A zentai Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület — mely az idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját — testközelbe hozza a középkori történelmet. Tagjai a Nagy Lajos-, avagy a magyar Anjou-korszak tárgyi és szellemi kultúrájának bemutatásával foglalkoznak. Az évforduló kapcsán Nagy Abonyi Szabolccsal, az egyesület vezetőjével beszélgettem.

* Hogyan foglalná össze az elmúlt két évtizedet?

— Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy tizennyolc év távlatából végig tudom követni az eseményeket, és kijelenthetem, hogy egy szépen ívelő fejlődést mutathatunk fel. Hogy fejlődésen mit értünk egy ilyen specifikus egyesület esetében? Például az internet által elég sok helyre be tudunk pillantani, ami egyszerűsíti az eszközök kutatását. Úgy lenne jó, ha el tudnánk menni személyesen megnézni ezeket, de így egészen távoli helyekről lehet leleteket, forrásokat kutatni, legyen az írásos vagy tárgyi emlék. Nemcsak a harcászatban, hanem a táncokban is egy igen kidolgozott programunk van: az udvari táncoktól az egyszerűbb, úgyszólván a pórnép táncait is igen szépen tudjuk rekonstruálni. Sajnálatos módon azzal a problémával szembesülünk, hogy ezt nem tudjuk a közönségnek egy félórás-órás bemutatóban teljesértékűen prezentálni, viszont a nyílt napokkal, előadásokkal igyekszünk bemutatni, hogyan éltek eleink, miként gondolkodtak, és közben sok sztereotípiát is lerombolunk. Hála a lehetőségek sokaságának olyan helyekre is eljutottunk, amelyekre korábban gondolni sem mertünk. A tapasztalatoknak, valamint a szorgos kutatásoknak köszönhetően Máltán is megfordultunk, és ott is sok olyan tapasztalatot cseréltünk egymás között, amely segített bennünket.

Fel sem tudom sorolni, hogy a húsz év alatt mennyi minden történt, és mennyi mindent kaptunk az egyesület által. Az embereimről azt mondhatom el, hogy igen komoly, csataviselt személyekről van szó. Igaz, játékos formájában, de mindenki élvezi ezt a kikapcsolódást, ahol sikerült elérnem azt — ami rejtett szándékom is volt —, hogy akik eljönnek hozzánk, azok teljesen átszellemüljenek. Mi civil szerveződésként kezdtünk el tevékenykedni, és abban az időben úttörők voltunk. Magyarország-szerte kevés ilyen egyesület működött, de elkezdtek gombamód szaporodni, most már Romániában és Horvátországban is vannak hasonló csapatok. Belgrádban két csoportosulás van, Dél-Szerbiában is akad egy-kettő, de Vajdaságban mi vagyunk az egyetlen. Jelenleg 10 igen aktív tagunk van, 10 passzív, meg vannak még 10-en, akik sajnos külföldön tartózkodnak, de évente egy bemutatóra össze szoktunk jönni. Ha mást nem, akkor összeülünk egy nagygyűlés formájában, és egy kicsit nosztalgiázunk, egy kicsit gyakorlatozunk. A weboldalunkat igyekeztünk úgy megformálni, hogy mindenkinek fogyasztható legyen, igaz, olvasni kell, de nagyon jó tollú írók készítették, ezért merem mindenkinek jó szívvel ajánlani.

* A kutatásba bevonnak szakembereket is, vagy mindenki maga végzi?

— Kezdetben mindig szakemberrel, régészekkel, történészekkel dolgoztunk, rengeteget hagyatkoztunk a tudásukra. Azok között, akik az egyesületbe igen fiatalon, tizenhárom-tizennégy évesen kerültek, volt, aki annyira megszerette, hogy az egyetemen néprajzot fejezett be, más pedig most szerzi meg a történészdiplomáját. Ha szabad így fogalmazni, az egyesület kinevelte a saját szakembereit. Legnagyobb örömömre vannak saját kutatóink, akik tudják azt, hogy mire vagyunk kíváncsiak, és mit kell keresni.

* Korhű páncél, ruházat, fegyver, eszközök… — mindez hogyan szerezhető be?

