Az elektronikus zene — Előzményei és kialakulása

Az elektronikus zene — Előzményei és kialakulása

Ha le akarunk ásni az elektronikus zene gyökereihez, akkor nem elég csak az emberek és a zenék kapcsolatának kérdésével foglalkozni, hanem először a hangok kialakítói, a hangszerek születésének és fejlődésének a lépcsőfokait kell nyomon követnünk. Ki gondolná, hogy a gyökerek nem a huszadik, hanem egészen a tizenkilencedik századig nyúlnak vissza.

„Vannak zeneházaink, ahol gyakoroljuk, bemutatjuk minden hangunkat és előállításukat. Vannak harmóniáink, amelyek nektek nincsenek, negyedhangokból és kisebb hangközökkel.”
(Francis Bacon — Új Atlantisz, 1624)    

Ha le akarunk ásni az elektronikus zene gyökereihez, akkor nem elég csak az emberek és a zenék kapcsolatának kérdésével foglalkozni, hanem először a hangok kialakítói, a hangszerek születésének és fejlődésének a lépcsőfokait kell nyomon követnünk. Ki gondolná, hogy a gyökerek nem a huszadik, hanem egészen a tizenkilencedik századig nyúlnak vissza. Akkor készítették az első elektronikus hangszereket, és találta föl az elektromechanikus zongorát Európában, a svájci Neuchatel városában egy Hipp nevű újító 1867-ben. Hipp, aki a svájci Telegraph nevű, távírókészüléket gyártó üzem főigazgatója volt, elektromágnesekkel és dinamókkal működő hangszeren generálta a hangot.

Egyébként — ha nagyon szőrszálhasogatók akarunk lenni — azt is mondhatjuk, hogy már a tizennyolcadik század legyártotta az első elektronikus hangszereket, mégpedig Jean Baptiste Delaborde 1759-ben a Clevecin Electrique nevű elektronikus csembalót, majd 1800-ban Johann Maelzl a Panharmonikont.

De térjünk vissza 1867-be, amikor nemcsak hangszerek születésének lehettünk tanúi, hanem olyan kísérletnek is, amely a hangrögzítés kifejlesztésével foglalkozik. A kísérletet Leon Scott de Martenville irányította, aki hangvázlatokat próbált rögzíteni karbon bevonatú hengerekre, és ezáltal bő tíz évvel megelőzte a fonográf feltalálását, hiszen azt Thomas Alva Edison csak 1878-ban fedezte fel. A fonográf előtt még 1876-ban az elektroharmonikus zongorát is felfedezte Elisha Gray. A hangszereket azonban használni is kellett, és természetesen ezáltal zenéket is kreálni. Így született meg 1895-ben a Percy Grainger által kidolgozott Free Music koncepció, amely kilenc hangot foglalt magában, teljes ritmikus szabadsággal. Ugyanebben az évben Juan Carrillo kidolgozza a mikrohangok (tizenhatodhangok) zenei koncepcióját és a 96-os hangskálát. A tizenhatodhangokat pl. egy Arpa Citera nevű hangszeren játszotta. Fontos még megemlíteni Eric Satie nevét is. Ő már 1893-ban a Vexationsszal, azaz az első ciklikus (loop) zongorakompozícióval vési be nevét a köztudatba.

Miután pedig már egy ideje létezik fonográf, Emile Berliner 1897-ben a fonográflemezeket kezdi fejleszteni. Tehát a zene előállítása, rögzítése és hallgathatósága túl van a kezdeteken, és a későbbi generációkra már valamivel könnyebb feladatként hárul a modernizálás és fejlesztés. Ennek fényében tevékenykedett Valdemar Poulsen is, aki már a huszadik században, 1902-ben szabadalmaztatja a drótos, avagy huzalos lejátszóját mint az első mágneses lejátszót, a Telegraphont.
1905-től 1923-ig nagyszabású zenei kísérletezés folyik Arnold Schoenberg révén az atonális zene kidolgozására. 12 hanggal, avagy zajjal kezdi a kísérletet, és 1911-ben írja meg a Harmonielehre című munkáját. Abban pedig, hogy e zajokat erőteljesebben lehessen generálni, segíthetett neki Lee de Forest 1906-ban kifejlesztett hangerősítő csöve.

De 1906 még egy nevezetes esemény kapcsán is említésre méltó, hiszen akár a modern elektronikus zene felől megközelítve sem elhanyagolható dolog az első szintetizátor megszületése, melyet Telharmoniumként és Dynamophone-ként is ismerhetünk.

A feltaláló Thaddeus Cahill, aki óriási reményeket fűzött hangszeréhez, és ezért nem véletlenül alakult meg a New England Electric Music Company Kanadában, melynek célja a hangszer elterjesztése és bemutatása volt Észak-Amerikában. A célállomások pedig nem voltak mások, mint a színházak, a hotelek, éttermek és akár a magánházak is.

A hangszerek, zenék és zenészek mellett pedig a társadalom sűrűjéből kipattannak a futurista, majd a dadaista mozgalmak. Luigi Russolo olasz művész Filippo Marinetti költővel 1913-ban megalapítja az Art Of Noise nevű futurista mozgalmat, amely főképpen az újonnan kirajzolódó zajvilág problematikával foglalkozik, zajintonálókat készítenek (Intonarumori), azaz olyan berendezéseket, amelyekkel elektronikus zajokat gerjeszthetnek. Szerintük a zene fejlődése egybeesik a gépek fejlődésével. A zajrepertoárjuk pedig a következő hangokból állt: ropogás, sercegés, karcolás, kaparás, csobogás, pattogás, berregés, üvöltés, fütyülés, sípolás és még ki tudja, mennyiféle zajt intonáltak még. 1914-ben lépnek fel első koncertjükkel Milánóban.

(Folytatjuk)

Eric Satie — Vexations:

Luigi Russolo — Veglio Di Una Città ( Die Kunst der Geräusche):

Percy Grainger — Free Music No. 1 (For Four Theremins) [1936]:

Arnold Schoenberg: Father of Modern Music:

Címkék: elektronikus

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Az elektronikus zene — Előzményei és kialakulása
Zene
  • OTS
  • 2017.10.11.
  • LXXII. évfolyam 41. szám
Facebook

Támogatóink