home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Álom, ábránd, hit
Molnár Krekity Olga
2017.05.15.
LXXII. évf. 19. szám
Álom, ábránd, hit

Beszélgetés Hajvert Ákos Radnóti-díjas versmondóval, aki eddigi elismeréseit nemrégen a József Attila-verseny első helyezésével gazdagította

Laza figura. „Mit tegyek, Isten ilyen mosolygós arccal teremtett” — kedélyeskedik, mint mindig. Irigylem magabiztosságát, derűlátását. „Nem lesz azzal csöppet sem jobb a világ, ha visszatükrözöm azt, amit rám vetít.” Aztán még hozzáfűzi: „De ne legyünk most ennyire líraiak!” — mondja ő, a versmondó. :-)

* Egykoron arról ábrándoztál, hogy rendező leszel, és lám, a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola igazgatójával ülök szemben. Mi történt útközben?

— S mi nem?! Az elsődleges álmom az volt, hogy magyartanár leszek. Tudniillik én a Bada István és Johanna által vezetett, a Fehér Ferenc Könyvbarátok Köre által szervezett táborokban szocializálódtam. Ötödikes koromban eljutottam a Majtényi Mihály Irodalmi Táborba, és ott egy alkalmi vetélkedőn díjazott lettem. Akkor készítettek velem először interjút, és természetesen elhangzott az a kérdés is, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Rávágtam: magyartanár. Aztán mindez feledésbe merült, mert a topolyai gimnáziumi éveim alatt egy lusta disznó voltam, nagy élvhajhász, az érettségiig nem törődtem semmivel. Azaz minden nyáron egy hónapot kötelezően az Usluga fafeldolgozó üzemben sertepertéltem (édesanyám ott volt titkárnő, az üzemtől kaptam ösztöndíjat, ezt kellett valamiképp „törlesztenem” :-) ), ahol a többi közt koporsót is gyártottak. Meg ha kellett, az öcsémmel dolgoztunk a kis családi birtokunkon. Tehát traktort is tudok vezetni! Apám mindenáron a műszaki pályán képzelt el engem, a jövő gépészmérnökét látta bennem. Talán volt is ebben ráció, talán… Persze csökönyösen szembeszálltam vele. A Szabadkai Műszaki Főiskolán és a tanítóképzőben is sikeresen felvételiztem, ám a magam szakállára ez utóbbi mellett döntöttem. Azt hiszem, ez a makacsságom avatott végérvényesen nagykorúvá.

* Szabadkát a nagy lehetőségek városaként élted meg?

— Itt sok mindenbe belekóstolhattam. Nagy hatással volt rám a Színitanoda, melynek 2004-től 2008-ig a tagja voltam. Együtt dolgozhattam Kálló Bélával, Mess Attilával, Péter Ferenccel, Szőke Attilával, Pálfi Ervinnel, Brestyánszki Boros Rozáliával, és olyan darabokban próbálhattam ki magam, mint például a Száll a kakukk fészkére című dráma, melyben McMurphyt alakítottam. A topolyai Mara Amatőr Színházban is játszottam, sőt 2007-ben rendeztem is egy darabot (Újjászületés). Ugyanebben az évben asszisztense voltam Wiegmann Alfréd magyarországi rendezőnek A Morcogi című ifjúsági tv-játékfilm alkotásánál. Ezt a meghívást a Forrás Színház igazgatójának és a film producerének, Pataki Andrásnak köszönhettem, aki már akkor tudott a rendezői terveimről, és egyengetni próbálta az utamat. Dolgoztam továbbá a Szabadkai Rádióban és a Pannon RTV-ben is. Aztán a sorstól kaptam egy óriási pofont… Édesapám súlyos szívbeteg lett, átesett egy műtéten, nagyon aggódtunk érte, majd derült égből villámcsapásként ért bennünket a hír, hogy édesanyám rákos. Érzelmileg nagyon kötődtem hozzá, a halála mélyen megrendített, és eltántorított az eredeti terveimtől.

