Biokandalló — hasznos vagy csupán szép?

Biokandalló — hasznos vagy csupán szép?

Ebben a tikkasztó hőségben másra sem vágyunk jobban, mint hideg üdítőt szürcsölgetni egy jól lehűtött lakásban.

A nyár mégis az az időszak, amikor a legcélszerűbb felkészülni a következő fűtési szezonra. Az egyik alternatíva a biokandalló lehet, mely igazából egy etanollal működő, nagyra méretezett mécses.

A legfontosabb tulajdonsága, hogy nem kell hozzá kémény. Valójában nem is igazi kandallóról van szó, és káros anyagokat sem bocsát ki, nem úgy, mint hagyományos társa, melynek használata során égési termék keletkezik, elvezetéséhez pedig mindenképp szükséges a kémény. Az etanol égésének nincs kellemetlen szaga, illetve nem annyira észrevehető, mintha például petróleumot égetnénk.

A biokandalló elnevezés onnan ered, hogy bioetanollal is működhet, mely megújuló energiaforrás felhasználásával készült etil-alkohol. A bioetanol égése során nem keletkezik sem korom, sem füst, csupán minimális víz és talán egy kevéske, az egészségre nem káros mennyiségű szén-dioxid — mennyiségét ahhoz hasonlíthatjuk, mintha több mécsest égetnénk.

Ha biokandalló vásárlására adjuk a fejünket, akkor egy acélból és üvegből készült szerkezetet kapunk, mely tartalmaz még egy kis tartályt, ahová az etil-alkoholt kell önteni. Az égéstér nyílt, emiatt nagyon óvatosnak kell lennünk. Fontos, hogy a kandalló szilárd anyagú falba épüljön, mely nem gyúlékony, a talaj és a kandalló között pedig legyen legalább 70 cm. Ahogyan más fűtőeszköz esetében sem szabad, úgy ennek a közelébe se tegyünk semmilyen gyúlékony anyagot (pl. fát, textilt). Mivel ugyanúgy felmelegszik, mint a többi fűtőeszköz, vigyázni kell, hogy használat közben ne érintsük meg, és a gyerekeket se engedjük a közelébe.

A hagyományos kandallóknak, melyekben fával tüzelünk, a teljesítménye 7—10 kW óránként, de ez az érték természetesen attól függ, hogy milyen modellt választunk, és az milyen tüzelőanyaggal fűthető. A biokandalló átlagos hőtermelése viszont csupán 1 és 3 kW között mozog óránként — ez szintén a kandallómodell típusától és nagyságától függ. Ebből következik, hogy csupán kiegészítő fűtésre alkalmas. Például egy 20-25 m2-es szobában maximum 2-3 fokkal tudja emelni a hőmérsékletet. Akkor tesz igazán jó szolgálatot, ha néhány fokkal hidegebb van, mint szeretnénk, illetve amikor a fűtési szezon még nem kezdődik el, vagy már a vége felé tart — ilyenkor nagyon jól tud esni az a néhány pluszfok a lakásban.

Valójában bármilyen helyiségben használhatjuk, legyen az a nappali vagy éppen a hálószoba. Kellemes látványt nyújt térelválasztóként is, például a nappali és az ebédlő közé helyezve. Ami fontos, hogy a szoba jól szellőztethető legyen, hiszen annak levegőjét használja az égéshez, így oxigént von el — emiatt azonban nem kell aggódnunk, hiszen az elhasznált levegő mennyisége nagyjából annyi, mint amennyit egy gyertya elégetése igényel.

Hangsúlyoznám tehát, hogy a biokandalló önmagában nem megfelelő eszköz a fűtésre, csupán egy lehetséges kiegészítő megoldás. Aki viszont a látványért szeretne egyet a lakásába, annak remek választás, hiszen maradéktalanul visszaadja a hagyományos kandalló hangulatát.

 

A tűz a biokandalló nyílt tűzterében ég, így a láng melege azonnal érezhető, ám amint elalszik, a meleg is azonnal megszűnik.
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Otthonosan rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Biokandalló — hasznos vagy csupán szép?
Otthonosan
  • Gyulai Özvegy Andrea lakberendező
  • 2019.08.14.
  • LXXIV. évfolyam 32. szám
Biokandalló — hasznos vagy csupán szép?
Otthonosan
  • Gyulai Özvegy Andrea lakberendező
  • 2019.07.29.
  • LXXIV. évfolyam 30. szám
Facebook

Támogatóink