Álomból valóság

Álomból valóság

Annak ellenére, hogy a darts felénk nem tartozik a legismertebb sportágak közé, a karácsonyi és újévi ünnepek alatt rengeteg nézőt ültet a képernyők elé a londoni PDC-világbajnokság, melynek az idén vajdasági résztvevője is volt.

A csókai Bata Bogdanov Daniela az első nő a darts-világbajnokságok történetében, aki jegyzőkönyvíróként működhetett közre a hatalmas népszerűségnek örvendő eseményen. Danielát és férjét, a szintén a PDC alkalmazásában álló Bata Józsefet a napokban Csókán kerestem fel.

— Évekkel ezelőtt a szüleim elektromos dartstáblát vásároltak a téli hónapokra, melyen mindannyian játszottunk. A férjemmel, Józseffel való megismerkedésem után szembesültem azzal, hogy a hobbiból több is lehet, hiszen Zentán és Csókán rendszeresen dartsversenyeket rendeztek. Szegeden megláttunk egy plakátot, mely egy amatőrversenyt hirdetett, és úgy döntöttünk, mi is szerencsét próbálunk. Az ott mutatott teljesítményem alapján meghívtak a szegedi csapatba, és több alkalommal magyar csapatbajnoki címet szereztem. A szerbiai tornákon legalább az elődöntőig mindig eljutottam, gyakran döntőztem is, sőt, a válogatottság is felmerült, de szervezési hiba miatt egyszer sem játszottam szerb színekben. A hazai dartsosok között többet érhettem volna el, mint Magyarországon, de sosem volt időm napi három-négy órát edzeni — mondta Daniela.

József először egyetemistakorában próbálkozott meg ezzel a sportággal, de az első találkozás nem a legjobban sikerült, ezért lerakta a nyilakat. Később újra részt vett egy versenyen, melyen több mérkőzést elveszített. Az akkori testnevelő tanár élete mindig a sportról szólt, így nem engedhette meg magának, hogy ennyien legyőzzék. Beszereztek egy táblát, gyakoroltak, és érkeztek is az első eredmények. Az említett szegedi amatőrverseny selejtezőjét sikerrel vette, és tizenhatodikként jutott a tizenhatos főtáblára. A döntő napján a rengeteg nyeremény láttán viccből megjegyezte, hogy ezt mind ő fogja hazavinni. Tizenhatodik kiemeltként az elsőként rangsorolt Sepsi Gáborral találkozott, akit meglepetésre legyőzött. A siker szárnyakat adott neki, és az ellenfeleket sorjában búcsúztatva megnyerte a versenyt. Őt is leigazolták a szegediek, majd bizonyos időszakot mindketten Székesfehérváron töltöttek, több mint egy hónapja azonban újra a szegedi klubot erősítik.


A Bata Bogdanov család (József, Nóra és Daniela) a dartstábla előtt (a szerző felvétele)

A darts Angliában, Walesben, Skóciában, Írországban és Hollandiában a legnépszerűbb, ezért is hatalmas dolog, hogy Daniela lehetett az első nő a darts-világbajnokságok történetében, aki jegyzőkönyvíróként vehetett részt a tornán.

— Ahogy minden más az életben, ez is magától jött. A magyarországi tornákon a vesztes félnek ott kell maradnia a táblánál, és írnia kell a következő mérkőzést. Így ismerkedtem meg ezzel a tevékenységgel. 2013-ban a keszthelyi ifjúsági Eb-n végigírtuk az egész versenyt. Ez volt az első év, amikor teljes statisztika és adatbázis készült arról, hogy milyen eredmények és átlagok születnek. Hat-hét éve az Ausztriában megrendezett kelet-európai selejtezőn párom a statisztikát vezette. Olyan emberekre volt szüksége, akik a táblánál történteket úgy jegyzik le, hogy azt ő gyorsan felhasználhassa. Teljesen egyedül álltam a tábla előtt, nekem kellett összeadnom, kivonnom, tehát nagy szükségem volt a matematikára, hiszen gyorsan és helyesen kellett számolnom. Három évvel ezelőtt Bécsben működtem közre egy tornán, mellyel párhuzamosan zajlott az osztrák rendezésű európai turné. A versenyt vezető hölgy együtt dolgozott a PDC Europe szervezettel, és itt merült fel a kérdés, hogy részt vennék-e valamelyik európai tornán. Így ismerkedtem meg a mostani német főnökeimmel, akik egy budapesti vacsora alkalmával közölték, hogy szükségük van több emberre, akik különféle feladatokat látnának el a PDC Europe égisze alatt rendezett versenyeken. Viccből jelentkeztem, hogy szívesen írnék a színpadon. Néhány hét múlva jelezték, mehetek a tesztelésre. Nagyon meglepődtem, hiszen nem gondoltam volna, hogy ez ilyen gyorsan és egyszerűen működik. Leverkusenba utaztam, az európai turné első állomására. Egy csütörtöki napon teszteltem, majd egész hétvégén írtam a tábla előtt. Tavaly már az angol PDC is felkért, így a páros vb-n is írtam, majd Kölnben a World Series fordulóján is. Benne volt a levegőben, hogy a PDC-világbajnokságon is hamarosan szerepet kapok, de nem gondoltam, hogy mindez ilyen gyorsan megtörténik — mondta Daniela, és azt is hozzátette, hogy két éve a harmadik európai tornáján, a döntő előtti utolsó utáni pillanatban derült ki, hogy neki kell írnia a Peter Wright — Michael van Gerwen-döntőt, mivel az erre kijelölt hölgy nem jelent meg. A mély vízből sikeresen kiúszott, hiszen hiba nélkül teljesített a fináléban, amivel még jobban kivívta a szakma tiszteletét és elismerését.


