Az üdvösség nem egy egyszemélyes feladat, hanem mindannyiunk küldetése
Fehér Márta
2020.08.30.
LXXV. évf. 35. szám
Az üdvösség nem egy egyszemélyes feladat, hanem mindannyiunk küldetése

Magyar Zsolt vagyok, magyarkanizsai, és Magyarországon tanultam — kezdi a bemutatkozást a tiszakálmánfalvi római katolikus egyházközösség új papja, plébániai kormányzója, majd hozzáteszi, mindig ez az első, amit elmond magáról. A másik, amit mindig elmondok, amit nagyon fontosnak tartok, az az, hogy van egy ikernővérem, Annamária.

Tiszakálmánfalva új plébániai kormányzója nagyon szeret olvasni, leginkább filozófiát, illetve elméleti fizikát, hobbiként pedig az elektronika érdekli. Amikor kedvenc bibliai, evangéliumi idézetéről kérdezem, azt feleli, hogy a felszentelési jelmondatául kiválasztott 7. zsoltár 11. verse: Az Úr az én védőpajzsom. Ő menti meg az igaz szívűeket.


Magyar Zsolt

— Amikor a többi papnövendékkel Veszprémben olvastuk a Szentírást, és éppen a Zsoltárok könyvénél tartottunk, akkor én azt mondtam, hogy márpedig ez lesz az én jelmondatom. Azt jelzi számomra, hogy az embertársamban, felebarátomban ne a versenytársat véljem felfedezni, hanem úgy tekintsek rá, mint aki ugyanúgy harcol azért, hogy méltóvá váljon, illetve eljusson majd az üdvösségre. Az üdvösség valójában nem egy egyszemélyes feladat, hanem mindannyiunknak a küldetése, közös feladat. Arra emlékeztet, hogy ha én türelmetlen vagyok, ha rossz kedvem van, akkor azt ne a másikon töltsem ki, hanem önmagamban el tudjam intézni a Jóisten és köztem, hogy ez a folyamat lezáródjék, ne terheljek másokat a problémáimmal.

A harmincegy éves pap augusztus közepén érkezett meg a tiszakálmánfalvi, kátyi és kaboli hívekhez, első hivatalos szentmiséjét pedig az Újvidéktől alig 20 kilométerre fekvő település 1908-ban felszentelt, piros tornyú, Magyarok Nagyasszonya nevű templomában tartotta meg.

— Nagyon hálás vagyok az elődömnek, Szöllősi Tibor atyának, aki valóban egy nagyon szép közösséget adott át nekem, és az ő segítségének, Sáfrány Dávid atyának is, amiért ápolták a közösséget, valamint az épületeket is nagyon szépen karbantartották. Egy gyönyörű plébániát adott át Tibor atya.

Vallásos családban nőtt fel, meséli, édesanyja jelenleg hitoktató Magyarkanizsán, a nagyszülei is vallásosak voltak. Apai nagyszülei még élnek, édesapja sajnos tizenhárom évvel ezelőtt elhunyt — teszi hozzá.

— Az az igazság, hogy nem a családban láttam meg ezt a nagy vallásosságot, nem ott kaptam kedvet a hivatásomhoz, hanem a plébánosaim tettek akkora hatást rám, hogy gondolkozzam el ezen az úton. Valójában így kaptam a hivatást. A plébános, aki mellett ministráltam, sokszor sok mindent mesélt, a kedvenc témaköre az erkölcstan volt, és különféle morális kérdésekkel foglalkozott, ami elgondolkodtatott. Dogmatikai témákat is érintett, melyek még jobban felkeltették a figyelmemet, és amikor ezeket párhuzamba és egymás mellé állította a mindennapi kérdésekkel, akkor láttam meg azt, hogy valóban érdekes a teológia.

