home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Ajándékot hozott a nyuszi
Tóth Tibor
2023.04.07.
LXXVIII. évf. 14. szám
Ajándékot hozott a nyuszi

A hajdújárási Rózsa Sándor Civil Szervezet hatodik alkalommal rendezett nyusziváró foglalkozást a gyerekek részére. A művelődési ház nagytermében több mint harminc alsós és felsős gyerek hangolódott kézműves-foglalkozásokkal a közelgő ünnepekre, de nem maradt el a meglepetés, a húsvéti ajándék sem.

Az egyik asztalnál Szalai Eszter nyugdíjas tanító néni, a másiknál pedig Szalai Andrea óvónő vezetésével ügyeskedtek a gyerekek.

— Dekorgumiból szép nyuszit készítünk a gyerekekkel. Ezt ráragasztjuk a meglévő sablonra, a gyerekek pedig kidíszítik a nyuszi fülét, szemét és pofiját. Az alkotást rátesszük a hurkapálcára, és ezzel meg is van a húsvéti otthon egyik dísze. Elkészítése nem bonyolult, a kisebbek is könnyedén megbirkóznak vele — mondta a tanító néni.


Gyerekek a húsvéti csomagokkal

A másik asztalnál színes papírból csibék készültek fűvel és gyapjúval kombinálva.

— Meg kell rajzolni a sablont, majd a formákat kivágni és összeilleszteni. Színes gyapjúval a csibék nyakába bojtocskát lehet tenni, a tyúkocskáknak pedig a frizuráját csinosíthatjuk ezzel a kis gyapjúval. A nagyobbak önállóan adnak hozzá további díszítőelemeket, a kisebbek pedig követik a sablont, és ezzel ők is sikerélményre tesznek szert — magyarázta a folyamatot az óvónő.

Lapu Alex szorgalmasan dolgozott, éppen csirkét készített, amikor megszólítottam.

— A füvet kivágtam, összeragasztottam, majd körberajzolom és kivágom a csibe szárnyait és a testét. Ezután rárajzolom a szemeit és a csőrét, majd összeragasztom, és tetszés szerinti díszítést teszek rá. Nagyon várom már a nyuszit, laptopot szeretnék kapni — mesélte Alex.


Az esemény szervezői

Almási Brigitta, az esemény fő szervezője elégedetten nézett szét a teremben, ahol mintegy harminc gyerek szórakozott önfeledten.

— A kézműves-foglalkozások mellett közösen nyuszifészket készítünk, élő nyuszikat simogathatnak a gyerekek, újdonságként húsvétot idéző fotósarok is rendelkezésükre áll, ahol kedvükre fényképezkedhetnek barátaik, valamint a nyuszik társaságában. Az esemény célja hagyományaink ápolása és továbbadása a gyerekeknek, így ők is láthatják, hogyan készülünk, hangolódunk az előttünk álló húsvéti ünnepekre — hangsúlyozta Brigitta.

A kétórás foglalkozás végére megérkezett a húsvéti nyuszi, és a fészek pillanatok alatt labdát, színes ceruzát, füzetet, játékot és édességet tartalmazó ajándékcsomagokkal telt meg. A gyerekek csillogó szemekkel nyitották ki a csomagokat, és boldogan mutogatták egymásnak a megérdemelt ajándékokat.

Az eseményről további fotókat a Hét Nap Facebook- és weboldalán tekinthetnek meg.

A nyuszikat és a csibéket előszeretettel simogatták a gyerekek

Fényképezte: Tóth Tibor

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..