az önmagát kereső tizenéves számára — a homályos és néha túlságosan is csillogó, makulátlan képek mögé képzelt illúziók helyett.