Régi történet új köntösben
Magyarországot sajnos elég sok minden osztja ketté, a többi közt a paksi atomerőmű bővítésének kérdése is. A rendszerváltás előtt, 1983-ban kezdte meg működését az atomerőmű első reaktorblokkja. A szovjet befolyásnak „köszönhetően” egykori építői orosz technológiával ruházták fel. Az orosz technológia azonban egyúttal azt is jelentette, hogy a később esedékes bővítéskor, illetve az új blokkok elhelyezésekor is az orosz műszaki megoldásokra kell majd támaszkodni. Nem véletlen, hogy a szovjet hatalom még a nyolcvanas években szerette volna bővíteni az atomerőművet. Oroszországon kívül azóta számos más ország is versengett a paksi bővítésért. Egyebek közt koreai, japán, amerikai és francia cégek szerették volna kivenni a részüket Magyarország egyik legnagyobb beruházásából. A paksi atomerőmű újkori, avagy rendszerváltás utáni kiterjesztésének előkészítése a 2007. esztendőre tehető. Ebben az évben kezdték ugyanis a Magyar Villamos Művek szakértői kidolgozni a beruházást megalapozó tanulmányt. Ez a bizonyos Teller-projektum szinte titokban készült, mivel az egykori szocialista kormányt kötötte az 1996. évi atomtörvény, mely szerint parlamenti felhatalmazásra lett volna szükség ahhoz, hogy előkészíthessék a paksi bővítést. A Kóka János által vezetett gazdasági minisztérium új energiapolitikai koncepciójában a paksi bővítés nem szerepelt az elsődleges tervek között, azaz kevésbé helyezett rá hangsúlyt a minisztérium. Mégis ekkor dőlt el — a szocialista frakció közbenjárására —, hogy a magyar kormány a következő évtizedekben az atomenergiát fogja előnyben részesíteni. A bővítés tervei 1000 és 1600 MW közötti blokknagyságról, nyomottvizesreaktor-típusról, 2000—3000
euró/kW létesítési költségről és legalább 60 év üzemidőről szóltak.
Kormány—ellenzék csata a bővítésért
A kormányváltás után a Fidesz vezette új kormány a szocialistáktól kapott örökségnek köszönhetően tovább egyengette az atomerőmű bővítésének útját. 2010-ig nem is volt különösebb nézeteltérés a Fidesz és a szocialisták között ezzel kapcsolatban. Mindez részben bizonyos háttérmegállapodásoknak volt betudható. Az ezt követő időszakban azonban olyannyira eltávolodtak egymástól az álláspontok, hogy a Magyar Szocialista Párt 2011-ben már az atomerőmű-bővítést is elutasította. A szocialisták korábban nemzetközi atomerőmű-felújítási pályázatot szerettek volna kiírni. A tendertől függetlenül azonban már akkor mindenki tudta, hogy az orosz terv lesz a befutó. Végül Orbán Viktor magyar kormányfő tett pontot a bővítési ügy végére ez év január 14-én azzal, hogy pályázat nélkül írt alá szerződést Vlagyimir Putyin orosz államelnökkel. Így az oroszok elértek mindent, amit már a szovjet időkben is szerettek volna, azaz oroszlánrészt vállalhatnak a hatalmas beruházásban.
A történet furcsa bája azonban az, hogy a hosszú évtizedek folyamán a szereplők egy kissé megváltoztak, valamint a szerepek részben kicserélődtek. Akik egykor oroszbarát politikát folytattak, és önpusztító oroszellenességgel vádolták Orbán Viktort és kormányát, azok most Magyarországról mint szovjet utódállamról beszélnek, népszavazást követelnek, és tüntetnek a paksi atomerőmű bővítése ellen. „Választhatjuk azt, hogy a mi hazánk szovjet utódállam legyen, Orbánisztán, vagy választhatjuk azt, amit ‘89-ben, ‘90-ben egyszer már választottunk, egy független, demokratikus európai jogállamot, egy normális Magyarországot” — jelentette ki egy tüntetésen Bajnai Gordon, az Együtt—PM vezetője. Mindeközben Orbán Viktor, aki néhány évvel ezelőtt még az „orosz medve” bajszát húzogatta, most vidáman aláírta Putyinnal az évtized beruházását.