— Szeretem a férfit, akit választottam, és úgy érzem, ő is szeret engem, és ez nekem elég, többet nem is várok az élettől — mondja öreges bölcsességgel. — Hiszen amióta a világra jöttem, azt hiszem, mindig arra vágytam, hogy szeressenek. Hárman vagyunk testvérek. A bátyám két évvel idősebb, én vagyok a középső, az olyan gyerek, akit a köztudatban felesleges középsőnek tartanak. Utánam három évvel született a húgom, aki most a középiskola végzős növendéke. Egy ismert kistelepülésen élünk, itt születtek a szüleim és a nagyszüleim is. Itt mindenki mindenkit ismer, és még a csukott ajtók alatt is kicsurog a család legféltettebb titka is.

A szüleim szakmunkások, azzal a különbséggel, hogy az anyámnak keresettebb a szakmája. Ő ugyanis női fodrász, így amíg nő lesz a világon, addig biztosan nem hal éhen. Arra nem emlékszem már, hogy a szüleim milyen házasságban éltek. Azt tudom, hogy az apám nem volt erőszakos, sem részeges, olyan férfi volt, aki elfogadta az asszonya szabta szabályokat a családban, és tiszteletben tartotta őket. Ő asztalos, és köztudott, hogy az asztalosnak akkor van munkája, ha a népnek van pénze, és új bútort vesz, kerítést, ablakot, ajtót cserél. Ezért sokszor volt munkanélküli. Nem tudom, ez volt-e a válásuk oka, csak azt tudom, hogy óvodás voltam, amikor anyám elköltözött az albérletből. És a három apró gyereket otthagyta apámnak. Az anyám szülei egy faluban éltek, így anya — talán a kuncsaftok miatt — a városkában maradt. Apám visszaköltözött velünk a szüleihez. Én egy árva szót sem szólhatok a nagyiék ellen, de már nem voltak éppen fiatalok, és egyszerre három gyerek felügyelete nehéz feladat volt számukra. Amikor a bátyám felső osztályos volt, a nagyiék már nem tudták ellenőrizni. Apa nem nagyon vett részt a nevelésünkben, ő úgy gondolta, egyetlen feladata, hogy az anyagiakról gondoskodjon, hogy ne legyünk a nagyiék terhére, ezért sokat dolgozott, persze feketén. A bátyám belekeveredett egy kiskorúakból álló tolvajbandába. Amikor a rendőrség egy éjszaka tetten érte őket, a nagymama kézen fogott, és elmentünk anyámhoz, akivel egyébként nem álltunk semmilyen kapcsolatban. Ő nem tartott ránk igényt, mi, gyerekek pedig nem is ismertük őt igazán. A nagymama azt akarta, hogy rámutasson anya hibáira velünk kapcsolatban, mert anya is azt híresztelte a városkában, hogy a férje nem neveli jól a fiukat. A beszélgetés normálisan indult, de amikor a nagymama azt mondta, hogy egy anyának akkora kötény kell, amely alá el tudja rejteni a csínytevő gyereket, és esetleg meg is tudja védeni, akkor anyám erre azt mondta, hogy ő életében sosem kötött maga elé kötényt, annak oltalmára hiába várnak. Többé felé sem néztünk…

Szakközépiskolába indultam, de a szegényes táplálkozás miatt meghíztam, és az apám befizetett két hónapot egy konditeremben. Ott ismertem meg a leendő férjemet, aki edzőként dolgozik. Nyolc évvel idősebb, de azt mondja, hogy én sok felnőttnél tapasztaltabb vagyok. Igaza van, a nagymama ugyanis beteges, így a serdülőkorban levő húgom nevelése igazából az én feladatom. Meg részben a háztartás vezetése is. És a tanulás is. Nagyon jólesett a figyelme, ahogy minden edzés után azt mondta, elvesz feleségül. Így történt, hogy a két hónap edzés után majdnem minden este együtt voltunk. És ha a sors nem állít elénk akadályt, húsvétkor megesküdünk. Remélem, hogy addig találok munkát is a szakmában, és nem lesznek anyagi gondjaink. Sokáig latolgattuk, meghívjuk-e anyámat a lakodalomba, melyet a férjem és a szülei pénzelnek. Elmentünk hozzá, és megkérdeztük, érdekli-e, milyen menyasszony leszek. Azt felelte, hogy őszintén szólva nem nagyon. És nem is jöhet el, mert a terhesség negyedik hónapjában van, vigyáznia kell a magzatra! Gondolja el, még az apám is azt mondja, nem tudja, eljöjjön-e a lakodalomba, és ha igen, magával hozhatná-e a barátnőjét, aki két évvel idősebb nálam. Tudja, most már nem is nagyon fáj mindez, már megcsömörlöttem. A nagymama egyre betegebb, a nagyapa is veszíti az erejét, engem a húgom sorsa aggaszt. Úgy tervezzük a párommal, hogy az esküvő után gyámságot vállalunk felette. Egy picit jöjjön közelebb, nem akarom hangosan kimondani, hogy most boldog vagyok. Mondtam is a minap a vőlegényemnek, hogy félek kimondani az érzéseimet, mert nekem sincs kötényem, melyet védőpajzsként használhatnék. Erre ő azt felelte, hogy az én szívem a védőpajzs, mely mindenkit megvéd. Ezért szeretem őt!