Vízhelyzet van, vészhelyzet azonban nincs — hallottuk a magyarkani-zsaiaktól, és a helybeliek ehhez is tartják magukat. A Tisza-parton zajlik az élet, a töltésen sokan futnak, sétálnak vagy egyszerűen csak nézelődnek. Mások a szokásos tavaszi munkálatokkal foglalatoskodnak: szépítik, javítgatják a csónakokat, vagy építkeznek. Mindez teljesen természetesnek hatna, ha a csónakok nem lennének ilyen közel a töltés lábához, ha a strand, a kemping nem lenne teljesen elárasztva, és a vendéglők, nyaralók nem vízben állnának.
A szőke folyó helyenként uszadékfát, hatalmas törzseket, kisebb szemét-szigeteket görget, de teljesen nyugodtnak tűnik. Csak a szokásosnál jóval szélesebb. El sem hinnénk, hogy a föld legjámborabb folyója — ahogyan Petőfi Sándor nevezte — láncát letépett őrültként, zúgva, bőgve képes gátakat áttörni és vágtatni a rónán át…, mintha el akarná nyelni a világot — hogy továbbra is a költőt idézzem. A szakemberek szerint ettől nem kell tartanunk. Példaként hozzák fel, hogy 2006-ban és 2010-ben sokkal magasabb volt a Tisza vízállása.
Molnár Áronnal, a magyarka-nizsai önkormányzat katasztrófavédelmi bizottságának szóvivőjével és Csőke Rudolffal, a kajakklub edzőjével csónakba szállunk, hogy kollégám a vízről fényképezhesse az áradással küszködő épületeket, amelyek, szerencsére, többnyire oszlopokon állnak.
Molnár Áron a válságstáb nevében elmagyarázza a helyzetet: a községben rendes árvízvédelmi készültség van, amit 600 centiméteres vízálláskor vezetnek be. (Beszélgetésünk napján, április 11-én a víz magassága 670 centiméter.) Megtudom azt is, hogy a víz szintje a következő napokban még legalább fél méterrel emelkedik. Nemrégiben még napi 20 centivel nőtt meg a vízszint, aztán valamivel kevesebbel, 15-16 centivel, sőt előfordulhat az is, hogy „csak” napi 10 centiméterrel nő, de aztán ideér a Kárpátokból az olvadás. Mivel a Tiszát leginkább a magyarországi árhullám befolyásolja, a helyzet alakulása attól is függ, hogy a szomszédban mennyire nyelik el az érkező víztömeget a folyók. A rendkívüli állapotot 800 centiméteres vízállás esetén szokás kihirdetni. 
— Mi a legjobbat reméljük, de a legrosszabbal számolunk. A homokzsákokat elkészítettük, a töltéseket állandóan ellenőrizzük, a városházán folyamatos az ügyelet, „élnek” a telefonok, várjuk a polgárok bejelentéseit. Jelenleg senki sem mehet szabadságra, mindenki felkészült az esetleges bevetésre. A rendkívüli állapotnak inkább a megelőzés a célja, a gyorsabb, hatékonyabb reagálást szolgálja. Így, ha szükség mutatkozik rá, minden ember és munkagép azonnal indulni, cselekedni tud — mondta Molnár Áron, majd hozzátette: — A magyarkanizsaiak megszokták és szeretik a Tiszát, a víz emelkedése most több embert csal ki a töltésre, mint normális vízállás idején. Aki folyó menti településen él, pontosan tudja, mivel kell számolnia. A töltéseink erősek, nem kell attól tartani, hogy nagyobb probléma adódik.
A belvízzel viszont voltak gondjaink, hiszen az év első három hónapjában kétszer-háromszor annyi csapadék hullott, mint általában: a megszokott 80—120 mm helyett 240-250 mm. A csatornák megtöltődtek, a Tisza is növekedett, ami láncreakciót idézett elő. Mintegy 3000 hektárnyi terület került víz alá — 200-300 hektárnyi gyümölcsös és szántóföld, a többi inkább legelő —, de már rendeződik a helyzet. Azok az óriási „tavak”, amelyek a belvíz miatt keletkeztek, teljesen visszahúzódtak, a csatornákban is húsz centivel alacsonyabb a vízszint, a kedvező időjárás és a szivattyúk folyamatos működése járult hozzá ehhez. Több átvezető, áteresztő gátat építettünk, bekapcsoltuk a munkába a horgosi vízműveket, valamint az összes mozdítható gépezetet a község területén. Igaz, a tavaszi vetés még eltolódik egy időre, mert nagyon sárosak a földek.
Miközben kikötünk, a fiatalemberek azzal biztatják a fotósunkat, hogy a jövő héten is látogasson el hozzájuk, mert akkor sokkal „érdekesebb” felvételeket készíthet. Persze mindannyian tudjuk, hogy a helyzetet nem igazán ildomos érdekesnek nevezni, és a katasztrófaturizmusnak sem vagyunk a hívei.