home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Álomkonyhák az idei budapesti kiállításon
Gyulai Özvegy Andrea lakberendező
2020.03.24.
LXXV. évf. 12. szám
Álomkonyhák az idei budapesti kiállításon

Divat ide, trend oda, természetesen mindannyiunknak másmilyen az álomkonyha. Ha merészek vagyunk, akkor az év legújabb színpalettájából válogatunk, ha kevésbé, akkor a hagyományos fehér alapra esik a választásunk, melyet egy kis kreativitással meg is bolondíthatunk. A nemrégiben Budapesten megtartott konyhabútor-kiállításon a bútor- és konyhagépgyártó cégek, valamint velük együtt a tervezők sok-sok újdonsággal álltak elő.

Az idén a konyhákban roppant népszerű lesz a classic blue elnevezésű szín, ám nem csak bútor esetében, hiszen nagyon elegáns összhatást érhetünk el, ha csempe vagy egyéb kiegészítő formájában visszük be otthonunkba. Azt hiszem, a színes bútorok rendkívül divatosak lesznek, ám az is biztos, hogy egy elegáns vonalvezetésű, klasszikus, fehér konyhával soha nem hibázhatunk. Emellett a természetes fából készült konyhák ismét reneszánszukat fogják élni.

Az elrendezéssel kapcsolatban is vannak változások. Elsősorban a kettéválasztott konyhaszigetek terjednek el, melyek nagyon megkönnyítik a főzés közbeni közlekedést. Érdekességként kiemelném, hogy az eddig elterjedt konyha-nappali-ebédlő hármastól kezd leválni a konyha, és inkább egyedülálló helyiséggé alakul.

Stílusok tekintetében a japandit emelném ki, a világ minden táján ez kezd felerősödni, mellyel egy időtálló konyhát hozhatunk létre, ahol a mindennapi főzés is örömmé válik. Ez az irányzat a japán formavilág és a minimalista vonalak ötvöződéséről szól, melyet skandináv stílusjegyekkel teszünk barátságossá. Ez a stíluskeveredés remek kiindulási pontnak tekinthető egy modern, ám otthonos konyhában is. Ez az irányzat nagyon hangsúlyozza a konyhai funkciók fontosságát, és ami még szintén fontos, hogy a természetes anyagokat helyezi előtérbe. Az alap a sötétebb árnyalat, a kontrasztot a világos és a sötét faanyagok kombinálásával tudjuk elérni. Ehhez remekül illenek a kézműves-kerámiák, valamint a természetességet még inkább hangsúlyozó fűszer- és szobanövények. A természetes faanyagokat nagyszerűen párosíthatjuk kővel és üveggel.

A konyha tervezésénél azt is számításba kell venni, hogy hány évig szeretnénk használni, hiszen a divat évről évre változik, ezt a helyiséget viszont minden bizonnyal hosszabb ideig akarjuk igénybe venni. Éppen ezért az aktuális trendek mellett mindig vegyük figyelembe azt is, hogy mi az, amit több éven, esetleg évtizeden át szívesen néznénk majd, és ahol örömmel főzőcskéznénk.

Az utóbbi években nagyon menővé vált a metrócsempe, ezáltal azonban egy kicsit kommerszé is. Most úgy tűnik, hogy azok a trendkövetők, akik éppen újítják otthonukat, egy időre biztosan elbúcsúzhatnak ettől az anyagtól. Helyette viszont számos más alternatíva jelent meg: például a pultokra, cseppfalakra felhelyezhető, erezettmárvány-mintás, nagy méretű lapok, melyek fával és betonnal is pompásan mutatnak.

A nagy konyhatervezők a mennyezetet mint ötödik falat is elkezdték hangsúlyozni. Burkolhatjuk fával, be is festhetjük, de azt tanácsolom, hogy ezt csak nagy belmagasság esetén tegyük, ha ugyanis alacsony a helyiség, akkor csak összenyomjuk a teret.

Ha az új trendeket szeretnénk követni, a bútorfrontok bevonhatóak bőrrel vagy sárgarézzel, és a környezettudatosság jegyében készült elemek, az újrahasznosítható anyagok, kézzel készített csempék, téglák stb. szintén a divatjukat élik.

Érdemes továbbra is hangsúlyozni a fenntartható otthon fontosságát. Még mindig menő a kék és a zöld, melyet arany kiegészítőkkel, vörös- és sárgarézzel, csiszolt nikkellel érdemes kombinálni. Újdonságnak számít, hogy az aranyszínű csapokhoz ugyanilyen színű mosogatót is tudunk vásárolni.

A budapesti, háromnapos rendezvényen világszínvonalú újdonságokat, ötleteket láthattunk, és mindenki, aki mostanság tervezi felújítani a konyháját, elmerülhetett a legfrissebb trendekben, válogathatott a kínálatban, és nem utolsósorban inspirálódhatott is.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..