home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Az értékeket őrizni, a magyar szót óvni kell!
Mihók Anikó
2013.08.21.
LXVIII. évf. 34. szám
Az értékeket őrizni, a magyar szót óvni kell!

A törökkanizsai Tiszagyöngye Művelődési Egyesület szervezésében immár hatodik alkalommal tartottak Szent István-napi ünnepséget. A nagyszabású rendezvényre az idén is több százan látogattak el.

Az ünnepség gyermekprogrammal kezdődött a Törökkanizsáért Egyesület szervezésében. A legkisebbek nagy örömére a kézművessarokban volt csillámtetoválás, testfestés, lufihajtogatás, agyagozás, foltvarrás, gyöngyfűzés.

Színpompás volt a felvonulás is, mely a városka központjától a rendezvény helyszínéig tartott a résztvevőkkel. A menetet fiákeresek és lovasok vezették.

A Szent György római katolikus templomban délután ünnepi szentmisén vehettek részt a hívek.  A szertartás keretében dr. Sóti János plébános megszentelte az új kenyeret. Az eseményen többek között jelen volt dr. Zsoldos Ferenc, a Magyar Nemzeti Tanácsa alelnöke, Pál Károly, a Vajdasági Magyar Szövetség ügyvezető alelnöke, Balázs Ferenc, Csóka község polgármestere, Jerasz Anikó, az MNT tagja, Újhelyi Nándor, a törökkanizsai községi képviselő-testület elnöke, valamint Kovács Magdaléna, a községi tanács tagja, a szervező Tiszagyöngye Művelődési Egyesület elnöke.

A szentmise után kezdődő ünnepi műsort Újhelyi Nándor nyitotta meg.

— Államalapító királyunk példaképe mindannyiunknak, az olyan kis közösségeknek is, mint a miénk, hiszen az erő, a kitartás és a nemzeti összefogás szimbóluma. Az ünnepi pillanatokat gyertyalángként őrizzük, a mindennapi harcokban soha ne csüggedjünk, és folytonosan kis közösségünk boldogulásán munkálkodjunk. Ez ugyanis az a Szent István-i út, amelynek mindannyian követői lehetünk. Hazát s közösséget építeni, értékeket őrizni, magyar szót óvni mindenkinek egy emberként kell — ez nemcsak Szent István-i örökségünk és jogunk, hanem kötelességünk is — mondta a községi képviselő-testület elnöke, majd megszegte az új búzából sütött kenyeret, és szétosztották a vendégek között.

A programban fellépett a csókai Orpheus Egyesület tamburazenekara, verset mondott a törökkanizsai Kovács Dorina és Kovács Bertina, Csipak Noémi, a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület Pilike leánykórusának tagja népdalt énekelt. Csolákov Mirella a népmese világába kalauzolta el a közönséget, majd a csókai Móra Ferenc MME Pöngettyű citerazenekara és az újszentiváni Hagyományőrzők Köre, valamint Szilágyi Norbert és Szemerédi Krisztián szavaló mutatkozott be.
A rendezvény végén a muzslyai Délibáb Együttes közreműködésével utcabálon szórakozhattak a jelenlévők, majd tűzijátékkal zárult a tartalmas nap.

A program a Munka Világa Közhasznú Egyesület és a Nemzeti Együtműködési Alap támogatásával valósult meg.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..