A megosztott recept mellett arra is kíváncsi voltam, ő hogyan éli meg az ünnepeket, milyen életfilozófia vezérli, és milyen gondolatok foglalkoztatják ebben az időszakban — akár az ünnepekhez, akár a főzéshez kapcsolódva. Szó esett arról is, ő maga mit szokott készíteni, és milyen ételek kerülnek asztalára az ünnepekkor.

* Te hogyan éled meg az ünnepi időszakot?

— Számomra ez a család szentsége. Nagyszerű, amikor összeül az egész család, beszélgetnek, játszanak, közösen főznek. Sajnos, a mai modern okosvilág elvette ezeknek az értékét. Számomra sokkal fontosabb az, hogy összeülünk és beszélgetünk, amikor mindenki elmondja azt a néhány mozzanatot az életéből, amelyet szeretne, amely számára fontos. Nem csodákat kell bemutatni, hanem apró dolgokat, például azt, hogy vettem egy új cipőt, elmentem moziba, megnéztem egy filmet, mely nagyon jó volt, egy kis borozgatás, egy kis beszélgetés, mert ezek hozzátartoznak a hétköznapokhoz.

* Mesterszakácsként nálad ilyenkor mi kerül az ünnepi asztalra?

— Karácsonykor általában a következőt szoktam készíteni: főzök egy nagyon finom húslevest, melyet úgy szoktam csinálni, hogy belefőzöm a kacsacombot, és azt utána zsíron átsütöm, nagyon finoman. Készül sült krumpli kovászos uborkával, friss csemegekukorica-salátával. Szoktam ilyenkor kacsa- vagy libamájat is sütni magamnak, illetve felbontok egy nagyon finom bort. Imádom a Sacher-tortát, így azt is megcsinálom magamnak. Újévkor általában dolgozni szoktam, de próbálok olyan ételeket varázsolni az asztalra — mint a recept is, melyet majd olvashatnak a kedves olvasók —, amelyek megnyugtatják a másnapos gyomrot.

* Ez az időszak különösen stresszes a házigazdák számára, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és lenyűgözni a vendégeket. Mit üzennél számukra?

— Azt üzenném, hogy ne gondolják túl. Azokat a régi recepteket próbálják elkészíteni, amelyeket tanultak a nagymamától, nagypapától, szülőktől, mert azzal nem tudnak stresszelni, azok már mind kipróbáltak és beváltak. Ezek a tradicionális, régi ízek adják a család összetartó erejét. Lehet új ízeket is belecsempészni, mert kell, anélkül nem változik a világ, de a lényeg, hogy a szeretet legyen meg benne. Egy ételt szeretni kell, mert ha nem szereted, teljesen mindegy, hogy a világ legjobb alapanyagából csinálod-e, vagy sem, nem lesz jó. Ha nem szereted, amit csinálsz, akkor nincs értelme. Szeretet kell az ételhez, a szeretet pedig azt jelenti, hogy ezzel egyesítjük a családot.

* Mindig hangsúlyozod, hogy számodra fontos a készülő ételek mellé társuló történet. Legyen az családi sztori vagy akár történelmi tény, a diákjaidnak is ezt tanítod?

— Igen, számomra fontos, hogy bővítsük az ismereteinket. Amikor tanítok, a marhahúsételeknél van olyan, hogy Wellington-bélszín és bélszín-Chateaubriand. Olyankor megszoktam említeni a napóleoni háborúkat, Wellington tábornok az angolok, Chateaubriand tábornok pedig a franciák oldalán harcolt. Vagy a besamelmártásnál beszélünk arról, ki volt Béchameil márki. Történelem nélkül nincsenek ételek, és rengeteg érdekes történet van. A XV. században Bartolomeo Sacchi adta ki De honesta voluptate et valetudine címmel az első nyomtatott szakácskönyvet, mely a szakácsok bibliája lett. Vannak alapanyagok, melyek szerves részei a magyar konyhának, és melyekről már a XVII. században olvashatunk Lippai János kertészeti könyveiben, ahol az akkori Magyarországon használt zöldségekről és gyümölcsökről ír, például: sárgarépa, petrezselyemgyökér, padlizsán, paradicsom, cukkini, dinnye, fokhagyma. Leírja, ezek hogyan kerülnek az országba, mire lehet őket felhasználni.

* A karácsonyi, újévi időszakhoz számos népszokás és hiedelem kötődik, így az általad választott ételhez is. A Legényfogó Levest gyakran tartották a fiatal lányok ételének, akik ezzel szerették volna bizonyítani, hogy jó háziasszonyok. A hiedelem szerint ez a leves olyan finom és tartalmas, hogy megfogja a legényeket, vagyis a kóstoló ennek köszönhetően könnyen szerelmessé válik a szakácsba.

— Nem olyan régen az udvarlási technikák még másmilyenek voltak. Ha sok minőségi hozzávalóval — mint például a borjú vagy a libamáj — nem tudta valaki elfogni a legényt, akkor mi sem tudjuk ma. Azért is jó még ez a leves, mert a saját ízlésedre tudod formálni. Újév napján a másnapos gyomornak megkönnyebbülést hoz. Ez a leves enyhén pikáns ízű, a benne lévő kapornak finoman harmonizálnia kell a citrommal és a többi hozzávalóval.