Daniela munka közben (fotó: Stefan Strassenburg/PDC Europe/Dartsnews)

Daniela a táblánál állva már élvezi a mérkőzéseket, hiszen az írás rutinná vált számára.

— Leginkább a gyors meccseket élvezem, és azokat, ahol egészen a végéig nem lehet tudni, ki nyer. Pályafutásom elején sokszor úgy jöttem el a tábla mellől, hogy azt sem tudtam, ki játszott, mivel csak arra koncentráltam, hogy minden pontos és hibátlan legyen. Látom a játékosok arcát, hallom, mit mondanak a bemondónak és maguknak, hogyan biztatják magukat, amikor éppen nem állnak túl jól. Természetesen nekem is vannak kedvenceim, de teljesen megváltozott a gondolkodásom ezzel kapcsolatban, amióta ismerem a játékosokat, amióta tudom, mit miért csinálnak bizonyos pillanatokban. Szeretem azokat a helyzeteket, amikor a sportoló kimutatja érzelmeit, amikor láthatóvá válik mindaz, ami végbemegy benne. A mostani vb-n két női játékos is nagyszerű eredményt ért el: Mikuru Suzuki nagy csatában az első fordulóban esett ki, Fallon Sherrock pedig a harmadik körig jutott. Egyre több a kiváló női versenyző, például a magyarországi Ihász Veronika bármikor odaáll egy férfi ellen játszani, és nem lehet előre tudni a végeredményt — mesélte.


Készül a riport (fotó: Bata József)

József az osztrák tornán vezette először a statisztikát, illetve készített adatbázist a tv-kommentátorok számára. Jelenleg a PDC alkalmazásában áll, a belső kijelző és az élő, internetes közvetítés kijelzőjének a kezelése a feladata. Emellett egy jelentős projektumba is belevágott: egy magyar terméket, a Scoliát szeretné népszerűsíteni Szerbiában.

— A Scolia egy olyan szoftver, amely saját maga számlálja a pontokat. Az edzést a játékosnak nem kell megszakítania azért, hogy beírja az eredményt, csak a dobásra kell figyelnie, az elemzést pedig a gyakorlás végén végezheti el. A program minden nyílnak jelzi a pontos helyét a táblán, hőtérképet és különféle statisztikákat készít. Szerbiában tíz éve létezik dartsszövetség, jelenleg tizennyolc városban (például Szabadkán, Óbecsén, Péterrévén) mintegy 25-30 hivatalos klub működik, ám a dartscal foglalkozók száma ennél sokkal nagyobb. Baráti körömmel hét éve dartsozunk a csókai dartsligának nevezett verseny keretében. A földműves-egyesület nagytermében öt táblán keddenként mérkőzünk meg, évente két versenyszakaszt bonyolítunk le. Az országban egyre inkább elismerik a sportágat, az idén néhány rangos verseny is lesz Szerbiában, és ami fontos, hogy ezek a tornák teljesen alkoholmentesek. Magyarországon egyre több a dartsiskola, Szegeden is tervezünk indítani egyet, Szerbiában azonban, attól függetlenül, hogy a sportág a megfelelő irányba halad, ehhez még nincsenek meg a szükséges feltételek. A darts nagyon szépen fejleszti a gyerekek matematikai képességét, hiszen az elsős kislányom a dobások után 10-12 másodperccel kiszámolja, hogy mennyi pont marad a táblán — mondta Bata József, aki megfelelő edzői végzettséget is szerzett, civilben pedig a csókai Vegyészeti-Élelmiszeripari Középiskola igazgatója.

Daniela újabb kihívások elé néz 2020-ban, hiszen számításai szerint 13-14 torna vár rá. A sort február végén Belgiumban kezdi, majd németországi, ausztriai, hollandiai, csehországi és magyarországi tornák következnek, ezenkívül a Pro Tour, az angol PDC, a PDC Europe és a World Series tornákon is számítanak rá. Továbbra is bizonyítani szeretne, és reméli, hogy a 2020. évi PDC-világbajnokságon újra ott lehet a tábla mellett a színpadon.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg A Pálya Széléről rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Álomból valóság
A Pálya Széléről
Álomból valóság
A Pálya Széléről
Facebook

Támogatóink