— Hatszáz év távlatából eredetit biztos nem találhatunk, nagyon kevés lelet van. A szabásmintákat össze tudtuk gyűjteni, és saját magunk készítjük el a ruházatunkat, valamint egy varrónő is régóta segít nekünk ebben. Jobban szeretjük viseletnek hívni, nem jelmeznek, mivel nem cirkuszi bohócok vagyunk. Magyarországon kereslet volt a jó minőségű kardok iránt, így most már kiváló fegyverkovácsok sokasága tölti be a keletkezett űrt, tőlük tudunk vásárolni, igaz, borsos áron, de ez a középkorban is igen drága volt. Egy teljes páncélzat megvásárlása drága, viszont vannak apró elemek, melyeket mi magunk is el tudunk készíteni. A felszerelésünket nagyon időigényes megcsinálni, viszont ez hasznos a fiatalság számára, hiszen olyan kézműves-foglalkozások tárházát vonultatja fel — a bőrözéstől kezdve a varráson, hímzésen, szövésen át a gyertyamártásig —, amelyek ma már ritkaságszámba mennek. Maximálisan törekszünk a korhűségre, egyrészt azért, hogy át tudjunk szellemülni, másrészt hitelesen tudjunk beszélni arról, hogy eleink minként élték a mindennapjaikat. Nálunk ilyen téren mindenki családra, otthonra lel, lehet ezekről beszélgetni, kipróbálni. Ha egy fél évet aktívan rá tud szánni az ember, akkor a történelemórán kapott tudást talán másként fogja látni.

* Általában milyen programokkal készülnek?

— Az egyszerű haditorna-bemutató előtt, közben, után fegyverszemlét tartunk, közszemlére bocsátjuk a páncélokat, elmondjuk, mit miért, hogyan használtak. Van viseletbemutató, ahol a harcászatot és a táncot egybekötve, a férfiak és a nők ruházatát ajánljuk a jelenlévők figyelmébe. Emellett történelmi ismeretterjesztő előadásokat is tartunk. A tüzes harc show-t kritikusan kezeljük mi is, hangsúlyozni kell, hogy ez nem autentikus, nem korhű, csak egy show-elem, hogy szórakoztassuk a nagyérdeműt. Mindemellett ott vannak a repertoárban az ostromgépek, és táborozni is megyünk. Egy-egy fesztivál alkalmával olyan körülmények között élünk, mint a középkorban, persze lehetőség szerint a XXI. századnak megfelelően. Sátorban alszunk, eszünk, ez egy olyan program, ahol résztvevőként kell jelen lenni. A gyerektáborok koordinálását tudjuk segíteni, gyerekfoglalkozásokat szervezünk, vagyis nagyon szerteágazó a munkánk.

* A bemutatott csatajelenetek meg vannak koreografálva, illetve mennyire veszélyesek?

— Egy-egy csatajelenet, például a visegrádi palotajátékokon, ahol több csapat is részt vesz, és az emberek teljes vagy könnyű páncélban jelennek meg, eléggé meg van koreografálva, hiszen ott évente egyszer találkoznak, és nem tudnak sok mindent begyakorolni. A csapaton belül, amikor kis csatát vívunk, ott nincs, mivel mi már ismerjük egymás mozdulatait. Minden újoncnak elmondom, hogy nem bélyeggyűjtő szakkör vagyunk, azért van a páncél, az edzések, vegyék fel a kesztyűt, a sisakot, hogy elkerüljük a sérülést.

* Tervek a jövőre nézve?

— A tervek nagyon egyszerűek, minél tovább űzni ezt a tevékenységet, hiszen nagyon jól érezzük magunkat benne. Minél több olyan helyre szeretnénk eljutni, ahol a történelem során meghatározó dolgok zajlottak. Még egy-két ostromgépet szeretnénk beszerezni, mely az eredeti kicsinyített mása, hajítógépezetről, dárdavetőről van szó, és egy katapulton is gondolkozunk, hogy a nagyobb eszközöket is meg tudjuk mutatni, ne csak a kisebbeket. Mindenkivel meg akarjuk ismertetni a középkor szépségét, és egy olyan közösséget teremteni, ahol jól érzik magukat.