Álmaink dalai

Álmaink dalai

Kettős jubileumot ünnepeltek a törökbecsei Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület táncosai.

Az Álmaink dalai című műsorukban ezúttal is népi táncokkal, énekekkel kápráztatták el a közönséget. A tizenkét tagú Hajdina, valamint a huszonnégy tagú Csalogató néptáncegyüttes gálaműsorán a talpalávalót a Fokos zenekar húzta.   

A tizenöt éves Csalogató, valamint az ötéves Hajdina néptáncegyüttes tagjai a Művelődési Ház színpadán ropták, bizonyítva, hogy a bánsági településen a hagyományápolás már huzamosabb ideje töretlen népszerűségnek örvend. A fiatalok többsége a 2003-ban alakult, akkor még kisiskolásokat felölelő Csalogató tánccsoportban nőtt fel.


Csalogató néptáncegyüttes (Báló József felvételei)

Makó Zsaklina alsós volt, amikor a kortársaihoz társult.

— Akkor felnéztem a csoport munkájára, s az járt a fejemben, hogy én is szeretnék a tánccsaládhoz tartozni. Ez tizenöt évvel ezelőtt volt, s azóta is szívesen táncolok, sőt, a jövőben sem szeretném abbahagyni.

A Csalogató tagjai olyan fiatalok, akiknek szívügyük a hagyományok megőrzése, továbbadása. Tudásukat már számos magyarlakta vidéken bemutatták. 

— Igyekeztünk minden meghívásnak eleget tenni, és ma is örömmel fogadjuk a felkéréseket — jegyezte meg Cseszák Balázs néptáncoktató. — Így nem csak Vajdaság-szerte léptünk már fel, hiszen a tarsolyukban mindig készen áll a dunántúli, rábaközi, somogyi, sárközi, jászsági, szatmári, bodrogközi, magyarbődi, erdélyi, kalotaszegi, szilágysági, moldvai műsorunk.

Az együttes rendszeresen képviseli Törökbecsét a Gyöngyösbokrétán. 2005-től Vajdaság tíz legjobb csoportja között minősült, az Interetno Fesztiválon két alkalommal bronz oklevelet, a kétévente megrendezendő Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán pedig három alkalommal a minősült címet érdemelte ki.


Hajdina tánccsoport

— A Hajdina táncegyüttes 2012-ben alakult Berta Ágota, Pataki Antónia Ződi Roland vezetésével. Tagjai az általános iskola felső osztályos tanulói, valamint középiskolások. A csoport bemutatkozott már bel- és külföldön is, hiszen minden évben vendége a testvérvárosi települések, Mezőtúr és Sándorfalva rendezvényeinek. Állandó

Törökbecsén nem kell attól tartani, hogy nem lesz utánpótlás. Az immár huszonhat éve létező Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület egyik fő célja a fiatalok bevonása a kulturális életbe.

— 2002-ben az egyesület volt a szervezője a XXXIX. Gyöngyösbokrétának és a XXVI. Durindónak. Ekkor újult meg a néptánc- és népzenei szakcsoport — mesélte Ilia László, a Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület titkára. — Abban az időben a tánccsoportot Polák Ágota tanítónő vezette, majd 2003-ban szakoktató vette át a munkát. Azóta tizenöt év telt el, és büszkén mondhatjuk, hogy Törökbecsén a jövőben sem kell félni attól, hogy a népi örökség ápolásának nem lesz folytatása, hiszen itt, a bánsági szórványban, egyesületünk az egyik zászlóvivő. 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink