home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
„Az ember próbálkozik szabadon dönteni a kényszerpályáin”
Szerda Zsófi
2019.01.08.
LXXIV. évf. 1. szám
„Az ember próbálkozik szabadon dönteni a kényszerpályáin”

Laskovity Ervin.

Újságíró, de jelenleg a Fonó Budai Zeneház PR-os csapatát erősíti. Nevéhez kötődik a Vajdasági RTV-ben sugárzott Budapest Retour, tudósította a Duna Televíziót, írt a Blicnek, egy ideig a Magyar Szó munkatársa volt, cikkei jelentek meg az Autonómián és a Vajdaság Mán, tanított magyart mint idegen nyelvet, dolgozott a HVG-nek, egyik alapítója a Press Szó online magazinnak, volt szerkesztő a www.propeller.hu oldalnál, és ez csak néhány az eddigi munkái, munkahelyei közül. Kollégám és kortársam, s azt hiszem, egy vonatúton ismerkedtünk meg Kapolcs felé robogva, de lehet, hogy ő egészen máshogy emlékszik…

* Fonó Budai Zeneház. Belecsöppentél az etno- és a world music vonatba. Ez, azt hiszem, az első olyan dolog az életedben, amely egy picit talán más, mint az eddigiek.  

— Igen, egy kicsit más, de élvezem. Bár az első egy-két hónapban volt bennem egy mit keresek én itt érzés, de a közeg megkönnyítette a dolgomat, nyitottan fogadtak az első pillanattól.

* És hogyan kerültél a Fonóba?

— Horváth László (a Fonó igazgatója és a Dombos Fest fő szervezője) felkérésére az elmúlt néhány évben a Press Szó volt a Dombos úgynevezett első számú médiapartnere. Beharangozó és összefoglaló videókat, cikkeket készítettünk a fesztiválról. Tavaly a Dombos alatt még a Propeller hírszerkesztőjeként dolgoztam, amitől rendesen szenvedtem, mert számomra túlságosan sok bulvár-, kattintásvadász tartalmat kellett írnunk. El is vette a kedvem a szakmától. Tehát nappal és este forgattam a Domboson, reggelente pedig elmerültem a bulvár bugyraiban. Így még jobban kirajzolódott a két világ közötti szakadék. A fesztivál után vettem a bátorságot, és írtam Lacinak, hogy ha akad a Fonó vagy a Dombos kapcsán valami nekem való meló, szóljon. Első körben egy nem sok jót sejtető választ kaptam, karácsony környékén azonban már konkrétumokkal hívott.


Balassa Teodóra felvétele

* Mi a feladatod?

— Kommunikációs munkatárs — ez áll a szerződésemben. Az első fél évben a videózáson és a fotózáson kívül a honlapot meg a közösségi oldalakat is kezeltem. Az utóbbi azonban szinte az összes időmet elvitte, ezért a honlapot most már más csinálja, én pedig fotózok és videózok, annak minden szerepkörével: operatőrködök, vágok, riporterkedek, szerkesztek, forgatásokat szervezek. Új univerzumokban kellett gyorsan kiismernem magam, hiszen a fotózást, vágást, operatőrködést szinte a nulláról kezdtem el tanulni februárban.

* De azért előtte is volt fényképezőgép a kezedben.

— Évekig ültem a vágók és álltam az operatőrök, fotósok mellett, így persze volt némi rálátásom a munkájukra. Körülbelül annyi, mint egy gitárosnak a fúvósokéra. Ott állnak egymás mellett, ezt-azt tudniuk is kell a másik hangszeréről, de azért mindenki a sajátjával van elfoglalva. Nagy kihívás egy személyben betölteni a különböző funkciókat, ennyi mindenre koncentrálni.

* Egy személyben vagy az interjúknál fénymester, hangmester, operatőr és riporter.

— És ez már nem a jövő, hanem egyre inkább a jelen videózása. A Vajdasági RTV-nél nemrég ezeket még négy-öt fős stábok csinálták, most viszont már ott is van olyan kolléga, aki teljesen egyedül forgat. A múltkor külsős helyszínen kellett interjút készítenem. Felerőltettem a hátamra a szakadásig megtömött fotóstáskát, még a két stúdiólámpát is beleszuszakoltam, mely a fejem fölött vagy fél méterrel lógott ki, a kezemben a két kameraállvány, és így irány a villamos. Persze attól, hogy ezt fizikailag valahogy még meg is tudja oldani egy ember, felelősséget azért nehéz vállalni egyszerre ennyi területért. Nagy szerencse kell ahhoz, hogy sikerüljenek az ilyen felvételek, főleg, ha az idő is sürget — és szinte soha nincs olyan, hogy ne sürgetne. 

* Amikor munkahelyet váltottál, mindig ugyanazok voltak a szempontok?

— Nyilván mindig próbáltam olyan munkát találni, amelyet szeretek, vállalhatónak tartok, és meg is tudok belőle élni, de erre nem mindig adatik meg a lehetőség. Az ember próbálkozik szabadon dönteni a kényszerpályáin. A pénz szinte sosem volt szempont. Persze én is abból élek, de már többször utasítottam vissza olyan lehetőséget, amellyel „jól jártam volna”, de vagy nem éreztem alkalmasnak magam, vagy a feladat nem mozgatott meg eléggé. A legtöbbször pedig lelkiismereti okokból nem vállaltam el a jól hangzó, de valamiért mégis büdös lehetőségeket.


 

* Ilyen igényből születtek meg a saját projektumok? Gondolok itt a Press Szóra vagy a Budapest Retourra? Hogy valami kreatívat alkoss?

