A márciusban átadott felújított épületben bemutatkoztak az egyesület csoportjai, a Lángvirág és a Pántlika énekcsoport, a vegyes kórus, a férfikar, Kemény Mária népdalénekes, valamint vendégként fellépett a Majosi Székely Dalárda és a Garai Székelykör Egyesület ifjúsági tánccsoportja.

Kemény Mária

– Nem csak nyolcvan éve van művelődési élet Pancsován, hiszen már jóval előtte is ápolták a magyar kultúrát. Múltak az évek, jött az I., majd a II. világháború, és utána, 1946-ban megalapították a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesületet. Több százan voltak azok a magyarok, akik egyhangúlag elfogadták ezt az indítványozást. Jelenleg többé-kevésbé mindennap megfogja valaki a kilincset, jövünk-megyünk, vagyunk. A járvány alatt természetesen lehetetlen volt a működésünk, majd egy ideig az épületünket tatarozták – ismertette a helyzetet Rancz Károly.

* Márciusban, amikor átadták a felújított épületet, szintén szép műsorral kedveskedtek a közönségnek. Akkor is, és most is azt látjuk, vannak, akik erősítik a művelődési egyesületet és továbbviszik a lángot.

– Szerencsések vagyunk, hiszen számíthatunk a Lángvirág énekes csoportunkra, a Pántlika énekcsoportra, melynek a tagjai fiatal lányok, a vegyes kórusra, továbbá a férfikarra. A vendégeink jóbarátok, Majosról és Garáról érkeztek. Mi ápoljuk a múltunkat, mert Székelyföldről származunk mindannyian, bukovinai székelyek voltak az ősapáink.

A Lángvirág énekcsoport

* A tömbben élők nyilván nem tudják, milyen az élet itt a végeken. Hogyan mutatná be?

– 2011-ben, a népszámlálás évében 3500 magyar élt Pancsova város területén. Tizenkét év után, 2023-ban valamivel több mint 2000 volt a magyar lakosság száma, ma pedig még kevesebb. A lényeg, hogy vagyunk, próbálkozunk, küszködünk, csináljuk, barátkozunk, ápoljuk a múltunkat, a kultúránkat és a hagyományainkat. Remélem, hogy még sok éven keresztül megmaradunk. Törekszünk, most már vannak jó feltételek, az egészen pici gyerekeket szeretnénk közénk szoktatni, majd tanítgatjuk őket a magyar nyelvre, a magyar táncokra, versekre. Úgy véljük, ha megszeretnék nálunk a környezetet, amikor nagyobbak lesznek, már jönnek maguk is.

Kemény Mária, a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület oszlopos tagja is nagyon sokat dolgozik, aminek az eredményét az utánpótlásban láthatjuk.

– Nagyon örültünk, hogy végül elkészült a székházunk, mert három évig tartottak a munkálatok. Jó hangulatban, énekelve takarítottunk, és most még nagyobb öröm van bennünk, amikor látjuk, hogy megtelt a terem, és bemutathatjuk, mekkora szeretettel énekelünk. Sajnos, néptáncosok most nincsenek, de én reménykedem, hogy egy nap róluk is beszélhetünk. Nekem két énekcsoportom van, a Pántlika már nyolc éve működik. A Lángvirág énekcsoportba az egyik kislány Pancsováról jött, a másik Hertelendyfalváról, a harmadik, negyedik Székelykevéről. Az is fontos nekünk, magyaroknak itt a szórványban, hogy összetartozunk.

Pántlika – nyolc éve együtt

Kiss Samu, a vegyes kórus és a férfikar vezetője elmondta, a munkából mindenki derekasan kivette a részét.

– Nagy öröm ilyen kis közösségben számbelileg gyarapodni, mert a népdalkör hét-nyolc tagú volt, most viszont húszan vagyunk, ami nem kis dolog. Persze nincs mindenkinek csengő, kristálytiszta hangja, de nem az a célunk, hogy csak az az öt-hat ember álljon színpadra, akinek a legtisztább hangja. Szeretnénk, hogy a közösségi élet szervezése mellett a színpadi produkció is minél tömegesebb legyen. A közös éneklés közös öröm vagy bánat. Persze, az a jó, ha örömből van több. Nehéz ilyenkor megszólalni, mert a két lányomtól kezdve a feleségemen át az édesapámig mindannyian itt voltunk.

* Mi minden kell ahhoz, hogy itt megmaradjon a magyarság?

– Fontos a közös érdek meg ezeknek az érzelmeknek a megélése a közösségben. Nincs is nagyobb öröm annál, mint amikor osztozhatunk valamin, legyen az bármennyire parányi. Megpróbáltatások, nehézségek mindig akadtak, de a pancsovai csapat valahogy akkor volt a legösszetartóbb, amikor a legnehezebb időszakokat éltük. A bukovinai őseinktől ezt örököltük, hiszen ők is a bánatukat vagy az örömüket énekelték bele abba a bukovinai keservesbe vagy csárdásba, silladriba, és gondolom, hogy ez bennünk is valahol mélyen gyökerezik. Nem panaszkodás céljából hozom fel, de a templomaink mellett az egyesületeink maradtak azok a bástyák, ahol szabadon, bátran tudunk magyarul énekelni, táncolni.

A pancsovai vegyes kórus

* A nyolcvan évet ezzel a szép ünnepséggel zártátok le, de hogyan tovább? Milyen terveket szeretnétek a folytatásban megvalósítani?

– Nagyon vártuk a március végét és az új otthonunk felavatását, mely hál’ istennek meg is történt. Elkezdtük belakni és tartalommal megtölteni a tereket. Valamikor nagyon szerteágazó tevékenysége volt a Petőfinek, gondoljunk csak a komolyzenei szakcsoportra, a drámacsoportra vagy a sakk-klubra, kártyaegyletre. Ezt most mind próbáljuk lassacskán visszahozni, újraéleszteni, és olyan új tartalmakat is kitalálni, amelyek ide kötnék a fiataljainkat. Igyekszünk rájuk is nagyobb dolgokat bízni, hogy vállaljanak felelősséget, és ki tudjanak teljesülni – mesélte Kiss Samu.

Mint említette, a drámacsoport az egyik céljuk, de komolyzenei műsorokat, klarinét-, valamint zenés-táncos estéket is terveznek, melyek korábban hagyományosnak számítottak. Kérik a Mindenhatót, hogy adjon nekik erőt hozzá, aztán pedig az erőhöz, egészséghez a jókedv is társulni fog.