A fiatal közlekedésmérnök nagy érdeklődéssel kutatja az utakat, úthálózatokat. Szabadidejében sem szakad el a témától, de akkor inkább már más formában éli meg: európai és tengerentúli utazásokkal.

* Milyen érzéssel tölt el, hogy a számos szakmai elismerés mellett immár a Pázmány Péter-díjat is magadénak tudhatod?

— Erőt és motivációt ad. Visszajelzés, hogy annak, amivel foglalkozom, valóban értéke és jelentősége van. Kutatásaim kezdetén már kaptam egy hasonló díjat, a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács Kiváló Tehetség kitüntetésben részesített. A kutatás hosszú, sokszor csendes folyamat, melynek eredményei nem azonnal láthatók, ezért különösen fontos, amikor kívülről is megerősítést kap az ember. Úgy érzem, ez a díj abban is segít, hogy a munkám ne csupán a szűkebb tudományos közösséghez jusson el, hanem szélesebb körben is láthatóvá váljon. Külön jelentős számomra, hogy az Európa Kollégiumból indultam, ott kezdtem meg a kutatásaimat, s ez volt az az intézmény, amely fel is terjesztett az Európa Alapítvány elismerésére. Jelenleg a kollégiumban működő Műszaki Műhely II. vezetőjeként igyekszem munkával és eredményekkel meghálálni a bizalmat.

Fotók: Polyák Gabriella archívumából

* Az egyetemi tanulmányaid mellett oktatói feladatokat is ellátsz. Hogyan tudod összehangolni a mindennapokat?

— Egyszerre vagyok tanár és diák: Újvidéken, a Műszaki Tudományok Karán közlekedésmérnök-doktoranduszként folytatom a tanulmányaimat, miközben Szabadkán, a Műszaki Szakfőiskolán tanársegédként dolgozom. Nagy kihívásnak tűnhet ez a kettős szerep, de mivel mindkettő a felsőoktatáshoz kötődik, valójában kölcsönösen erősítik egymást. Voltak nehéz pillanatok is, főként az elmúlt időszakban, de úgy gondolom, hogy a kettős szerep nem teher, hanem lehetőség: egyszerre tanulhatok és taníthatok, ami folyamatos fejlődésre ösztönöz. Amit kutatóként feltárok, azt igyekszem beépíteni az oktatásba is. A közlekedés, a digitalizáció, a robotika vagy akár az energiarendszerek mindennapjaink szerves részei, ezért a hallgatók is könnyebben kapcsolódnak ezekhez a témákhoz, ha látják a gyakorlati jelentőségüket. Törekszem továbbvinni a jó gyakorlatokat és mellőzni a negatív mintákat. Szerb és magyar nyelven is oktatok. Ez néha kihívás, mert bizonyos fogalmakat az egyik nyelven tanultam meg, a másikon ritkábban használtam, de összességében inkább előny: folyamatos „szellemi edzés”, mely gazdagítja a szaknyelvi kifejezőkészségemet.

* Mindig is ebben a szerepkörben, a tudományban képzelted el magad?

— Gyerekkoromban egyáltalán nem volt konkrét elképzelésem arról, hogy közlekedésmérnök leszek. Ha valaki tizenöt évvel ezelőtt azt mondja, hogy egyszer majd doktori tanulmányokat folytatok, oktatok, sőt kutatok is, valószínűleg nem hittem volna el. Az utam inkább lépésről lépésre alakult. Mindig igyekeztem egy-egy helyzetből a legtöbbet kihozni. A gimnáziumi éveim végére fogalmazódott meg bennem, hogy a műszaki pálya irányába induljak. A Műszaki Tudományok Karára jelentkeztem, és bár volt másik szak, mely előbb szerepelt a listámon, végül a közlekedés szakirányra kerültem. Utólag úgy érzem, a „sors” jól rendezte a dolgokat. Az első egyetemi év nagy váltás volt közegben és nyelvhasználatban is, a kutatás gondolata ekkor még távol állt tőlem. A második évben kezdtük el a műhelymunkát az Európa Kollégium berkeiben, és amikor azt tapasztaltam, hogy támogatnak, hogy számít a munkám, akkor jött meg igazán a kedvem ehhez. Ebben meghatározó szerepe volt mgr. Póth Miklós kollégiumi mentoromnak, akivel közösen tartottunk előadásokat, publikációnk is megjelent, és ő ajánlotta figyelmembe azt is, hogy a szabadkai szakfőiskolán oktatót keresnek. Így kerültem oda, és most már a harmadik évemet kezdem ott — immár kollégákként dolgozunk együtt. A doktori tanulmányaim úgy indultak, hogy közben Brüsszelben voltam gyakornok az Európai Parlamentben, ahol a közlekedési és idegenforgalmi bizottság ülésein vettem részt. Ez különösen megerősített abban, hogy jó úton járok. Ma már úgy érzem, a kutatás és az oktatás az a közeg, ahol igazán kiteljesedhetek.

