A Peugeot 3008 technikai ikertestvére, az Opel Grandland X mindenkit elkápráztat megjelenésével, valamint a kényelmet és biztonságot nyújtó technológiájával.
Az új Grandland X 4477 mm hosszú, 1844 mm széles és 1636 mm magas, a karosszéria masszív kinézete sikeresen párosul a sportossággal. A belső térben öt utas számára van hely, amit a 267 mm-es tengelyközi távolság tesz lehetővé, emellett sok holmi is befér az 514 literes csomagtérbe, mely a hátsó üléstámla ledöntésével 1652 literesre növelhető.
Az Opel szakemberei hangsúlyozzák, hogy az autó egész évben és minden úton vezethető, amit a megfelelő gumihasználaton kívül az elektronikus vezérlés is segít. A sofőr öt vezetési módozat közül választhat (Grip Control), a rendszer ezután beállítja a forgatónyomatékot az első tengelyen, és ha kell, megengedi a kerekek megcsúszását, az automata váltó pedig beállítja a fokozatok közötti átmenetet és a gáz reakcióidejét. Ezzel ideális tapadást és stabilitást nyújt, függetlenül attól, hogy havon, sárban, nedves úton vagy homokon vezetünk-e.
Noha a motorról még nincs információ, feltételezhető, hogy 1,6 literes, benzines, illetve dízeles turbómotor lesz az autóban. A B szegmensbe tartozó Crossland X a Peugeot 2008 és a Citroen C3 Picasso alapjain fekszik, a Grandland X pedig a konkurens Mazda CX-5, a VW Tiguana vagy a Renault Kadjar típusokkal a C szegmenst célozta meg, ezért Az európai év autója cím birtokosa, vagyis a Peugeot 3008 alapjain nyugszik. Az Opelnél a legtöbb figyelmet a biztonságot és kényelmet nyújtó csúcstechnológiára, valamint rendszerekre fordítják, mint amilyen az állítható tempomat gyalogosfelismeréssel és fékezéssel, a fáradt vezető figyelmeztetése, a továbbfejlesztett parkolást segítő, 360 fokos kamerarendszer, ergonómiai AGR bizonylattal bíró ülések, kormánymelegítő, az első és a hátsó ülések melegítése, valamint a lábmozdulattal nyitható csomagtartó. Mindezek csúcskényelmet nyújtanak.
A Grandland X vezetője és utasai igénybe vehetik az Opel OnStar szolgáltatást, mely lehetővé teszi hotelszoba foglalását vagy parkoló keresését. Az Opel a fénytechnológiában is vezető szerepet tölt be, és ez most sincs másképp, hiszen a Grandland X–re állítható LED-fényszórókat szereltek. A kanyarban a fények igazodnak az út vonalvezetéséhez, a hosszúfény használatánál a rendszer automatikusan beállítja az ideális megvilágítást, vagyis a sötétben is élvezetes vezetésről gondoskodik.
Nem fér hozzá kétség, hogy az Opel olyan crossovert gyártott, amely igencsak feladta a leckét a konkurenciának.