home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Az Egyesült Államokban folyamatosan nő a fertőzöttek és a halottak száma
MTI
2020.03.30.
LXXV. évf. 13. szám
Az Egyesült Államokban folyamatosan nő a fertőzöttek és a halottak száma

Az Egyesült Államokban folyamatosan nő a koronavírus által fertőzöttek és a járvány halottainak a száma. A Johns Hopkins egyetem és kórház hétfő déli adatai szerint eddig több mint 143 ezer amerikainál mutatták ki a fertőzést, a halottak száma pedig meghaladja a 2500-at.

Andrew Cuomo, New York állam kormányzója hétfőn délelőtt bejelentette, hogy egyedül az államban a Covid-19 a vasárnapi 965 halálos áldozathoz képest hétfőre már több mint ezer áldozatot követelt.

New York városának kórházai megteltek, egymás után állítják fel a tábori kórházakat, még a Central Parkban is felhúztak egy sátorkórházat.

New Yorkban hétfőn, helyi idő szerint a déli órákban kikötött az a kórházhajó, amely szombaton indut el a virginiai Norfolkból. A hajón 12, teljesen felszerelt műtő van, orvosokkal és ápolókkal.

Deborah Birx, a járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket irányító kormányzati munkacsoport tagja hétfőn az NBC televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta: az Egyesült Államok vidéki, kistelepülésein élőknek is fel kell készülniük a járványra. Mint fogalmazott: a vírus nagyon enyhe tünetekkel járó, sőt, tünetmentes fertőzéseket is okozhat és csak akkor törhet felszínre, amikor a legsérülékenyebb társadalmi csoportokat — az idős korúakat vagy a komoly, krónikus betegséggel küszködőket — sújtja. Az orvosnő hozzátette: amikor már ezeket a rétegeket is elérte a fertőzés, ez azt jelenti, hogy az adott településen mindenütt „befészkelte magát” a vírus.

Larry Hogan, Maryland kormányzója hétfőn rendeleti úton tiltotta meg a lakhelyelhagyást. A rendelet értelmében csakis nagyon kivételes esetben — nélkülözhetetlen munka, vagy élelmiszer- és gyógyszervásárlás okán — lehet kimenni az utcára. A rendelet betartását az állam területén rendőrök ellenőrzik, a szándékos szabálysértőket ötezer dolláros büntetéssel sújtják. „Mi már nem kérjük, vagy javasoljuk, hogy a marylandiek maradjanak otthon, hanem kötelezzük őket erre” — nyilatkozta a kormányzó.

Hasonló értelmű rent írt elő Ron DeSantis, Florida kormányzója is, ez a rendelkezés azonban egyelőre csak az állam déli megyéire terjed ki.

Vermont kormányzója, Phil Scott arról adott ki rent hétfőn, hogy bárki, aki belép az állam területére, köteles 14 napig tartó önkéntes karanténba vonulni.

A szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség (FEM) közleményben tudatta, hogy több külföldi ország — köztük Malajzia, Thaiföld. Vietnam, Tajvan, India, Mexikó — vállalataival szerződtek egészségügyi eszközök segédeszközök gyártására. Az orvosi kesztyűket, maszkokat, sebészköpenyeket chartergépekkel szállítják az Egyesült Államokba.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..