— A Press Szó előzménye a Képes Ifjúságban futó Árok-rovat volt. A középiskola végén, az egyetem elején jártunk, s ez a lap volt az a fórum, amelynek nekünk és rólunk kellett volna szólnia. De akkoriban nem töltötte be ezt a funkcióját, más újságokból ollózott cikkekkel volt tele. Ez nagyon zavart. Akkoriban már figyeltem a kortársaimat olyan szemmel, hogy kiben van újságírói véna. Ez valószínűleg onnan ered, hogy velem sokat foglalkozott Kubát János, később általa megismerkedtem Árok Ferenccel is, ők fertőztek meg az újságírással, a Magyar Szóval, és ezt próbáltam továbbadni a generációmnak. Árok Ferenc felajánlotta az írásaiért járó honoráriumát fiatal újságírók ösztöndíjazására. Mindig az lebegett a szemünk előtt, hogy ki kellene nevelni egy új, nagy generációt. A háború alatt csúcson levő vajdasági magyar újságírók tömkelege disszidált — azóta is nagyon érződik ez az űr. Különféle csavarok után nálam kötött ki az Árok-féle ösztöndíj. Akkor írtam Feri bácsinak egy levelet, hogy ezt az összeget inkább egy széles körű tehetségkutatásra fordítsuk.

* Ez egy jó kezdeményezés volt, emlékszem rá. Egyébként a Press Szó a Képes Ifi ellenében indult, vagy mellette, úgyszólván kiegészítő portálként?

— Folytatása volt annak, amit a Képes Ifinél elkezdtünk. Amikor végbement a főszerkesztőváltás a Magyar Szóban, rögtön mondtam, hogy vegyük a kalapunkat. A kollégák azonban meggyőztek, hogy várjunk egy kicsit. Maradtunk néhány hónapot, de beigazolódott, amitől féltünk, ezért továbbálltam. Akkorra kiépült egy bázisunk harminc-negyven fiatalból, ezért megalapítottuk Csillik Blankával a Press Szót. Egy fiatalos online lapot, mely — nem függetlenül a saját élethelyzetünktől, hiszen akkor már mindketten Pesten éltünk — az elvándorlás témáját helyezte előtérbe, sokat foglalkozott a Szegeden és főleg a Budapesten élő vajdaságiakkal.

* S ezután következett a Budapest Retour.

— Igen, ez némileg ennek a Press Szó-s vonalnak a folytatása volt. Zsolnai Ákossal már készítettünk videókat a Press Szóra, majd pályáztunk ezzel a műsorötlettel a Vajdasági RTV-nél, nyertünk, s elindulhatott a Budapest Retour, a Budapesten élő vajdaságiakról szóló magazinműsor. A médium változott, a tematika, legalábbis részben, maradt.


* És van két film is, melyhez közöd volt, mindkettő a www.vs.hu weboldalra készült. A Saskarom egy sokszoros szkandervilágbajnok bácsit mutat be, szerintem nagyon jó. K. Kovács Ákossal és Tóth Szilárddal együtt készítettétek. A másik pedig egy Budapest—Belgrád vasútvonalat bemutató dokumentumfilm. A témát ti hoztátok?

— Is-is. Az első film alanyához Tóth Szilárd közvetítésével jutottunk el, aki edzeni járt Misi bához. Már javában forgattunk, amikor először éreztem, hogy igen, ebben a sztoriban valóban megvan, ami egy jó filmhez kell. Persze azt még ki is kellett hozni belőle valahogy. Az első változatra a mentorunk azt mondta, hogy ez olyan, mint egy Fókusz-riport, vágjuk újra. Nagyon sürgetett bennünket az idő, közelgett a nyilvános bemutató. Nagy nehezen kiharcoltunk Misi bánál még két-három forgatási napot, és egy szinte új filmet csináltunk, vagyis igazából akkor lett belőle film. Az egész szerkezetét felforgattuk. A két változatot összevetve a különbséget leginkább a titokban lehetne megfogni. Egy olyan új struktúrát alakítottunk ki, amely nagyon is használja ezt a filmes eszközt. Azt hiszem, ez tette filmmé a riportot. A vonatos filmre a Saskarom után kaptunk felkérést. Nyert erre egy pályázatot a www.vs.hu, és adta magát, hogy a szerbiai helyismeretünk miatt ránk bízza a forgatást.


 

* Ervin, szoktál büszke lenni? Vannak munkáid, melyeket szívesen mutogatsz, kóstoltatsz másokkal?

— Annak nagyon tudok örülni, ha akár nekem, akár másnak sikerül a semmiből valami „nagyot” létrehoznia. Ezek a mindennek ellenére, éppen azért is szituk kiskorom óta nagyon lelkesítenek. Bár meg tudom érteni, de nem szeretem azt, amikor siránkozással válaszolunk a nehéz helyzetekre, azt meg főleg nem, amikor normává tesszük a beletörődést, és szinte bűnné a próbálkozást, ellenállást. Szeretek részese lenni az ilyen ügyeknek, amikor valakiket idegesít, hogy ez vagy az nincs, vagy nem úgy van, ahogy kellene, de nyavalygás helyett megcsinálják a saját változatukat. Hihetetlen, mégis igaz, hogy ezek a kezdeményezések sokszor gond nélkül kiállják a versenyt a nagy kirakatintézményekkel, ahol folynak el a milliárdok, eredmény meg sehol. Talán az Árok-projektum is ilyen volt, de egyébként a Fonóé még inkább ilyen történet: hiányt sikerült pótolnia önerőből, nem várva másra. Ez tetszik benne.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..