Az olaszországi autók királya

Az olaszországi autók királya

A Fiat 130

Amikor egy gyár olyan autót készít, amely nem osztja meg mechanikáját egy másik modellel, és ha minden évben újítják, noha nincs rajta kereset, akkor mondhatjuk, hogy szerelemből és önfejűségből csinálták.

A ’60-as évek végén a Fiat nagy csapást mért a német prémiumautó-gyártókra a 130-as limuzinnal és a kupéval. Nem titok, hogy a modell tervezésénél elsősorban a Mercedes és a BMW állt a célkeresztben. A Fiatnak nagyon ambiciózus tervei voltak a 130-as limuzinnal. Noha sokak szerint technikai és dizájnmegoldásaival megelőzte a konkurenciát, a nagy Fiat nem érte el a várt sikert. 1976-ig, a gyártása végéig 15 000 darabot adtak el belőle, a kupéból pedig csak 5000-et. A Fiat sajnos soha többé nem állt elő ilyen kaliberű autóval. A kupé dizájnját a Pininfarina Design Studio készítette.

A Fiat 130-as története még 1963-ban kezdődött, amikor eldöntötték, hogy lecserélik a kiöregedett 2300-as modellt. Abban az időben az olasz ipar és gazdaság is virágzott, és úgy döntöttek, nem spórolnak az új modell kialakításával. A karosszéria dizájnja a 125-ösére emlékeztetett, de a krómborítása sokkal elbűvölőbbé tette. Érdekes, hogy a Fiat a kupé kialakításához egészen más dizájnt használt. A limuzin restilizált változata már a kupé műszereit kapta meg.

Mint már említettem, a kupé kinézetét a Pininfarina Design Studio tervezte meg, konkrétan az akkori tervező, Paolo Martin. A legtöbb kritika az akkori szakmai sajtótól a limuzin beltéri kialakítására vonatkozott, mert a kocsi idejétmúlt műszerekkel volt felszerelve, túl sok műanyaggal a középkonzolon. Ezeket 1971-ben kijavították a restilizált változaton. A nagyobb motor mellett a limuzin is megkapta a kupé modern beltéri kialakítását. Kuriózum volt, hogy a kapcsolók optikai szálakkal voltak megvilágítva, ami abban az időben újdonságnak számított. Valamikor a komfort szónak egészen más értelme volt, mint manapság.

A motor a Fiat 130-nak volt kifejlesztve: modern V6 benzines, a vezérműtengelyek a fejben találhatóak. Az első változat 2,86 literes volt, 140 lóerővel, a második 3,2 literes 165 lóerővel. Akik tesztelték, el voltak ragadtatva az erőtől, de kritizálták a három dupla torkú karburátor használatát a direkt befecskendezés helyett. A karburátor miatt a motor néha szeszélyes volt meleg indításkor. Mindenkinek tetszett, aki vezette. Az erőátvitel a hátsó kerekekre az ötsebességes kézi váltóval történt, vagy a háromfokozatú automata váltóval és differenciállal a ZF cégtől. Modern autó létére mind a négy kerék független felfüggesztést kapott, és mindegyiken tárcsafék volt. Érdekesség, hogy az első McPherson-felfüggesztés nem spirál-, hanem torziós rugóval volt ellátva, hogy a nagy V6 elférjen a klímakompresszorral. A hátsó kerekek diagonális vállakkal voltak vezetve. A kezelhetőség és a stabilitás dicsérése arra enged következtetni, hogy a nagy Fiat sokkal jobb volt a német autóknál.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Mérföldkő rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Az olaszországi autók királya
Mérföldkő
  • Lábadi Loránd
  • 2019.09.12.
  • LXXIV. évfolyam 36. szám
Az olaszországi autók királya
Mérföldkő
  • Lábadi Loránd
  • 2019.08.29.
  • LXXIV. évfolyam 34. szám
Facebook

Támogatóink