Az Úr kegyelméből feljuthattunk végre a Kudriczi-tetőre is. A Verseci-hegy vadregényes ösvényeit vallatva.
Június 22-e vala. Egy, több héten át tartó folyamatos esőzés utáni szünnapon, amikor a napsugárzás intenzitása is volt legalább akkora, hogy az időközben elszaporodott csúszómászók is szívesebben maradtak nyirkos rejtekhelyükön, mint az izzásig felhevült terméssziklák alatt, vagy a helyenként kötésig érő fűtengerben.
A szerző felvételei
Kicsiny, egyre morzsolódó osztályközösségem hétpróbás túrázóit persze, a dolgok ellenkezője sem tántorította volna el eredeti szándékuktól, melyet idestova másfél esztendőn át dédelgettek és érlelgettek magukban. Viszont sokkal, de sokkal jobb így!
A kiindulópont a verseci gravitációval bíró Kisszered falucskája volt, a terven kívül megvalósított össztáv skálájának rezgése pedig közvetlenül a huszonharmadik kilométer előtt állapodott meg.
Természetjáró kirándulásunk ezen etapjához is a torontálvásárhelyi Debelyacsa — a Természet Szolgálatában Környezetvédelmi és Fejlesztési Egyesülettől kértünk és kaptunk eszmei védnökséget. Az önrészt maguk a túrázók állták.
S hogy mivégre lettek a természetfotók zömmel fekete-fehérek? Leginkább azon ráeszmélés nyomán, hogy pont ezen éltető elemünkre fordítunk legkevesebb figyelmet. Holott „szürkeségében” is impozáns és fennmaradásunkhoz nélkülözhetetlen tényező!
Vonatkozó írásunk bővebb változatát hetilapunk nyári kiadásainak egyikében olvashatják.
Még több kép!▼
