A hímzett, kalocsai mintás hátizsákba azonnal beleszerettem. Nem volt nehéz elcsábulni, hiszen ahogy beléptem, azonnal magával ragadott az utánozhatatlan bőrillat. A gyerekkoromat idézte fel, amikor még mindent varázslatos illat lengett be, a kenyérnek kenyérillata volt, a cipőknek, a táskáknak bőrillatuk. Az üzletben szebbnél szebb övek vonzzák a tekintetet, a fiókokból, szekrényekből pedig finom tapintású táska- és pénztárcacsodák kerülnek elő. Ficsor Erika vállalkozó negyed évszázada működteti kis birodalmát. 
 

Nőként nehéz volt a kezdet, betörni az akkoriban szinte csak férfivilágnak számító bőrdíszműves piacra — kezdi a történetet, majd elmondja, azóta nyolcszázféle termék készült a családi vállalkozásban.

— Öt csoportba sorolnám az árucikkeinket. Az elsők az övek, a nadrágszíjak voltak, utána következett a kutyaprogram, majd a vadászprogram, a reklámanyagok, a kulcstartók, az apróságok. Idővel áttértünk a vékony bőrre is, elkezdtünk pénztárcát, táskát gyártani, nőit és férfit egyaránt. A legutolsó, amivel bővítettünk, a motorosprogram: immár mellények és motortáskák is készülnek. Annyi mindent csináltunk már egyéni megrendelésre, kórháznak, idősek otthonának, rendőrségnek. Volt, amiből egy darab készült, de hát azt is meg kellett csinálni.

Minden darab kézzel készül, van olyan pénztárca, amely hatvan darabból áll.

— Marhabőrt használunk, most már sajnos Olaszországból kell beszereznünk. Itthon nincs, amióta a rumai bőrgyárat eladták, megszűnt az ilyenfajta bőrgyártás. Egész más vékony bőrt gyártanak. Van kínálat törökből, kínaiból, indiaiból, oroszból, mi mindegyikből vettünk egyet próbaként, és az olasznál állapodtunk meg, az minőségi, a többi meg sem közelíti. Nagyon drága a minőségi bőr, általában 65 euró az olcsóbb változat, a drágább 80-85 euró, adó nélkül. A hátrész a minőségi, abból lesznek a nadrágszíjak. A megmaradt darabokból táska, kutyanyakörv, reklámanyag, pisztolytok és minden ilyen apróság készül. Általában 1,6 négyzetméternél nagyobb bőröket veszünk az öveknek, mert különben nem lesz meg a nadrágszíj hossza. Mi itt, Vajdaságban szép kerekek vagyunk, nagyobb méretek kellenek — teszi hozzá Erika nevetve.

Öten dolgoznak a vállalkozásban, Erika a hatodik. Amikor azt kérdezem, gyakran cserélődnek-e a munkatársak, azonnali határozott nem a válasz.

— A munkást nem szabad cserélni! Ez egy olyan szakma, hogy egész életedben tanulod. Minden új bőrfajta vagy modell esetén másként reagál az anyag, másként kell dolgozni vele. Meg kell tanulni összerakni, minden milliméternek jól kell illeszkednie. Itt minden kézi munka, kézzel szabjuk ki, kézzel állítjuk össze. Nálunk senki sem dolgozik normára, nem a gyorsaság számít, hanem hogy mindaz, ami itt születik meg, szép legyen, és jó. Ezt szeretni kell. A legrégebbi dolgozónk huszonhárom-huszonnégy éve van nálunk. Aki ezt megtanulja és szereti, azt nem szabad elengedni!

* Hol értékesítenek?

— Egész Szerbiában. Egy kicsit már a határon kívülre is kikandikálunk. Dolgoztunk a németeknek, volt megrendelésünk Boszniából. Ötven piperetáska készült a német piacra, mindet animal print, oroszlánfej, medve, hal díszíti, anyagokból varrtuk rá a bőrtáskákra, nagyon érdekes. Az összeset eladták, szóltak is, hogy kellene még. Egyébként természetesen honlapunk is van, rendelési lehetőséggel, viszont az internetes értékesítés nehezebb. Fényképen ugyanis egyformán szép a bóvli és a minőségi darab. Látatlanban  pedig az emberek nem nagyon mernek kiadni ennyi pénzt. Azoknak tudunk így eladni, akik már korábban is vásároltak tőlünk, tehát tudják, hogy minőséget vesznek.

* Bővítést terveznek?

— Nagyon szeretnék, de valahogy sosincs rá anyagi keret. Pedig nagyon jó lenne még több pénztárcát, táskát gyártani. Helyiség kellene. A Prosperitati Alapítvány segítségével vettünk ugyan egy 8000 eurós varrógépet, de mi mégis inkább a kézi munkát részesítjük előnyben. Viszont a fiatalok megijednek, amikor eljönnek, és meglátják, mennyit kell tanulni, mennyi darabból áll egy-egy termék. El is szaladnak... Fiatalok nem is dolgoznak nálunk. Csak a lányom meg a bátyám fia, aki néha-néha eljön egy kicsit tanulgatni, lehet, hogy őt még megfogjuk.

* Kifizetődik ez a munka?

— Eleinte jobb volt a helyzet, most viszont már csak ott tartunk, hogy talán egy picit jobban élünk, mint az átlag. Húszszázalékos haszonkulccsal dolgozunk, mert ezen a piacon másként egyszerűen nem lehet megmaradni. Szerintem kell vállalkozni! Olyan szép az, amikor valamit megteremtünk. Most persze ez egy kicsit nehezebb, a pénztelenség miatt. Az emberek jelentős része nem tudja megfizetni a minőséget, s inkább öt kínait vesz, pedig annak az árából már egy jó bőrövet is vásárolhatna. A legnagyobb gond viszont az, hogy ha valakinek van pénze, akkor rangon alulinak érzi, hogy hazait vegyen. Neki csak az a fontos, hogy milyen márkajelzés látható a terméken, az pedig már mindegy, miből készül. A miénk tiszta bőr — de nem ismerik. Sznobok vagyunk, az a baj.