* A tanulmányírás, esettanulmányozás mennyire áll közel hozzád?

— Azokat a témákat szeretem a leginkább, amelyeknek közvetlen hatásuk van az emberek mindennapjaira. Az első jelentősebb kutatási témám a Forma—1-hez kapcsolódott: a versenynaptár optimalizálásával foglalkoztam különböző algoritmusok alkalmazásával. Ez a téma a COVID-időszakban vált igazán aktuálissá, amikor a szezon felborult, és újra kellett gondolni a futamok struktúráját. Több évig dolgoztam rajta, minden esztendőben új megközelítéssel és módszerekkel bővítve a modellt. Számomra különösen izgalmas volt, hogy egy személyes érdeklődésből fakadó területet tudományos keretbe helyezhettem. Emellett a postaforgalom elemzésével is foglalkoztam, illetve jelenleg az elektromobilitás és a töltőhálózat-optimalizálás áll a fókuszomban. A munkáimat több fórumon is bemutattam: többször részt vettem a VMTDK-n, ahonnan továbbjutottam az OTDK-ra, mely számomra nagy szakmai mérföldkő volt. Előadtam Temesváron a műszaki TDK-n, részt vettem a SISY konferencián, a budapesti Safarin kétszer is, valamint a Vrnjačka Banjában megtartott SED konferencián. Magyarul, szerbül és angolul egyaránt prezentáltam. Ma már nincs bennem bénító lámpaláz — inkább egy egészséges izgalom, mely segít fókuszálni. Ezek a konferenciák nemcsak szakmailag, hanem emberileg is sokat adtak, és megerősítettek abban, hogy a kutatás valóban közel áll hozzám.

* Számos országban jártál, sokszor ösztöndíjaknak köszönhetően, illetve te voltál az első vajdasági magyar Szakura-ösztöndíjas is. Milyen élményekkel gazdagodtál?

— Az ösztöndíjat a belgrádi japán nagykövetség és a Zentai JTI (Japan Tobacco International) közösen hirdeti meg minden évben. 2021/22-ben én nyertem el, közvetlenül a COVID-időszak alatt, amikor még szigorú szabályozások voltak érvényben — még a belgrádi nagykövetségi eseményeken való részvétel is külön protokoll szerint történt. A pályázati témák között hangsúlyosan szerepeltek a szerb—japán kapcsolatok, illetve menedzsment jellegű megközelítések. Én a kaizenmenedzsmentet vizsgáltam a japán posta példáján, és azt elemeztem, hogyan lehetne ennek elemeit alkalmazni a szerb postai rendszer fejlesztésében. A téma személyes tapasztalatból indult: gyakran szembesültem azzal, hogy hosszú sorok, lassú ügyintézés nehezíti a mindennapokat. Összehasonlító elemzést készítettem — küldeményszámok, alkalmazotti létszám, lefedett terület, postai egységek száma, munkaidő és csomagforgalom alapján —, majd ezt egészítettem ki a kaizenszemlélet alkalmazási lehetőségeivel. Az utazás egyébként is közel áll hozzám. Minden város más és más élményt adott. Közlekedési szempontból Stockholm különösen lenyűgözött! Ott már nem csupán tömegközlekedésről beszélhetünk, hanem valódi, fenntartható és közösségi mobilitásról. London pedig egy régi álmomat váltotta valóra: hatalmas rajongóként ott láthattam a Vissza a jövőbe musicalt, és abban a pillanatban valóban úgy éreztem, mintha egy mesébe csöppentem volna.

* Melyek az elkövetkezőkben megvalósítandó terveid?

— Több célom is van. Decemberig teljesítenem kell a saját magamnak szabott kvótát: huszonnyolc évesen huszonnyolc országot szeretnék látni. Jelenleg huszonhét évesen huszonhétnél tartok, tehát a matek rendben van, de az év végéig még egy ország hiányzik. CEEPUS-ösztöndíjjal Albániát pályáztam meg, így jó esély van rá, hogy a „statisztika” is, és a szakmai tapasztalat is bővül. Szakmai téren szeretném befejezni az elektromobilitással kapcsolatos kutatásomat, és publikálni egy minisztérium által kategorizált folyóiratban. Emellett természetesen a disszertáció áll a fókuszban — az már kevésbé „turisztikai” projektum, de hosszú távon meghatározóbb.