home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Barnul a kanizsamonostori határ
MAROS Antal
2004.10.06.
LIX. évf. 40. szám
Barnul a  kanizsamonostori  határ

,,Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,Még zöldel a nyárfa az ablak előtt”(Petőfi Sándor: Szeptember végén)
Már ki is gyalogoltunk a szeptemberből, az első ,,embörös” hónapból, ami sejtetni engedi, hogy noha még virágzik a rét sokféle virága, a berek mögött már ott lapul a zima...


,,Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt”
(Petőfi Sándor: Szeptember végén)

Már ki is gyalogoltunk a szeptemberből, az első ,,embörös” hónapból, ami sejtetni engedi, hogy noha még virágzik a rét sokféle virága, a berek mögött már ott lapul a zimankós tél, és csak arra vár, hogy az északi szél hátán belopja magát. Vége a nyárnak, a kellemes jónak, amely felmelengette testünket, lelkünket. Az ismerős madárhangra felkapom a fejemet, és mit látok? Fecskék húznak el alant dél felé. Útközben bogarakra vadásznak, pótolják a fogyó energiát, messze még a tenger, kell az erő. Fentről a gonosz rétisas és a dolmányos varjú lesi az elvonuló fecskerajt, nem éppen barátságos szándékkal. Rájuk is ripakodok jó hangosan, mintha egy kicsit is félnének az égbolt szabad madarai attól, hogy én itt lent, a porból mit kiabálok nekik. Nemigen hallgatja a ragadozó a jóhiszemű dorgálást, hisz neki a fecske csak táplálék, túlélés, míg számomra ez a törékeny, piciny madár egészen mást jelent.
Barnul a kanizsamonostori határ. Nem szeretem a barnát, mert az elmúlást, a rombolást, a szépnek és jónak a tönkretételét jelenti. Amit felépített a tavasz, amit megérlelt a gondos nyár, azt ez a mindenre rátelepedő barnaság tönkreteszi. Sandán, sunyin végzi a dolgát, így, az első pillanatban, nem is veszi észre a gyanútlan ember. Egy-két megbarnult levél nem okoz nagy gondot, de azután egyre több barna levél lepi be a jóságos almafa alját. A gazda szeme a termést figyeli, miként kerekedik, pirosodik a zöld lomb alatt a keze munkájának a gyümölcse, és rá se hederít arra a pár haszontalan barna levélre. Pedig azzal kezdődik az elmúlás, a kopasz, kietlen táj, amelyen vígan fütyül a rideg tél mindent megdermesztő szele.
Mondom, nem szeretem a barnát, mert mészárosa ő a nyárnak, rabol, pusztít, nem hagyva maga után semmi szépet, csak a rothadó avart, amelyet aztán egy késő novemberi napon betakar az első hó. De van remény, mert a tél fagyos szorítása után jön a tavasz, amely ebből az elpusztult, bűzlő, barna avarból újra fakasztja leveleit, virágait. Elsőnek a gyenge hóvirág dugja ki virágát, majd a jácint, nárcisz és a csodálatos tulipán. Újra zöldbe borul a táj, feledtetve velünk az elmúlás minden okozóját.
Remélni merem, hogy a következő tavasz nem hoz számunkra csalódást, újrazöldül a monostori táj, lesz virág, jóízű cseresznye, mert ezen a haszontalan barna tájon most csak a fanyar kökény kínálja magát, és én azt nemigen szeretem.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..