Általmennék én a Tiszán...

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Általmennék én a Tiszán...

2006-ban, Zenta szabad királyi várossá nyilvánításának ötszázadik évfordulóján avatták fel a Tisza- parton a Révész szobrát, amely Dudás Sándor topolyai születésű, Csongrádon élő művész nevéhez fűződik. Az alkotás utalhat a dolgos tiszai emberekre, de jelkép is lehet, hiszen a révész kötötte össze a...

2006-ban, Zenta szabad királyi várossá nyilvánításának ötszázadik évfordulóján avatták fel a Tisza- parton a Révész szobrát, amely Dudás Sándor topolyai születésű, Csongrádon élő művész nevéhez fűződik. Az alkotás utalhat a dolgos tiszai emberekre, de jelkép is lehet, hiszen a révész kötötte össze a két partot, az ő csónakján lehetett nemcsak elhagyni a szülőföldet, hanem haza is térni. A történelmet ismerők tudják, hogy a révjog, amellyel Zenta már az 1360-as években rendelkezett, fontos kiváltságokat adott, és a fejlődés egyik záloga volt. Mindezek ismeretében elképzelhető-e, hogy a zentai hatalom csak azért találta ki és állíttatta fel a Révész szobrát, hogy ezzel is borsot törjön, vagy egyenesen provokálja az ott élő szerb lakosságot? Mert - sok egyében kívül - éppen ezt állítja egy nemrégi írásában a Tabloid című szerb nyelvű bulvárlap. A pamflet szerzője - ne népszerűsítsük még mi is azzal, hogy közzétesszük a nevét, hiszen nyilvánvaló, hogy az ''újságíró” ebben az esetben csak a megrendelésre kapott piszkos munkát elvégző, de annál kártékonyabb mellékszereplő - úgy véli: mindenki tudja, hogy ezen a vidéken csak egy ismert révész volt. Az a bizonyos, akit az osztrák-magyar hatalom ítélt el, mert evezőlapáttal gyilkolta meg a szerb utasait, áldozatait pedig a Tiszába dobta. Miért nem az ismeretlen pincérnek, jegykezelőnek vagy valami hasonló foglalkozású embernek állítottak emléket? - teszi fel a nagy kérdést, melyen még nevethetnénk is, ha a többi sületlenséget olvasva nem támadna sírhatnékunk a dühvel párosuló tehetetlenségtől.
A cikk azzal kezdődik, hogy a vajdasági hatalom és a szigorúan ellenőrzött szerb sajtó elhallgatja, milyen katasztrofális helyzet uralkodik Észak-Bácskában, pontosabban azokban a községekben, amelyekben a magyarság többségben van. Például Zentán és Magyarkanizsán. Innen ugyanis a még megmaradt szerb lakosság igyekszik a gyermekeit Újvidékre, Belgrádba vagy Szerbia szűkebb területére menekíteni, mert ezen a vidéken nincs számukra jövő. Hogy esetleg a magyar fiataloknak sincs, az nem érdekes, mert éppen miattuk, vagyis az itt élő magyarság miatt kell távozniuk a szerbeknek. Akik viszont maradni kényszerülnek, azok nem mernek beszélni, különben rosszul járnak. A megszólaltatottak többsége sem merte vállalni a nevét, mert fél a következményektől. Egy zentai gimnáziumi tanár két lehetőséget vázolt fel: az egyik, hogy amint Szerbia az Európai Unió tagja lesz, ez a régió szépen, csendesen kiválik egyszerűen azáltal, hogy megtagadja az engedelmességet a szerb hatalomnak, a másik forgatókönyv viszont arra irányul, hogy pár évtized múlva ezen a tájon ne maradjon egyetlen szerb sem. Hiszen véleménye szerint azoknak a szerbeknek, akik hatalmon vannak, egyetlen céljuk, hogy eladják Zentát és a többi észak-bácskai várost, majd az így szerzett vagyonukkal továbbköltözzenek, lehetőleg Szerbia belsejébe.
A szövegből természetesen nem maradhat ki az 1942-es razzia emlegetése, a zentai utcák nevének a megváltoztatása - ezzel is törölni igyekeznek mindent, ami Szerbiára vagy Jugoszláviára emlékeztet -, a ''rossz szerbek” befeketítése. Például: a tartományi kormány elnöke szülővárosában állítólag álompalotát építtetett, melyről senki sem tudja, milyen a belső berendezése, mert a mesterek éjjel, a legnagyobb titokban dolgoztak, de a Demokrata Párt egy-két zentai tagja, a szerb pópa, a községi képviselő-testület elnöke, sőt még a Magyar Szó is megkapja a magáét. Végül pedig megállapítja: legnehezebb azoknak a magyaroknak, akik tiszteletben tartják a szerb államot.
Ugye emlékezünk még azokra az írásokra, amelyek a Večernje novosti, a Politika és a Kurir című lapokban Bácskossuthfalva elmagyarosítására és az ott élő szerbek - javarészt a kilencvenes évek közepén érkezett menekültek - elnyomására hívták fel a figyelmet? Bácskossuthfalva, Zenta, Magyarkanizsa... Vajon mi lesz a következő? Mert nem kétséges, hogy ennek a szennyes hadjáratnak lesz folytatása. Pedig valamennyien tudjuk, hogy a gyűlöletkeltés és az uszítás hova vezet. A saját bőrünkön tapasztaltuk. És nem szeretnénk még egyszer átélni azokat az éveket. Csakhogy ez némelyek számára még mindig túl nagy kérésnek számít.
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink