home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Áprilisi események a szórványban
Martinek Imre
2016.04.25.
LXXI. évf. 16. szám
Áprilisi események a szórványban

Székelykevén borászati szemináriumot tartottak, Kevevárán körzeti szavalóversenyt, illetve az idei Dél-bánáti Szemle előtanácskozását, Hertelendyfalván pedig székely kaput állítottak. Az általános iskolások körzeti anyanyelvi versenyének Torontálvásárhely volt a házigazdája.

Székelykeve: Borászati szemináriumot tartottak Székelykevén a kevevárai község turisztikai szervezetének koordinálásában. A Bánáti élvezet nevet viselő szeminárium nagy számban megjelent és rangos részvevői mindenekelőtt a bor termelésének, osztályozásának, tárolásának, tálalásának és fogyasztásának kultúrájába tekinthettek be. Az eseményen borkóstoló és gasztronómiai különlegességek is voltak. A rendezvénynek — mely által nemcsak a kevevárai község idegenforgalmi szervezetének, hanem az al-dunai székely—magyar település ökorurális jellegű turizmusának fejlesztési palettájára is került egy újabb színfolt — a székelykevei Dani étterem volt a helyszíne.

Kevevára: A dél-bánsági körzet szavalói megmérettetésének a kevevárai művelődési otthont választották helyszínül. A torontálvásárhelyi színeket a másodikos Balogi Blanka és az ötödikes Alföldi Ábel képviselte Bakator János osztálytanító, illetve Zairi Györgyike magyar szakos tanárnő felkészítésében. A két versmondó közül a soron következő rangfokozatú, torontálszécsányi versenyre Balogi Blanka nyert továbbjutási lehetőséget Osváth Erzsébet Zsémbes Zsófi ébredése című versével.

A dél-bánáti magyar művelődési egyesületek idei, immár huszonhetedik szemléjére készülve úgynevezett lépésegyeztető előtanácskozást tartottak Kevevárán a házigazda szerepét elvállaló helyi Keve Magyar Művelődési Egyesület szervezésében, az egyesületnek idestova tizennegyedik éve befogadó hajlékot nyújtó kevevári római katolikus plébánia épületében. A szakmai találkozón a jelen lévő székelykevei, pancsovai, hertelendyfalvi, torontálvásárhelyi, fejértelepi, sándoregyházai és a helybeli művelődési küldöttségek mindenekelőtt az idei szemle időpontját (szeptember 10-e) és tanácskozásának témáját (Szellemi örökségünk — a karácsonyi ünnepkörhöz kötődő szokások számbavétele) határozták meg. Egyszersmind több kérdéskör is szóba került, például a Dél-bánáti Betlehemes és Karácsonyi Szokások elnevezésű rendezvény adatainak összegyűjtése; egy tematikus monográfia szerkesztése, publikálása; megoldáskeresés az MNT képviselőjével a művelődési egyesületek nehéz anyagi helyzetére; bálok, ifjúsági találkozók szervezése regionális szinten, hogy a fiataljaink jobban megismerjék egymást. Megegyezés született arról is, hogy az idei betlehemes találkozó megszervezését Fejértelep vállalja, a 2017. évi szemle házigazdája pedig Torontálvásárhely lesz. A második regionális kézimunka- és kézműves-kiállítást a sándoregyházai Bonnáz Sándor MME szervezi majd ez év augusztusában.

Hertelendyfalva: Az avatás előtt a lehető legbiztosabb alapokra került Hertelendyfalván az Al-Dunára telepített bukovinai székelyek újabb székely kapuja a Tamási Áron Székely—Magyar Művelődési Egyesület székházával szomszédos telken. Hálát adva az Úr megtartó kegyelmének, hogy az őseik ideérkezésétől számított százharminchárom esztendő (el)múlásával is volt s lészen gondja rájuk. A mestermunka — mely a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával készült azzal a feladattal, hogy hirdesse, itt is élnek székelyek — Ömböli Zoltán hidasi fafaragó műhelyéből került ki. Ajtaja fölött Pancsova város és a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének címerével, a fában s a szívekben pedig egyaránt mélyenszántó üzenettel: „Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez testvér ne légy hűtlen soha!”

Torontálvásárhely: Három dél-bánsági szórvány- és szigettelepülés (Székelykeve, Ürményháza és Torontálvásárhely) tizenhárom diákja vett részt a hónap elején az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék anyanyelvi versenyének körzeti megmérettetésen a torontálvásárhelyi tanintézményben. A diákokat mgr. Viola Lujza, Binecz Margit és Zairi Györgyike magyar szakos tanárok készítették fel. Megszólításukra Ürményházáról nyolc, Székelykevéről három, Torontálvásárhelyről pedig két diák vállalta el az ezzel járó pluszmunkát. A legsikeresebbeknek természetesen a köztársasági döntőben is szoríthatunk.

Rendhagyó módon méltatták április 11-én Torontálvásárhelyen a magyar költészet napját, művelődési otthonuk névadójának születésnapját. A szabadtéri műsor keretében — mely a Magyar Művelődési és Művészeti Központ, illetve a VMSZ helyi ifjúsági és nyugdíjasfóruma dalkörének szervezésében jött létre — a vendégek elsőként a Himnuszt hallgatták meg, majd az alkalom méltatása, valamint a több helybéli amatőr versíró költeményéből készített válogatás következett, végül pedig egy népdalcsokor hangzott el. A költő Születésnapomra című művét Bakator János osztálytanító olvasta fel. József Attila mellszobrára Pásztor Bálint parlamenti képviselő, Horti László, a torontálvásárhelyi művelődési otthon igazgatója és Becsei Klaudia, a párt helyi ifjúsági fórumának vezetője helyezte el az emlékezés koszorúját. A rendezvény további részében a Vajdasági Magyar Szövetség szervezett lakossági fórumot, majd pedig a vajdasági gazdasági és területfejlesztési pályázatok második köréről tartottak ismertetőt a Prosperitati Alapítvány megbízottjai.


Szatmári Mihály, Nagy Mónika és Martinek Imre felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..