Alan Ford a parlamentben

Alan Ford a parlamentben

Az egykori Jugoszláviában a XX. század második felében, elsősorban a ’60-as, ’70-es és ’80-as években a képregények mai perspektívából tekintve elképesztő népszerűségnek örvendtek.

Pontos kimutatást az eladott példányszámokról ma már nehéz találni, de valamennyi tagköztársaságban ott voltak ezek a „sztripek” az újságosbódék kirakatában. Ahogyan mondani szokás, nemzetiségi, vallási, de talán még ideológiai hovatartozástól függetlenül is szerették az emberek — főleg a fiatalok — ezeket a füzetecskéket lapozgatni. Az volt a szép benne, hogy mindenki talált a saját ízlésének megfelelőt, és lehetett csereberélni is.

A vajdasági magyar gyerekek és fiatalok közül sokan a képregényeket olvasgatva játszva tanulták meg az államnyelvet. Ez egy járulékos haszna volt a jelenségnek. Komandant Mark, Zagor, Blek Stena, Tex Willer, Alan Ford — sokak számára ma is ismerősen csengenek ezek a nevek. Volt, aki Tom és Jerry kalandjait kedvelte képregény formájában, vagy Mirko és Slavko sorsa miatt izgult. Hosszú éveken át egy magára valamit is adó napilap sem engedhette meg magának, hogy ne legyen benne folytatásos képregény. Napilapunk hasábjain Rip Kirby, Flash Gordon vagy éppen Hogar, a rettenetes kalandjait kísérhettük figyelemmel. A Buksi pedig a jugoszláviai magyarság II. világháború utáni első szórakoztató-ismeretterjesztő hetilapja volt, mely többnyire szintén képregényekből állt. Diáklapokból sokan emlékeznek még Robot Karcsira vagy Pifura és Brutusra is.

Érdekes megemlíteni, hogy a feljegyzések szerint a nyugatiaktól átvett képregények hatalmas népszerűségét látva a hadsereg illetékesei tették szóvá, hogy hazafias ihletésű képregények is kellenének, így született meg a Mirko és Slavko, melyben két hős partizánfiú ügyesen és találékonyan, egyúttal hősiesen száll szembe az ellenséggel. Állítólag olyan népszerű volt egy időben, hogy nem győzték nyomtatni, és rajzolókat is folyamatosan kerestek.

Tematikájuktól és ideológiai kicsengésüktől függően, de sok-sok egyéb szempontból is lehetne vizsgálgatni és elemezgetni a képregények (egykori) világát. Lehet, hogy számos kérdést felvetne, bizonyos dolgokat meg is magyarázna a képregénykultusz elemzése. A képregény valójában az irodalom és a képzőművészet sajátos keverékének tekinthető. Olyan egymás után következő képek sorozata, amelyek egy történetet mesélnek el. A mai értelmében vett, nyomdában sokszorosított képregényforma a XIX. században alakult ki Amerikában. A különböző nyelvek másként nevezik, állítólag a magyar az egyetlen, amely a regény szóból származtatja.

Vannak, akik a képregény ősének a barlangrajzokat tekintik. Érdekes, hogy mások viszont a közösségi oldalak elődjének tartják ezeket az alkotásokat. Ősünk „kiposztolta a falára”, mire vadászott. A neolitikum falfestményeire is jellemző egyfajta elbeszélő mód: a törzsek életmódját, szokásait, történetét örökítik meg. A barlangrajzok azonban sok esetben valószínűleg szakrális vagy kommunikációs célzattal készültek.

A képregény későbbi előzményeit a mezopotámiai, egyiptomi és az antik görög kultúra alkotásai között találjuk meg. A Kr. e. 2800-2500 idejéről származó sumér képes tekercseken háborút, békét, valamint az akkori vezető városállam, Úr társadalmi életét bemutató szöveggel kísért rajzokat láthatunk, ez is egyfajta képregény. Akár a magyar Képes krónika.  

Az Alan Ford képregény például csak Olaszországban — a sorozat szülőhazájában — és a délszláv államokban volt népszerű. Más országokban, érdeklődés híján, egy-két szám megjelenése után beszüntették a forgalmazását. Ennek okát is érdemes lenne megvizsgálni. Az egykori állam abszurd politikai viszonyai és specifikus társadalmi történései is mintha csak egy képregény oldalairól származtak volna?

A téma azért is ismét aktuális, mert a köztársasági parlamentben a költségvetési vita során a képviselők, majd az egyik miniszter is az Alan Fordra hivatkozott, mely szintén nagyon népszerű képregénysorozat volt az egykori délszláv országban a már említett időszakban. Ezek szerint az Alan Ford világa honatyáink szocializálódásában is fontos szerepet töltött be.

Bob Rockot idézték, aki szerint jobb száz évig milliomosként élni, mint egy hétig nyomorban. De a válasz is egy Bob Rock-idézet volt: ha szeretnétek győzni, ne veszítsetek. Hát ilyen egyszerű ez? A képregényekben egészen biztosan az…

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Nézőpont rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Alan Ford a parlamentben
Nézőpont
  • Tóth Péter
  • 2019.06.10.
  • LXXIV. évfolyam 23. szám
Alan Ford a parlamentben
Nézőpont
  • Tóth Péter
  • 2019.06.03.
  • LXXIV. évfolyam 22. szám
Facebook

Támogatóink