Milyen betegség?

A legtömörebben talán így lehetne megfogalmazni: szociális, kommunikációs és kognitív készségek minőségi fejlődési zavara, mely egy egész életen át tartó fogyatékos állapotot eredményezhet.

Az autizmus genetikailag erősen meg van határozva, a családban halmozódik. Előfordulása folyamatosan nő. A családtagokkal együtt a lakosság 1-1,5%-át érinti közvetlenül. Az állapot leírására viszonylag későn került sor, emiatt pedig az ellátás megszervezése még sok kívánnivalót hagy maga után, noha az utóbbi két évtizedben óriási fejlődés tapasztalható. Megfelelő speciális módszerekkel igen jó eredmények érhetőek el a nehézségek kompenzálásában és a szociális beilleszkedésben. Az autizmussal kapcsolatos kutatások felgyorsultak az utóbbi tíz évben, de a szolgáltatás színvonala sehol sem kielégítő.

Tünetei

A gyermekek esetében a legsúlyosabb tünetek két- és ötéves koruk között lépnek fel. A közvetlen környezetükhöz való kapcsolatuk, az alkalmazkodásuk ezután lényegesen javulhat, de a fő gond nem változik. Minden 100 típusosan autista gyermekből nagyjából 5 válik önálló felnőtté, 25-30 esetben jelentős fejlődés tapasztalható, de az ilyen személyek támaszt, ellenőrzést igényelnek, a többiek azonban súlyosan fogyatékos személyek, akik ellátásra szorulnak.

Az autizmus skálája a mély fogyatékosságtól az ép intellektusú ember enyhe szociális készségzavaráig terjed. Az autizmus gyakran jár együtt értelmi vagy egyéb fogyatékossággal. Az előfordulása fiúknál négy-ötször gyakoribb, mint lányoknál. A szakirodalmi források a szűken értelmezett autizmus gyakoriságát 0,05-0,15%-ra, a tágabban értelmezett autizmusét pedig 0,25%-ra becsülik. A diagnosztizált személyek száma ismereteink bővülésével, a diagnosztikus módszereink javulásával növekszik. A tünetek közé soroljuk a beszéd- és az értelemzavart, a koncentrálásra való képtelenséget, a sértődékenységet és a a személy magába fordulását, a külvilágtól való elszigetelődését.

Az autizmus a viselkedés jellegzetes zavara

Ebbe a csoportba soroljuk mindazokat a gyermekeket és felnőtteket, akikről közös szükségleteik alapján, az ellátás szempontjából — pedagógiai szempontból is — egységesen kell gondolkoznunk, mert általános értelmi képességeiktől függetlenül nem tudják ellátni magukat.

Mivel nincs látható, típusos külső jel, és a probléma belátása, megértése bonyolultabb, mint a többi, klasszikus fogyatékosság esetében, az autizmus felismerése, leírása és a szakszerű ellátás kialakulása mindenütt igen későn kezdődött. Az autizmussal kapcsolatos pszichológiai, gyógypedagógiai, orvosi és alapkutatások igen nagy körültekintést igényelnek. A hagyományos felfogással szemben az autizmust nem elmebetegségnek tartjuk, hanem a fejlődés olyan zavarának, amely minőségében és mennyiségében is eltér a normál fejlődéstől, és az esetek többségében fogyatékos állapothoz, típusosan igen súlyos fogyatékossághoz vezet. Orvosi értelemben nem gyógyítható. Egyértelmű tehát, hogy az autizmus a viselkedés jellegzetes tüneteivel leírható állapot, mely különféle agyi fejlődési és működészavart okozó organikus tényezők hatására jöhet létre. Az okai között, amelyek nincsenek teljesen tisztázva, elsősorban genetikai és az idegrendszert károsító hatásokat, esetleg azok interakcióit feltételezik. A genetikus meghatározottság igen erős. Ezt például az is jól mutatja, hogy az autizmussal élő gyermekek testvérei között az átlagosnál ötvenszer gyakoribb, azaz 2,7%-os az autizmus megjelenésének esélye. Az autizmus minden értelmi szinten előfordulhat, és gyakran társul más fogyatékossággal, fejlődési zavarral. Ennek megfelelően a klinikai kép igen sokféle lehet — az autizmus súlyossága, az értelmi színvonal, az egyéb képességek, illetve fogyatékosságok és a gyermek személyisége függvényében. Az autizmus nem befolyásolja a várható élettartamot.