Hosszú út vezetett azonban a papságig és a plébániai kormányzóságig: középiskolai tanulmányait a szabadkai Paulinumban kezdte meg és fejezte be. Akkor tudatosult benne, hogy az egyházmegye nemcsak magyar, hanem többnyelvű. Macedónokkal, bosnyákokkal, ruszinokkal, szlovákokkal ekkor találkozott először, a magyarokon és a horvátokon kívül. Érdekes volt megismerni őket is, és velük együtt végezni a gimnáziumi tanulmányokat. Utána tudatosult benne, hogy e területen lehetne folytatni: Szegedre küldte a püspök atya továbbtanulni. Két évig maradt ott, majd egy kisebb szünet következett. Úgy alakult, hogy az akkori rektor atya úgy látta, akkor, tizenkilenc évesen, fiatal, éretlen vagyok ahhoz, hogy a papi hivatáshoz vezető úton tovább tudjak haladni. Hazament, és több más tanulmányba is belefogott, igazság szerint ezt a témát kerülni szoktam, mert rögtön felteszik a kérdést, hogy biztosan pap akartam-e lenni, vagy inkább a családot választottam volna. De nem, egyszerűen így alakult. Informatika szakon tanult tovább Szabadkán, de rögtön kiderült, hogy ezt nagyon személytelennek érezte, viszont voltak hasznos tantárgyak, kurzusok is, teszi hozzá. Végül abbahagyta, és a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karra jelentkezett, felvették óvodapedagógusi szakra. Három évet sikerült elvégeznie, amikor jelentkezett a püspök atyánál, mert letisztázódott benne, hogy a teológiát szeretné folytatni, úgy érezte, sikerült felzárkóznia, életbölcsességet összegyűjtenie. Esztergomba került, ott tanult egy évet, ám mivel a korábbi szegedi tanmenettel nehezen volt összeegyeztethető az itteni, újabb egy év halasztás következett az életében, ezalatt egy élelmiszerboltban dolgozott, hogy ne legyen az édesanyja terhére. Utána Veszprémben folytatta és fejezte be a tanulmányait, ez volt a legmeghatározóbb az életemben. Hozzáteszi, hogy sok pap nem egy helyen végzi el tanulmányait, így az ő történetében sincs semmi meglepő.

— Egy évvel korábban szenteltek pappá, mint az esztergomi évfolyamtársaimat, annyira jobban tudtam haladni a tanulmányaimmal, egy év kihagyás ellenére is. Amikor Szabadkán pappá szenteltek, a gondolataim már az újmisém körül forogtak, hogy milyen lesz majd bemutatni a szentmiseáldozatot. A tanulmányaimból ekkor még hátramaradt a szakdolgozatom megvédése, illetve az államvizsga. Kineveztek Adára káplánnak, onnan jártam vissza Veszprémbe. Adán fél évet töltöttem, majd kineveztek Topolyára segédlelkésznek, ott voltam egy évet, onnan jöttem ide, Tiszakálmánfalvára. Igazság szerint a diakónussá szentelésem, mely Magyarkanizsán történt meg, emlékezetesebb maradt számomra, mint a pappá szentelés, hiszen a szerpappá szentelés a papság első foka, az elköteleződés már akkor megtörténik.

Amikor arról kérdeztem, hogy nehezére esett-e az elválás az adai vagy a topolyai hívektől, azt válaszolta, hogy káplánként különösen ügyelt arra, hogy mély emberi kapcsolatokat ne alakítson ki, és a plébánosok mellett csak valóban besegítsen, hiszen nincs joghatósága lelki vezetésre, mert egy káplánnak nincs akkora tapasztalata, mint a helyi plébánosnak, aki mellé kihelyezik, az a feladata, hogy tanuljon tőle, és szokja a papságot. Káplánként sokkal kevesebb a felelősség és talán az ügyintézés is, mint plébániai kormányzóként, illetve plébánosként.

— Plébániai kormányzó vagyok, ez hasonló, mint a plébános, annyi a különbség, hogy nekünk a püspökségen évente kétszer egy továbbképzést tartanak, és csak ennek elvégzése, valamint a sikeres vizsga után válunk plébánossá — magyarázza. — Nekem még négy év van hátra. Egyébként a plébániai kormányzó könnyebben elmozdítható, mint a plébános, emellett nem tudjuk még, ki hol marad, hiszen két éve várjuk az új püspök atyát, hogy ő miként fog majd rendelkezni, joga van ahhoz, hogy teljesen átrendezze a papságot az egyházmegyében, ha úgy dönt. Ettől függetlenül hosszú távra rendezkedtem be Tiszakálmánfalván. A legfontosabbnak azt tartom, hogy a kommunikáció működjön, először is Isten és köztem, illetve a híveket is arra szeretném sarkallni, hogy merjenek kommunikálni az Istennel. Ennek nagyon sokféle módja van. Nagyboldogasszony napján hangsúlyoztam, hogy menjenek el a Szűzanyához imádkozni, ezzel nem kerülik meg Jézust, sőt, nagyon jó dolog a Szűzanyához fohászkodni. Fontosnak tartom a hívek közötti kommunikációt is, akárcsak azt, hogy ne hanyagoljam el magam sem a lelki életet a sok teendő mellett.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Képmás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..