Az igazat, csakis az igazat!

Az igazat, csakis az igazat!

Számos történet és vicc kering a horgászok lódításairól. Mostanra már odáig jutottunk, hogy akármit mesél is a pecás a baráti körének, az ismerőseinek vagy akár a tágabb családjának, azt mindenki kétkedve fogadja. Nem tudom, hol rontottuk el a jó hírünket, de esküre emelt kézzel állítom, hogy a fent említettekben bizony van némi igazság. Most nem az elcsépelt tréfákból ismert halméreteket mutogató, szélesre tárt karral akarok foglalkozni, hanem a cseppet sem rövid versenyhorgász-pályafutásom alatt megtörtént néhány emlékezetes ferdítést és átverést szeretném taglalni.

Bizonyos versenyekre a házigazdák meghívót küldenek, ebben leírják a leglényegesebb tudnivalókat: a rendezvény megtartásának dátumát, az esemény órarendjét és a megmérettetés helyszínét. Akit először hívnak meg, annak ezek az információk még nem elégségesek, ezért a szervezők röviden bemutatják az illető vizet. Milyen széles, milyen mély, állóvíz-e, vagy netalán folyik, és a fogható halakat is felsorolják. A bemutatáskor tanúsított lokálpatrióta magatartásból eredő enyhe túlzások még megbocsáthatóak — a házigazdák mindig azzal magyarázzák az ígértnél gyengébb fogást, illetve a silányabb halválasztékot, hogy bizony a múlt héten nagyon evett a hal, és nem is az apraja!

A nagyobb baj az, ha a kedves vendéglátó a hazai csapatokat jelentős előnyhöz juttató valótlanságokat közöl a leendő ellenfelekkel. A legjobb példa erre az egyik anyaországi vendégszereplésünk. A meghorgászandó vízként a városon átfolyó kisebb patakocska volt megjelölve. Mivel a csapat néhány tagja már horgászott ott, a tapasztalataikra hagyatkozva tudtuk, hogy mire kell felkészülnünk. A rövid botos küszhorgászat az egyetlen lehetőség a keskeny, sekély vízen, ezért ilyen felszerelést állítottunk össze, és az etetőanyagot is ehhez választottuk ki. A kijelölt nap hajnalán (külföldre mindig korábban indulunk, mert kiszámíthatatlan a határátkelés) aztán volt nagy meglepetés, mert a Sugovica medre majdnem üres volt. Miután megérkeztek a házigazdák, közölték velünk, hogy a verseny színhelyét áttették a Bajai-csatornára. Az új vízhez érve láttuk, hogy az alaposan felduzzadt csatorna rohanva hömpölyög a megduzzasztott medrében. Mi meg ott álltunk a könnyű, kis botjainkkal és a felhős etetőanyaggal. A versenyekre általában szinte mindent a kocsiba rakunk, de amikor külföldre utazunk, a kötelező felszerelési lista bemutatása miatt csak a valóban szükséges eszközöket visszük magunkkal. Hiába túrtuk fel a ládáinkat, nem volt bennük 8-10 grammos úszó, melyet egyébként itthon is ritkán használunk. A szerelékek között találtam két 5-öst, azokat kötöttem fel egymás alá a nálam levő leghosszabb, 4,5 méteres botra. A könnyű, apró szemcséjű etetőanyagot az ottani rohanó víz pillanatok alatt elvitte volna, ezért a környező vakondtúrásokból származó nedves földdel kevertük be, majd gyúrtunk belőle gombócokat. Mondhatom, a házigazdáim „jóvoltából” életem legbénább horgászatát mutattam be, és az sem vigasztalt, hogy csapattársaim sem jártak jobban.

A fenti példa nem volt egyedi, mert alig egy évre rá az apatini szervezők is hasonló módon szedtek rá bennünket. A zónaküzdelmeket szervezték, melyeket az apatini hajógyár melletti Duna-ágon kellett volna megtartani. Erre a vízre készültünk, talán mondani sem kell, hogy apróhalas horgászatra. A gyülekezőhelyen aztán kiderült, hogy egy hirtelen jött árhullám miatt nem lehet leülni a meredek partra, ami főleg a gyermekversenyzőkre vonatkozott. Rövid tanakodás és egyeztetés után elmentünk a Szilágyi alatti halastó tápcsatornájára. A készülődés utáni kezdéskor a legfiatalabb korosztály kapitányaként ott álltam a gyerekek mögött, és a következőket láttam: a fiúk bedobták a rövid botos szereléket, rögtön abban a pillanatban egy vehemens kapásuk volt, majd hosszadalmas fárasztás következett, végül pedig szakítás. A horogkötés után ez még jó néhányszor megismétlődött. Erősebb szerelékre ösztökéltem volna őket, de nem volt náluk olyan, amely kibírta volna a halastavi pontyokat és a kilósnál is nagyobb ezüstkárászokat, hiszen nem erre készültek. A már beavatott házigazdák eközben a három óra alatt ötven kilónál is több halat fogtak ki az erre a vízre összeállított matchbotjaikkal.

A fenti esetekből is tanulva immár minden létező felszerelést magammal viszek, mégpedig duplázva! Jó, ha az ember arra is felkészül, hogy akitől útbaigazítást kér, az hazudni fog neki.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Villantó rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Az igazat, csakis az igazat!
Villantó
  • MTI
  • 2017.01.02.
  • LXXI. évfolyam 52. szám
Az igazat, csakis az igazat!
Villantó
  • Huzsvár József
  • 2016.09.11.
  • LXXI. évfolyam 36. szám
Facebook

Támogatóink