* Ekkor, huszonnégy évesen találkoztál a versmondással. Feloldozást, megnyugvást hozott ez számodra?

— Elsősorban egy új közösségbe csöppentem, melybe nagyon jó volt befészkelnem magam. Az osztálytanítói diplomadolgozat témájául a drámapedagógiát választottam, és semmi anyagom sem volt a munkához. Ekkor unokatestvérem, Simonyi Lili, aki akkor már régóta tagja volt a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének, Lódi Andreához (akit 2010-ben feleségül vettem :-) ), az egyesület akkori elnökéhez irányított, merthogy ő Pesten épp ezt tanulta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ebből diplomázott. Leültünk a bácsfeketehegyi Putnik kávézóban, és elbeszélgettünk. Az egyesület épp tisztújító közgyűlésre készült. (2006-ot írtunk akkor.) Meghívtak rá, elmentem, s egy ügyesen vezetett drámapedagógiai játék után engemet — az egyetlen hímnemű tagot! :-) — választottak meg elnöknek. Azzal áltattak, hogy ez csak amolyan protokolláris szerepkör lesz. De nemsokára meghirdették a Kaleidoszkóp Versfesztivált, és Barta Júlia óvónő azzal állt elém, hogy egy elnöknek igenis tudnia kell verset mondani, sőt, versenyeket nyerni. Nos, ez volt az első fontosabb versmondói szereplésem. Megkaptam a Kaleidoszkóp-díjat. És igen, ez gyógyír volt a sebeimre. Azóta a versmondás nekem terápia. Kosztolányi írta: „A vers néma. Adj neki hangot. A vers a könyvben halott. Keltsd életre. Mi a szavalás? A vers feltámasztása papírsírjából.” Hozzátenném: én a saját érzéseimet vagy a saját gondolataimat a világról így keltem életre, így beszélem ki magamból. Ez így sokkal hasznosabb, mint ha örökösen siránkoznék, hogy milyen pocsék az élet. Tenni kell valamit, hogy ne legyen az. Mondjuk, ilyen „pótcselekvés” számomra a versmondás.

* A színház is, melyhez nyolc év után visszatértél?

— A színház másképp mesél el történeteket, más eszközökkel él, a színpadi létnek ez egy másfajta dimenziója, alkotási módja. Ebben a műfajban mindjárt van viszonyítási alapom, mert a partnereim rögtön reagálnak a tetteimre, a szavaimra. Ami engemet további játékra motivál. Az idei Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóján színészként (Closer — Közelebb, Kálló Béla rendezése) és rendezőként is bemutatkoztam (Hyppolit, a lakáj — bácsfeketehegyi Soma Színtársulat), egyúttal pedig nekirugaszkodtam a XII. József Attila nemzeti vers-, énekeltvers- és prózamondó versenynek is, melyet három évvel ezelőtt nem tudtam „befejezni”, mert az első forduló után Tatabányán megtalált apám halálhíre. De mivel hiszem és vallom, hogy minden történésnek oka van, bizonyára így volt rendjén, hogy csak most (ez már a harmadik próbálkozásom volt) nyerjek ezen a versenyen.

* Van olyan idézeted, amelyet afféle hitvallásként élsz meg?

— Friedrich Schiller német költő írta: „Hogy mi az én vallásom? Bizony egy sem a sok közül, vallást vallani nem enged bennem a hit.” Nagyon egyéni dolog, ki miben hisz, szerintem nem is a KI vagy a MI a fontos, hanem maga az ÁLLAPOT. A hit. Anélkül nem ér semmit az ember. Anélkül semmit nem tud hitelesen elvégezni. (Még a gonosz is hisz valamiben! :-( ) Versmondóként hiszek a szavak erejében. Színészként és rendezőként az alkotás tisztítótüzében. Tanítóként, iskolaigazgatóként és két gyermek apjaként pedig a gyerekek tisztaságában. Akik persze felnőnek egyszer, és ki tudja, milyen emberré válnak. Tőlünk, szülőktől és pedagógusoktól függ, hogy hívővé vagy hitetlenné.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..